Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-06 / 40. szám

hallással, hanem álljatok zászlónk alá s jertek velünk együtt, folytatni a nemes munkát! Szavainak, hiszszük, meg is lesz a hatásuk, és majd a ki a jövő évi gyűlésről, a mely az egyház szives meghivása folytán Hódmezö-Vásárhelyen fog megtartatni, — beszámol, bizonyára örömmel fogja megírni, hogy a miskolczi gyűlés nem csupán a jelenvoltak lelkére volt áldásos hatással, hanem magára a társaságra is, a mennyiben egy sereg új és lelkes harczost toborzott zászlója alá! Véget érvén díszgyűlésünk, fenn a kóruson megszólalt az orgona és felhangzott rajta az „Isten áldd meg a magyart". Egy szívvel, egy lélekkel zergtük vele együtt mindannyian. Hogy' is ne zengtük volna, hiszen, hogy Lévay József versét idézzem : A napfényben lengő zászlónkra írva Két szó tündöklik: Isten és haza! Isten és haza iránt való igaz szeretettel és lelkesedéssel oszladoztunk szét, s szinte beláthatatlan hosszú seregben vonultunk a Korona szálloda emeleti termébe a közös ebédre; nemcsak azért, hogy megadjuk a testnek is, a mit kívánt, hanem azért is, hogy lelkünk is gyönyörűséget leljen a felhangzandó felköszöntőkben. A felköszöntőkben nem is volt hiány s meg is találta lelkünk is benne édes táplálékát. Az első felköszöntőt, mit állva hallgattunk meg, Hegedűs Sándor mondta, ismert ékesszólásával ő felségére, a koronás királyra; utána pedig megindultak a hivatalos ós nem hivatalos felköszöntők, szinte véget alig érni akarólag. Felköszöntőket mondottak : Bizony Ákos ügyvéd Hegedűsre és Gyurátzra, Kun Bertalan a társaság tagjaira, különösen Tiszára és Prónayra, Prónay Kun Bertalanra, dr. Markó László a társaságra, Gyurátz Ferenez a hölgyekre, Simonffy debreczeni polgármester Miskolcz városára, Miklós Ödön a Miskolczon felállítandó irodalmi társasági fiók-körre, Bartók György Zelenkára, báró Vay Béla az irodalmi társaság által ápolt és terjesztett igaz magyarságra, báró Podmaniczky Géza a prot. egyház testvériségére és Balogh Ferenez a társaság felvirágzására. Haladt volna ez még tovább is; de hát minden jónak vége szokott lenni. Végét is kellett szakítanunk, mert ebéd után a belmissziói értekezlet hívogatott bennünket. Elmentünk arra is; de hogy mit végeztünk, a felől már beszámolt a lap mult heti száma. Nem szólok tehát róla; de tudósítói tollamat nem tehetem le a nélkül, hogy örömömet ne fejezzem ki a felett, hogy ott lehettem a miskolczi gyűlésen, a mely úgy kiilsŐ, mint belső lefolyásában oly impozáns, oly szép vala, s oly sok alkalmat adott arra, hogy egymást ne csak test szerint, de lélek szerint is megismerjük és kezet fogva együtt induljunk anyaszentegyházunk építése szent munkájára. A kik pedig erre alkalmat adtak: Miskolcz nemes városa és annak testvéri szeretetben élő két testvér egyháza, fogadják szives vendéglátásukért e helyen is hálás köszönetünket. Isten áldja és virágoztassa őket! H. I A vértesaljai egyházmegye egyházi értekezlete és közgyűlése. (Folytatás és vége.) Másnap, szeptember 11-én, délelőtt 9 óra után vette kezdetét a közgyűlés, a melyre, mint utóbb sajnálattal értesültünk, gróf Dégenfeld Lajos gondnokunk, akadályoztatása miatt meg nem jelenhetett; világi tanácsbiráink közül is, különféle elfoglaltságuk miatt, többen hiányoztak s csupán ketten jelentek meg, kik közül a hivatalára idősb Vásárhelyi Géza tinnyei földbirtokos úr foglalta el aztán a világi elnöki széket. Annál nagyobb számmal voltak jelen az egyházmegye lelkészei, kik közül alig egy pár öregebb lelkésztársunk maradt el, s így mindössze 30-an voltunk együtt. A szokásos éneklés és esperes úr ihletteljes imája után a gyűlés áttért csakhamar az ügyek tárgyalására. Mindenekelőtt Koncz Imre esperesünk olvasta fel terjedelmes esperesi jelentését, annak bevezetésében érzékeny szavakban emlékezvén meg az egyházkerületünket ért nagy veszteségről, a vasakaratú, fáradhatatlan munkásságú, erős és nagy férfiúnak — Szilágyi Dezsőnek — egyházunk s hazánk erős oszlopának kidőltéről. Emlékét jegyzőkönyvünkben s szivünkben örökítjük. Az esperesi jelentésnek ezután következő pontja elítélőleg szól azokról a sopánkodó panaszokról, melyek az egyházi élet terén minduntalan fel-felhangzanak, s reá mutat arra, hogy míg hazai ref. egyházunk a múltban is mindenkor megtette kötelességót s meghozta áldozatát, addig a külföldi, példányképül felmutatott egyházakban sem mindenütt oly intenzív és kifogástalan a vallásosság és egyháziasság; annyira, hogy inkább azok tanulhatnának a magyar reformátusságtól vallásosságot, áldozatkészséget, egyház- és iskola-ügy iránti szeretetet. Felemlíti ezután a folyvást napirenden levő egyházi ügyeket, az országos lelkészi nyugdíjintézetet, a zsinattartást stb. s hogy a magyar keresztyénség 900 éves fordulóját gyülekezeteink mindegyikében megünnepelték. Áttérve az esperesi szemle sablonszerű kérdéseire, részletesen beszámol a jelentés az egyházmegyénkben egy év alatt felmerült minden említésre méltó eseményről. Nem hallgatja el, hogy több egyházunkban tetemes összegre rúg az egyházi adóhátralék és az adósság, s hogy néhány egyház az alapítványi pénzekhez nyúlt s az elköltött összegeket nehezen tudja visszafizetni. Több egyházunkban azonban viszont buzgón gyűjtögetik az egyház fentartására szolgáló alaptőkét és magtári eleséget. — Kitérés által nem vesztett egyházmegyénk, mert a mennyi volt a kitértek, ép annyi volt a hozzánk áttértek száma is, t. i. 16. Vallási sérelem esett Ercsiben hol a r. katholikus pap jelentése szerint egy egyén halálos ágyán tért át a r. katholikus hitre, minden jelentkezés nélkül. Egyébként is az Ercsihez tartozó szórványokban nagy mértékben űzik a visszatérítés fanatikus munkáját. Á lehangoló mozzanatok mellett azonban vannak örömöt, megnyugvást keltő jelenségek is: az egyházi és iskolai ügyek előbbvitelére tett nemesszivű adományok és hozott jelentékeny áldozatok. Abán egyr. katholikus vallású asszony a ref. egyháznak 400 koronát hagyományozott. Alcsuthon Szentgyörgyi Gábor 100 koronát. Bicskén Tóth Jánosné 100 koronát hagyott az egyháznak; az alaptőke, az úgynevezett 100 éves alap, melynek gyarapítására az egyház évenként 200 koronát tesz le, ez idő szerint már felül van a 2000 koronán. Csabdin Nagy Dezső műegyetemi tanár az egyháznak 200 koronát ajándékozott. Dobozon Végli Mária 80 koronát, Komáromi Jánosné 100 koronát hagyományoztak. Felcsuthon Császár Károly 200 [_ -ölnyi területet adott a magáéból a szomszédságban levő tanítói földhöz. Gárdony és Nyék az alapítványok kamataiból szegény iskolások felsegítésóre 8—800 koronát költöttek. Szentpéteren Kamocsa János nevére fia 100 korona alapítványt tett. Lovasberényben Pázmándi János 300 koronát ha-