Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-06 / 40. szám

meg, s örvendetes, hogy a füzetkék mind nagyobb kedvességre tesznek szert prot. népünk között. A folyó évre a Házi Kincstárban, Vargha Gyuláné által francziából fordítva egy „Mártiia és Mária" czímű, művelt ifjú nőknek szánt munka fog megjelenni; a tudományos könyvsorozatban pedig, dr. Masznyik Endre által fordítva és Stromp László által bevezetéssel és magyarázatokkal ellátva Luther három alapvető reformátori műve éri meg a legelső magyar kiadattatást. Kálvin Institutiójának kiadása, a fordító betegeskedése miatt még mindig halasztást kénytelen szenvedni és majd csak a jövő évre lesz eszközölhető. Kár, hogy Luther és Kálvin eme munkái nem egyszerre jelenhetnek meg; de csak hogy egyszer már belefogtunk e reformátori munkák magyar kiadásába! Igazán nem válik dicsőségünkre, hogy erre csak most, a reformáczió megindulása után több mint negyedfélszáz esztendő mulva tudtunk eljutni, s hogy azok az őseredeti források a legtöbbünkre nézve eddigelé el valának rekesztve. De hiszszük, hogy ha ezen a téren is megindulunk elvégre, — nem fogunk megállapodni addig, míg reformátoraink összes műveit nem olvashatjuk édes magyar nyelvünkön. Áldással lesznek azok reánk, mert a mint Hegedűs Sándor mondá, abból az őserőből, abból a lekesedésből, a mi ezekben le van téve, mindenki fog érezni valamit és e művek olvasgatása által megerősödik hitében, meg is marad abban, sőt tovább fogja azt terjeszteni. Tagjaink számában is örvendetes az emelkedés. Vándorgyűléseink meghozzák gyümölcseiket a tag-gyűjtés tekintetében ís. A mult év, legfőképen pedig a pozsonyi gyűlés 13 alapító, 71 rendes, 72 pártoló, összesen tehát 156 új taggal szaporította társaságunkat. S hiszszük, hogy a miskolczi gyűlés eredménye e tekintetben még örvendetesebb leend. Társaságunknak van jelenleg 34 pártfogó, 316 alapító, 521 rendes, 471 pártoló, összesen 1342 tagja. A protestánsok számarányát tekintve nem épen sok ugyan; de ha tekintetbe veszszük, hogy vándorgyűléseink megkezdése előtt körülbelől csak félennyien valánk, a haladás örvendetes és a jövőre nézve gazdag reménységre jogosító. Tervbe van véve az alapszabály revíziója és ezzel kapcsolatban a vidéki fiókkörök szervezése is. Mindkettő, de különösen a szervezendő fiókkörök bizonyára újabb és hatalmasabb lendületet fognak adni társaságunknak. Mindeme fejlődésben és örvendetes előhaladásban pedig oroszlánrésze van buzgó és lelkes titkárunknak, Szöts Farkasnak, a kinek érdemeit, bár a saját lapjában jelenik is meg e tudósítás, el nem hallgathatom, s csak azt mondhatom, hogy ha az elnöki széken nélkülözhetetlen társaságunkra nézve Gyurátz Ferencz és Hegedűs Sándor, épen olyan nélkülözhetetlen a titkári állásban Szöts Farkas. Az ő szerkesztői ügyességére, írói tollára, a társaság érdekeiért hevülő munkás lelkére feltétlen szükségünk van. Szépen meg is nyilatkozott ez a meggyőződés, a mikor titkári állásán egyhangúlag megmarasztottuk. Csak viselje tovább Isten segítségével, társaságunk még nagyobb felvirágzására! A titkári jelentés felolvasása után báró Prónay Dezső, a magyarországi evang. egyház egyetemes felügyelője állott fel szólásra, hogy megtartsa a programmra kitűzött előadását. Előbb kegyelettel adózva báró Vay Miklós emlékének, beszédében a láthatatlan egyház mibenlétét és természetét fejtegette, egy theológusnak is érdemére szolgáló alapossággal és melegséggel. Kimutatta, hogy a protestantizmus, minden felekezeti széttagoltsága mellett sem rontotta meg a keresztyén egyház igazi egységét: a belső egységet; sőt az egyház egyetemességéről, katholiczitálásáról szóló tant még inkább kifejtette és eszményítette, a mikor nem korlátozza azt a keresztyénség egyik vagy másik egyházi alakulatára, hanem összefoglalja a láthatatlan egyházba midazokat, a kik igazán hisznek abban, a ki a mi váltságunkra Isten által elbocsáttatott. A katholiczitásnak ilyen fogalma épen nem egy a közönynyel, a felekezeti és egyéni hitbeli választófalak lerontásával, hanem csak azt zárja ki, a mi a keresztyénséghez. mint a szeretet vallásához méltatlan: a türelmetlenséget és a felekezeti gyűlölködést. Ezért nagy súlyt kell fektetnünk a láthatatlan egyházról szóló tanra, a mely egy közös, nagy, eszményi egészszé foglalja össze a keresztyénséget és megóv a szeretetlenségtől és felekezeti gyűlölködéstől. Prónaynak a láthatatlan egyházról és a keresztyénség katholiczitásáról való eme fejtegetései azonban, úgy látszik, csak alapul szolgáltak arra, hogy egy régen táplált óhajtásának kifejezést adhasson, annak t. i., hogy az Irodalmi Társaság fogadja be kebelébe az unitáriusokat is. Ki is fejezte ezt nyíltan, bár pusztán csak mint egyéni óhajtást. Már a díszgyűlést, sőt a miskolczi gyűlést megelőzőleg szállongott a levegőben az a hír, hogy Prónay az unitáriusok befogadása érdekében fog szólani. Ez a szállongó hír, valamint Prónaynak erre vonatkozólag tényleg kijelentett egyéni óhajtása azonban, úgy vettük észre, igen vegyes érzelmeket keltett. Azok a körök, a melyek a társaság megalakulásakor húzódoztak az unitáriusok befogadásától, most is kedvetlen érzéssel fogadták Prónay óhajtását, s nem lehetetlen, hogy ellenző szempontból még komolyan szóvá is fogják tenni. A nélkül, hogy a kérdés tárgyalásába belemenni akarnék, megvallom, hogy a társaság érdeke szempontjából nem tartom szerencsésnek a kérdés felvetését, esetleg komolyabb szóba hozatalát Irodalmi Társaságunk most kezd egy kis lendületet venni. Még csak most oszlatgatja azokat az aggodalmakat, a melyet a vezetőséggel szemben támasztottak a református és az evangélikus egyház némely körei és kerületei. Még csak most, vándorgyűlései által olvasztgatja a közönyösség és az előítéletek jég kérgét és forrasztja össze a régebben meglehetős ellentétben állott elemeket. Ilyen körülmények között igazán kár volna újra szőnyegre hozni az unitárius kérdést ós azzal olyan vitát kelteni, a mely belső bomlást hozhatna létre a társaság kebelében. Igen-igen meg kell gondolni, hogy az unitáriusok befogadása mellett esetleg elérhető nyereség felérne-e e azzal a veszteséggel, a mely ennek folytán a most meglevő tagok egy s talán jó nagy részének elhidegíilósében, vagy épen a társaságból való kilépésében bekövetkeznék? Egyéni véleményem szerint a nyereség korántsem állana arányban a veszteséggel; azért legjobbnak tartom, ha, legalább is ez idő szerint, az unitáriusok befogadását csak mint báró Prónay egyéni óhajtását tekintjük, magát a kérdést pedig nem viszszük a komoly tárgyalás zöld asztalára. Prónay beszédét Lévay Józsefnek, kiváló költőnknek lapunk mult heti számában közölt költeménye követte, a saját előadásában. Lelkes éljenzés és taps jutalmazta a költőt, a kit láthatólag mélyen meghatott a meleg ováczió. A díszgyűlés utolsó pontját Hegedűs Sándor záró szavai képezték, a melyek, azonkívül, hogy hálás köszönetet foglaltak magokban a vendéglátó egyházak és város iránt, — a vándorgyűlés praktikus oldalára is rámutattak. Tréfás komolysággal mondá lelkes elnökünk, hogy ime tisztelt közönség, látjátok, kik és mik vagyunk, s mik a czéljaink, — ne elégedjetek meg tehát a látással és