Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-10-06 / 40. szám
két egyház közös választmányához utasították. Az Orsz. Magyar Gyorsíró-egyesület kérelmét az iránt, hogy az egyház a gimnázium valamely tantermét engedje át heti tiz órán a gyorsírás tanítása végett, elutasították, miután az iskola tantermei délután is igénybe vannak véve. A kerepesi-úti Luther-udvar bérleti szerződését Deutsch Károly megvételre ajánlotta fel; a gyűlés azonban a koczkázatt.al járó vállalatba nem volt hajlandó belemenni. Szintén nem fogadták el a budapesti központi takarékpénztárnak azt az ajánlatát, hogy az egyház tőkepénzeit az ő zálogleveleibe fektesse. Elhatározták, hogy az építendő új gimnázium költségeinek fedezése végett gyűjtést fognak indítani és a várost is felkérik a segélynyújtásra. A küküllői ref. egyházmegye közgyűlése szeptember 30-án folyt le Dicső-Szentmártonban. Bekebelezték az egyházmegyébe az új lelkészeket: Barthalus Jánost, Szőke Jakabot és Kóréh Endrét ; majd pedig templomba vonultak istentiszteletre, a melyen Nemes Árpád esperes imádságot, Kóréh Endre pedig egyházi beszédet mondott. Az istentisztelet után folytatott közgyűlés az esperes és a tanácsbiró választásokat ejtette meg. Esperessé újra Nemes Árpád választatott meg; a lelkészi tanácsbirói szék Barthalus Jánossal, a világi tanácsbirói szék pedig Kovács Károlylyal töltetett be. Indítvány tétetett az 1848: XX. t.-cz végrehajtása tárgyában is, és a gyűlés elhatározta, hogy ez érdemben az országgyűléshez feliratot fog intézni. A deési ref. egyházmegye Deésen tartotta meg értekezletét és közgyűlését szeptember 28—29-én. Az értekezleten Nagy Imre kendi-lónai lelkész tartott felolvasást a lelki gondozásról. Kimondották, hogy a helyi körülmények számbavételével gyülekezeti ifjúsági egyesületek alakítandók és protestáns estélyek tartandók. A közgyűléssel kapcsolatos istentiszteleteken Fehér István lelkész imádkozott. A közgyűlés maga legnagyobb részben belkörű ügyekkel foglalkozott és örömmel hallotta az esperesi jelentésből, hogy az egyházmegye ügyei általában véve szép rendben folynak. Általános érdekű tárgya volt a gyűlésnek az 1848: XX. t.-cz. végrehajtására vonatkozó indítvány és az egyetemi prot. theol. fakultás kérdésé. A gyűlés elhatározta, hogy illetékes helyen szorgalmazni fogja, mind a törvény végrehajtását, mind a fakultás felállítását. Dr. Cunningham edinburghi skót lelkész Budapesten tartózkodása alkalmával, f. hó 6-án, este 67a órakor vallásos és hazafias ünnepély fog tartatni a holdutczai imateremben. Az ünnepély programmja a következő: 1. Ének. 2. Ima. Dr. Moody András skót lelkésztől. 3. Beszéd. Tartja dr. Szabó Aladár. 4. Dr. Cunningham előadása. 5. Ima. Tartja Sörös Béla. 6. Ének. Az ünnepélyre ez úton is meghívja a rendezőség a nagyközönséget. Nyilt kérdés a káplántartási államsegélyt intéző konventi bizottsághoz. Főtisztelendő Kun Bertalan püspök úr ő méltósága, még a kora tavaszszal, az én aggályoskodó kérdésemre szives volt megnyugtatni, hogv a káplántartási államsegélyt, mihelyt az egyházkerületektől a szükséges adatok beérkeznek, a folyó évre is azonnal szét fogja osztani az összeülendő bizottság. És csakugyan, nemsokára ezután kézhez is vettük illetményünket; de csak az 1901. év első negyedére, és nem is a folyó évre kiutalványozott összegből, hanem a mit a mult évre folyósított 23 ezer koronából megspórolt a bizottság. Ez a spórolás pedig, hogy az én példámmal álljak elő, így történt. Hogy-hogy nem, megesett ugyan velem a mult évben, hogy én, a ki elnyomorodott lábaimmal mozdulni se bírok segítség nélkül, két egész hónapig káplán nélkül hagyattam. No és az államsegély e két hónapra megvonatott tőlem ; holott e két hónap 8 vasárnapján is csak kellett valakinek Szelén prédikálni. Ez a valaki persze nem én voltam, hanem csak a budapesti theologus ifjak, a kiket esetről esetre lekórettem fungálni, természetesen a magam költségére, 8 X 5 = 40 korona útiköltséggel Ám ez most mellékes! A fődolog az, hogy az 1901. év I-ső negyedére kézhez kaptuk a káplántartási államsegélyt; a miből azt következtettük, hogy a következő negyedre is (miért így apróra?) megkapjuk a rendes időben. Azonban eljött ím a negyedik negyed is, a nélkül, hogy még csak a Il-ik negyedre is megkaptuk volna illetményünket Tisztelettel kérdezzük hát e késedelem okát! vagy talán még nem utalványozta volna ki a miniszter az idei 23 ezer koronát ? Mindenesetre világosságért esedezünk, már csak azért is, hogy megtudjuk : vájjon a káplántartással járó tetemes kiadásaink fedezésére kérjünk-e az idén is kölcsönt a zsidótól ? Mert méltóztassanak elhinni, nagy igazsága van egyik esperesünknek, akkép nyilatkozván, hogy: „a káplán nem kanári madár és nem is kendermaggal él, mint a kanári madár". Bányai Géza, tápiószelei ev. ref. lelkész. ISKOLA. Iskolai aranykönyv. A debreczeni ref. főiskolai énekkar javára néhai Jámbor Ferenez debreczeni polgár vógrendeletileg 6000 koronát hagyományozott. — Ugyancsak a debreczeni főiskolán Kazinczy Gábor kir. táblabíró és neje Várady Szabó Anna 172 koronát adományoztak a főiskolai konviktusnak, azzal a szándékkal, hogy ez összegből két lelkészi vagy tanítói árva nyerjen ingyenes ellátást a tápintézetben. A debreczeni ref. theol. akadémiára a folyó tanévre összesen 86 theológus iratkozott be. A IV. éves hallgatók száma 18, a III. éveseké 17, a II. éveseké 22, az I. éveseké 29. A mezőtúri ref. főgimnáziumnak 22 éves szolgálat után nyugalomba vonuló tanárát, Ambrus Pétert búcsúztatta mult hó 29-én a turi iskola és társadalom. D. e. 10 órára megtöltötte az iskola dísztermét a turi.