Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-27 / 4. szám

évi haszon fejében és azon kiviil oly tetemes összeget juttat minden évben tartalékalapra, hogy rövid 8—10 év alatt, ha nem előbb, minden egyes részvény értéke legalább is kétszeresére emelkedik. Csak a napokban halottuk felemlítve a képviselőházban, hogy csak bank és takarékpénztár által nyújtott jelzálogteher 1046 millió nyomja a magyar földet, s ki tudná megmondani, hogy a váltó és privát adósság hány millióra rug? És hol vannak olyan hivatalnokok, a kik oly jól volnának dotálva, mint a bankok, pénztárak, pénzintézetek hivatalnokai? Hát még az igazgatóság? Az igazgatóság tagjai nem húznak fixfizetést. Ezek a jövedelem illetve a nyereség arányában kapják tiszteletdíjukat és hogy ez nem csekélység, mindenki előtt ismeretes. És a nagy perczent vagy osztalék, a tartalékalap növelésére szolgáló tekintélyes összeg, továbbá az igazgatók és hivatalnokok fizetése mind a szegény kölcsönző emberek zsebéből kerül ki. A kinek heverő pénze van, kap rá 4, legfeljebb 5 perczentet, a kölcsönző fizet érte 8-at, úgy azonban, hogy midőn minden költséget felszámit, legalább is 9— .10 perczentet fizet 100 frttól. így nem nehéz kiszámítani, hogy a pénztárak, a nép javára szolgáló emez intézmények, jó formán mindenütt dupla haszonra dolgoznak. S most kérdem: nem lehetne-e ezen a bajon segíteni, — nem lehetne-e az igazi szegény népet az ilyen jótékony intézetek karmai közül kiszabadítani? Mert ezek a népnek nem javára, hanem egyenesen romlására, pusztítására szolgálnak. A váltó a szegény ember kezében olyan tűz, melyre, ha nem vigyáz, egész életére megégeti, tönkreteszi. De sok család lett már hajléktalanná, földönfutóvá az intézetek jótékonyságának gyakorlása között! Bizony, szükség, hogy a segítés eszközeiről gondoskodjunk, hogy a veszni indulókat, ha csak lehet, megmentsük egyházunknak és hazánknak. Mielőtt azonban az eszközökről beszélnék, népünknek még másik bajára is rá kívánok mutatni, hogy minél inkább megismervén magunkat és bajaink okát: a gyógyszerről is annál könnyebben gondoskodhassunk. Keresztesi Samu. MISSZIÓÜGY. A bázeli misszióról. A bázeli missziói társaság 85, a bázeli missziói intézet 84 év óta áll fenn, híven követve a protestáns hittérítés régi jelszavát: „Nem erővel, nem hatalommal, hanem az Úr lelke által" (Zakar. 4: 6.). A bázeli misszió az 1780-ban alakult „Keresztyén társaság"-ból sarjadott ki, a mely kezdetben a szórványban lévő kicsiny gyülekezetek erősítésén működött, később azonban a pogányok térítésére vetette erejét, a mely munkájához lassanként egész Németország és Svájcz támogatását megnyerte, sőt Oroszországban, Svédországban, Ausztriában és Magyarországon is vannak segítő barátjai. Németországból azóta is számosan támogatják. a mióta az újabb keletű Bármeni, Berlini, Lipcsei stb. Misszió-társulatok a németországi protestánsok érdeklődését nagyobb mértékben felkeltették, de egyszersmind magunk között megosztották. A bázeli misszió-intézetből 1816 óta több mint 800 misszionárius került ki, a kik a föld különböző részein különböző misszió-társulatok szolgálatába léptek. A többség természetesen a bázeli társulat szolgálatában működik. Az intézetnek jelenleg 90—100 növendéke van, a kik alaposan bevezettetnek a szentírás ismere tébe s hogy a misszióban szükséges nyelveket könnyebben elsajátíthassák, gondosan kiképeztetnek az ókori nyelvekben, nevezetesen a latin-, görög- és hébernyelvben. A bázeli misszió-társaság legrégibb munkamezeje az Aranyparton, Nyugat-Afrikában van, a hol 1825 óta foly a munka. Nyolcz misszionárius lett áldozata a veszélyes klímának, s hol jelenleg 18 ezer megtértből áll a missziói telep, a mely 200 községre terjed ki. Indiában, nevezetesen Mangalud-ban 1834 óta vannak a bázeli missziónak állomásai, számszerint 24, a melyeket más társulatokkal közösen tart fenn. Itt foglalkoztat legtöbb munkást és itt folytat legtöbb oldalú missziói tevékenységet. Misszionáriusai között egyik leghírnevesebb dr. Gundert H. (f 1893), a ki a bibliát malayi nyelvre fordította. A misszionáriusok közel száz iskolában oktatják a pogány ifjúságot világi tárgyakra és Isten igéjére. Hat intézetben lelkészeket és tanítókat képeznek. A missziói orvosok és diakonisszák a betegek gondozása útján népszerűsítik az evangéliumot. A megkeresztelkedés miatt hajlék és kenyér nélkül maradt benszülöttek számára ipari műhelyeket tartanak fenn, s ezekkel őket új életmódhoz juttatják. A fo-fő munka azonban az ige hirdetése, a melyet erdőkön, hegyeken olykor nagyszámú pogány hallgatóság előtt végeznek. Khinábau, jelesen Honkongban a barmeni missziótársulattal kapcsolatban 1847-ben kezdte meg missziói munkáját a bázeli társaság, a mely azóta, daczára sokféle nehézségeknek, 13 állomást szervezett, a melyek Kanton tartományba is kiterjednek. Az evangéliumi gyülekezetek népessége csak 6—7 ezer, a növekedés tehát lassú és nehezen megy, részint azért, mert a misszió munkáját gyakran megakasztották s nem egyszer szétrombolták a khinai hatóságok; részint azért, mert a khinai ember csaknem kivétel nélkül mind telivér materialista, a kinek kevés érzéke van a kereszt evangéliumához. A mostani háborúságok a bázeli missziónak, mely déli Khinában működik, külsőleg keveset ártottak; de erkölcsileg, az idegenek iránti ellenszenvnek felkeltése által annál többet. A keresztyén missziónak Khinában nagy feladatai és szép kilátásai vannak. Kamerunban, Afrikának e német birtokban levő részén csak 1886 ban kezdett misszionálni a bázeli társaság, hogy a munkával felhagyott baptista missziót pótolja és a római kath. missziót megelőzze. A munká-8