Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-29 / 39. szám

Mi volna más, mint egy újjáteremtés Apostola, tanító mestere ? Ki míg csendes magányban énekel, A föld porából cg felé emel. Lángzó szivű küzdelmes bajnokokkal A jégszivek együtt nem érzenek S patvarkodva mondják: „ezek bizonynyal A szabadság borától részegek ..." Oh, szent mámor, mely zord felhők alatt, Mérges nyilak közt is bátran halad! Előttünk a tágas mező kitárva, Az aratásra ért gabona sok;' Kevés a munkás, — a mezőn a nyájra Leselkednek az éhes farkasok; Kezünk ha rest s az őrzők alszanak, Nem üdvezítnek a jámbor szavak. Pihenni nincs idő ... a fejsze immár A fáknak gyökerére vettetett, Egyes törzsek kidőlte sem kicsiny kár, Egész erdő veszt azzal életet. Az új sarját se biztosítja más, Csak védelem, csak gondos ápolás. • Hajónk ádáz hullámokkal csatároz, Ostromolják a viharos szelek, Ue nem rendül hitünk, e régi árbocz, Az Úr lelke jár a vizek felett. 0 benne bízunk, benne bízni jó, S révpartra ér a hányt-vetett hajó. S fenn hirdetjük a szeretet igéit, Az ész s a lelkiismeret jogát, Készek buzgón s liiven követni végig Az ősök, vérrel szentelt nyomdokát, Szivünket nem bénítja félelem: Erőt ad a czél. sőt a küzdelem. A napfényben lengő zászlónkra írva, Két szó tündöklik: Isten és haza ! Ez a gyöngéket is csodákra birja, S a szenvedőknek drága vigasza . . . Művét az Úr végezze általunk : E kettőért együtt élünk, halunk. Lévay József. belföld. A M. P. I, Társaság közgyűlése. Évről-évre fokozódó lelki gyönyörűséggel veszem kezembe a tollat, a mikor a M. P. I. Társaság vándorgyűléseiről kívánok beszámolni. Sajnálom, hogy a két első vándorgyűlésen nem lehettem jelen; benyomásaimból támadt benső örömöm még hatalmasabb fokozatot tüntetne fel, ha a legelső vándorgyűlést is összevethetném a legközelebbivel, a miskolczival, a melynek kedves emlékei még ma is körülzsongják lelkemet. De ha csak a három utóbbi: a debreczeni, pozsonyi és miskolczi gyűléseket tekintem is, gyönyörködve szemlélem azt a folytonos emelkedést, mely Irodalmi Társaságunk vándorgyűléseinek látogatottságában s az általuk létrehozott áldásos eredményekben mutatkozik. Irodalmi Társaságunk e vándorgyűléseivel valósággal a vándor apostol szerepét kezdi betölteni, a kinek csak jövetele hírére is felbuzdulnak a lelkek; megjelenésekor, a vele együtt léteilel pedig élő hitre, hithűségre, áldozatra kész buzgóságra hevülnek. Nyomában drága virágok fakadnak: a testvéri szeretetnek, a hitnek ós a munkára kész lelkesedésnek virágai, a melyeknek égre szálló és a lelkeket eltöltő illata mind elviselhetőbbé teszi és tisztítja azt a régi, megszorult, dohos levegőt, mely egyházi életünkre a gondatlan szunnyadozás közben rányomakodott. Egyházi közfelfogásunk tisztítása, az egyház vitális érdekei iránt a közérdeklődés felkeltése és a felébredt erők egyesítése és munkába állítása tekintetében valóban megbecsülhetetlen szolgálatot tesz Irodalmi Társaságunk eme vándorgyűléseivel, s a legkisebb nagyítás nélkül is bátran mondhatjuk, hogy oly jótékony, oly áldásos hatású intézménye, mint az Irodalmi Társaság, protestáns egyházunknak nincs egyetlen egy sem. Sokat, igen sokat veszítenek azok, a kik, vagy körülményeik, vagy kényelmességük és közönyösségük által gátoltatva részt nem vehetnek ennek vándorgyűlésein. De Istennek hála, mind többen vannak, akik legyőzve minden akadályt, elzarándokolnak ezekre s így mind többen visznek azokról örvendező szivet, elhatározásra indított lelket anyaszentegyházunk építésére. Adja Isten, hogy e gyűlések a jövendőben még áldásosabb eredményeket hozhassanak létre, hogy hadd oszladozzék már egykor a közöny és bizonytalanság sötét éjszakája és hadd ragyogjon fel mind hatalmasabban az élő hitnek és a munkás egyházszeretetnek fényes napja. * * * Társaságunk f. hó 19. és 20. napjain tartotta meg gyűléseit Miskolczon, mint a két protestáns egyház és a város kedves vendége. Szép, impozáns volt a tavalyi, pozsonyi gyűlés is; de ki kell mondanunk (s hiszszük, hogy Pozsony nem fogja rosz néven venni, sőt a jelen volt pozsonyiak bizonyosan szívesen tanúskodnak mellettünk), hogy oly sikerült, oly népes vándorgyűlése nem volt még Társaságunknak, mint a miskolczi. Nagy érdeklődés nyilatkozott iránta már előre is, s a rendező bizottsághoz, a melynek élén Zelenka Pál püspök állott, összesen 295 vidéki tag jelentette be jövetelét. E jelentkezőkből elmaradt ugyan egynéhány; de az elmaradtakat bőven pótolták azok, a kik jelentkezés nélkül jöttek el, valamint azok is, a kik, bár előzőleg nem voltak a társaság tagjai, azzal a szándékkal jelentek meg, hogy azokká lesznek. így nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy — eltekintve a iniskolcziaktól, mint helybeliektől, köriilbelől 400 vidéki érdeklődő vett részt a gyűlésen. Az egyes kerületek közül természetesen a tiszai evang. és a tiszáninneni ref. kerületek voltak a legerősebben képviselve. A tiszáninneni ref. egyházkerület papsága tett ki magáért különösen s jelent meg hatalmas számmal. A mi dunamelléki egyházkerületünk, bár lehettünk volna többen is, — szintén elég tekintélyes számú csapattal volt képviselve. Voltunk Dunamellékről összesen 24-en; és pedig 1 esperes, 10 pap, 5 theológiai tanár, 1 vallástanár, 1 gimnáziumi tanár, 1 tanítóképezdei tanár