Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-29 / 39. szám

miképen s mi történik a cura pastoralis. az ifjúsági egyesületek, a jótékonysági, vagy nőegyletek útján, hogy mi a nők feladata, ezeknek az áldott teremtéseknek, a kiknek szive lüktetése sok protestáns és más felekezetekbe is bevilágított: azt tapasztaljuk a közéletben. Nézzük meg az életrajzokat és meggyőződhetünk arról, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nemcsak papjaink, nemcsak világi férfiaink, de a nők is apostolaink lehetnek; mert hitünk oly egyszerű ós híveink annyira korán be vannak avatva abba a konfirmáczió által, hogy az életnek sem csábításai, sem nehézségei, sem boldogsága, sem boldogtalansága nem törli ki keblükből azt, a mit gyermekkorukban tanultak. Ha a felnőtt nem feledi azt az igét, a melyre kisded korában az anyja tanította és a konfirmácziókor lelkésze oktatta, mikor hitünket megérté, és ha ezt is beviszi az élet viharaiba, akkor nem félhet a megkisórtésektől és megpróbáltatásoktól. Most csak arra kérem a tisztelt gyülekezetet, hogy Irodalmi Társaságunkat a maga mőködésóben erősítse és támogassa. Legyenek meggyőződve, hogy minden betű, a melyet megsokszorosítunk, mindmegannyi szárnyra kelt apostola hitünknek; minden szó a felvilágosodást viszi a keblekbe, minden sor vigaszt tartalmaz ós minden lap erőt ad a küzdelemre és kitartásra és megóv a megtántorodástól. És ha kiadványainkat csak megtízszerezhetjük, jelen állapotunkkal szemben, meg vagyok győződve, erős várat emelünk sokfelé a nép javára, a nők javára, a protestantizmus javára, a felvilágosodás és hazánk javára. Pedig hitünk kielégíti és boldoggá teszi nemcsak a népet, ele a legnagyobb tudóst is. Hiszen csak a napokban vesztettük el két nagy emberünket, és mintha a gondviselés, az isteni mindenhatóság itt is együtt tartott volna, az egyiket elvette a kálvinistáktól, a másikat a lutheránusoktól. Es mégis Szilágyiban ós Pulszkyban közös veszteségünk van. Ott voltam holttestüknél, láttam koponyájukat kihűlni, bámultam, hogy már a tudomány azon gazdag tárháza, az eszmék küzdő tábora, a pezsgő gondolkodás ós kitartó lelkesedés, a mely sajátjuk volt, egy lehelletre miképen szűnik meg. De ez a lehellet nem a hit fáklyáját oltja el, hanem ennek lángját fokozza; mert tanúbizonyság arra, hogy a különböző feladatok és nehéz viszonyok között ők sohasem feledkeztek meg az egyházról. És ha kétely merül fel az iránt, hogy a hit és tudomány mikép fór össze: ezzel a két névvel szolgálhatunk. Én, tisztelt gyűlés, azt hiszem, hogy túlmennék hatáskörömön ós túlmennék azon szerény álláson, a melyet itt elfoglalok és túlmennók az illendőségen, ha ennek a közgyűlésnek feladatunkat tovább magyaráznám. Sietek beszédem végéhez. Egy legendához fordulok. A római legenda szerint Nero üldözései közepette Péterben megingott a hit és távozni akart Rómából. Mikor ment az úton, a félhomályból egy hang hallatszott: Quo vadis? Erre megrettent és visszatért Rómába feladatának teljesítésére. Nekünk feladatunk, hogy úgy készítsük magunkat és úgy készítsük hitsorsosainkat, legyenek azok gazdagok vagy szegények, öregek vagy fiatalok, hogy el ne tévelyedjenek, vagy ha eltévedtek, meghallják a szót: Quo vadis? és legalább akkor legyen erejök visszatérni az igaz útra. Nekünk feladatunk azt az erkölcsi érzéket, azt a tiszta hitet, azt a hitbuzgóságot és azt a felvilágosodott felfogást, mely a protestantizmust mindig jellemezte és annak nagy sarkkövét képezte, nekünk feladatunk ezt elszórni mindenütt, mint porszemet a hazában, nyomtatványban ós élőszóval, hogy, mint a porszem, a levegőbe vegye be magát és mindenki beszívja ós oly természetesnek találja, mint magát a lólekzóst. Azért mindnyájan úgy teljesítsük a kötelességeinket, hogy, ha megkérdik: Quo vadis? — azt mondhassuk: megmaradtunk Uram, a te útadón és azon másokat is megtartottunk. Úgy legyen! iskolaügy. A tanárkörök működése a középiskolai új tanterv életbeléptetése óta. (1899. szeptembertől 1901. júniusig.) XIV. C) Szabad Lyceum; önképzés; iskolai egyesületek. b) Önképzés. Az udvarhelyi körben (1900. nov.) Bod Károly ref. koll. tanár az önképzőkörök egységes szervezetére vonatkozólag fejtette ki nézeteit. Ehhez a kérdéshez Kuntz Elek kir. főigazgató — mint vendégtag — hozzászólván azt jegyezte meg, hogy miután az egyes iskolák önképzőköreinek főhatóságilag megerősített alapszabályaik vannak: azokon változtatni nem lehet, hanem ajánlja, hogy a helyi önképzőkörök vezető-tanárai a követendő eljárás egyöntetűségének megállapítása végett folytassanak közös eszmecserét, főleg pedig ejtsék módját annak, hogy a közönségre való tekintettel miképen rendeztessenek az iskolai ünnepélyek. 2. „Szavalás az iskolában" cz. a. Hamvas József ág. ev. lyc. tanár tartott felolvasást a pozsonyi körben (1900. márcz.). Ebben azokat a fogyatkozásokat ismertette, melyekkel a tanulók olvasásában és előadásában lépten-nyomon találkozunk: a helytelen hangsúlyozást, az írásjelek elhanyagolását, versekben a rythmus éreztetését, a verssor végével a mondat megszakítását, a végső szótagok elnyelését, a hadarást stb. Ha gondot fordítunk a tanulók szépírására, nem szabad a leírt szó