Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-29 / 39. szám

érik teljesen és két-három év múlva, hiszszük, édes gyümölcseivel kinál. Adja Isten, hogy úgy legyen! De hogy úgy lehessen, ne bocsássuk le ezt a kérdést a zöld asztalról és egyházi lapjaink hasábjairól. Tárgyaljuk, vitassuk, érleljük, s elvégre bizonyosan eljutunk a kölcsönös megértésre és az aggodalmak eloszlatására. Akkor aztán együtt indulunk, egyező akarattal, egyesült erővel, és a pokol kapui sem fognak diadalmat venni rajtunk. Hamar István. A vértesaljai egyházmegye egyházi értekezlete és közgyűlése. Ez évben is sikerült megtartanunk szokott egyházi értekezletünket, még pedig fokozódott érdeklődés mellett s tartalmas tárgysorozattal. Egyházmegyei értekezletünk csaknem oly népes volt, mint másnapi egyházmegyei közgyűlésünk; a minek oka abban is rejlik, hogy egy lelkész választási ügyben beadott panasz bírósági elbírálására az elnökség az értekezlet napjának délutánját tűzte ki, minek következtében mind a bíróság tagjai, mind az ügyben érdekelt nagyszámú egyháztagok már az első gyűlésezési napon és így az értekezletre is megjelentek. Szeptember 10-én volt tehát az értekezlet és a bírósági ülés; másnap, 11-én pedig a közgyűlés, mely utóbbi már délután egy órára véget is ért, miben része van annak a körülménynek is, hogy a gyűlési tárgynak egy jelentékeny része a megelőző napi egyházi értekezlet által alaposan megvitattatott és így a gyűlési tárgyalásuk voltaképen már csak formaszerinti volt. Lássuk elsőben is az értekezletet, mely mint említém, igen látogatott volt, még pedig lelkésztársaink részéről is, a mi nagyon biztató jelenség. Sajnos, hogy világi elnökünkhöz, Sárközy Aurél úrhoz nem lehetett szerencsénk, mivel mint Komárommegye főispánjának ép az időtájt Erigyes főherczeggel volt találkozása. Helyette Vásárhelyi Géza tinnyei földbirtokos és világi tanácsbiránk foglalta el a világi elnöki széket. Lelkes éneklés után Mészöly Győző alcsuthi lelkésztársunk imádkozott bensőségteljesen és szépen. Azu tán jubilált esperesünk Koncz Imre, a még mindig friss tevékenységű, közszeretetben álló férfiú nyitotta meg összejövetelünket, felhiván a figyelmet mindenekelőtt a templom bejáratánál kitett szeretet-perselyre, melybe évről-évre ilyen alkalommal szép összeg szokott összegyűlni missziói czélokra. Majd alulírott adta elő titkári jelentését, megemlítvén, hogy ez évben két fiók-kör tartott értekezletet, t. i. az alsóvidéki kör aug. 5-én Székesfehérvárott és a Bicskevidéki kör. aug. 21-én Tökön. E két értekezlet jegyzőkönyvei alapján kerültek azután jobbára tárgyalás alá a következő érdekes ügyek. Először is „zsinatunk legfontosabb teendőiAz ily czímen Szuhay Benedek által írt s a felső-borsodi egyházmegye által elfogadott s minden egyházmegyének megküldött munkálat túlontúl sokat ölel fel s ép ezért annak tüzetes tárgyalásába nem is bocsátkozhatott bele az értekezlet. Érdeme azonban mégis, hogy alkalmul szolgált nekünk arra, hogy kissé behatóbban foglalkozzunk némely dolgokkal, azokkal t. i.;

a melyek szerintünk a küszöbön álló zsinatnak legégetőbb s általa okvetlen megoldandó kérdései volnának. E kérdések ugyanis röviden felsorolva, a következők : 1. Az egyházi adózás kérdése. 2. Az egyházaknak az állam által oly mérték ben leendő felsegítése, hogy a hívek egyházfentartási terhe elviselhetőbbé tétessék. 3. Az országos lelkészi nyugdíjintézet felállítása, még pedig vagy oly módon, a mint azt egyházmegyénk már többször véleményezte, tudniillik a megreformált adminisztrátori intézmény további fentartásával, vagy pedig, ha lehetséges volna, egy voltakópeni nyugdíjintézet létesítésével, oly módon megalkotva, hogy a rokkant lelkész addig élvezett teljes fizetésének élvezetével mehessen nyugalomba. 4. Zsinati törvénykönyvünknek a változott egyháztársadalmi viszonyokhoz képest leendő módosítása, nemkülönben 5. a lelkészek minősítésére vonatkozó rendelkezéseknek czélszerűbb megváltoztatása. 6. Az amerikai magyar ref. egyházakkal való jogviszony rendezése, végül 7. a protestáns tábori lelkészek számának, aránylagos szaporítása s azoknak külön önálló tábori protestáns püspökség alá helyezése. — E megállapodáshoz hozzájárult szó nélkül a másnapi közgyűlés is. Ugyancsak a Szuhay-féle munkálattal, valamint a tiszai ev. egyházkerület átiratával kapcsolatban igen érdekes és hosszas vita indult meg az 1848: XX. t.-cz. végrehajtása dolgában. Voltak, kik e törvénynek betűszerinti végrehajtását kívánták, míg a többség megelégednék azzal is, ha az állami dotáczió aránylagosan fölemeltet nék s annak megadása külön törvényben biztosíttatnék. Ertekezletünk ez utóbbi kívánság mellett foglalt végre állást, kimondván, hogy csatlakozik az ez érdemben megindult, országosnak mondható mozgalomhoz s e törvénynek a jelzett módon leendő végrehajtását protestáns egyházainkra nézve nemcsak égető, de valóságos életkérdésnek tekinti, s felkéri az egyházmegyei közgyűlés útján az egyházkerületet, illetőleg a konventet hasonló szellemű határozat hozatalára, illetőleg a mozgalom sikerre juttatása czóljából a legerélyesebb akczió megindítására. — Ertekezletünk e megállapodását szórólszóra magáévá tette a másnapi közgyűlés is. Ébredjünk és dolgozzunk is, míg még nem késő! A nagy-szeheni egyházmegye indítványát a reformáczió évfordulójának megünneplése tárgyában értekezletünk és így egyházmegyénk sem fogadja el; marad az eddigi szokás ós gyakorlat mellett. Következett „« magyar evangéliumi bélmisszió-egylet alapszabályai"-nak a megbeszélése. Először alulírott emelt szót az alakítandó egyesület érdekében, behatóan indokolván annak szükségességét. De bizony nem tudta meggyőzni az ellennézetben levőket, kik túlnyomó többségben vannak közöttünk. Felhangzott itt is az ismert jelszó: szektáskodásra vezet 1 nem kellenek vándor-apostolok! . . . És mi is voltaképen az a belmisszió! — kérdezi egyik tekintélyes lelkésztársunk, — minket nem tanítottak arra; hogy gyakoroljuk hát? . . . „Nos hát épen erre való lesz az alakítandó belmisszió-egyesület!" . . . Nem kell! hangzik több oldalról ... az a túlságos buzgóság, melyről az egyesület alakítói ismeretesek, előbb-utóbb elrontaná az egész ügyet s a szektáskodásnak nyitna tért. Nem kell sem Tiszántúlnak, sem Erdélynek: vessük el mi is! — Ily áramlat ellen úszni alig lehet, bár megpróbáltam. Egyelőre meg is vagyok elégedve az eredménynyel, melyet aztán a másnapi közgyűlés is magáévá tett s mely hangzik a következőképen: az értekezlet, illetőleg a közgyűlés a tervbe vett egyházi egyesülettel szemben várakozó álláspontot foglal el s ez alkalommal sem mellette, sem ellene nem nyilatkozik. Természetesen, helyesebb lett volna e „sem hideg, sem hév" határozat helyett egy meleg pártoló szót emelni az egyesület mellett; de e határozat szerintem mégsem oly elkedvetlenítő, mint több más egyházi köré és testületé, a melyek — mindenesetre vagy tájékozatlanságból vagy indokolatlan