Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-06 / 1. szám

kedett. Az is eléggé leverő tény, hogy a sajtó és az irodalom terén a magyar protestantizmus teljességgel nem az a számottevő tényező, a melynek hivatásszerűleg lennie kellene. Multunk emez egyházi fogyatékosságát menteni lehet ugyan, de tagadni teljességgel nem. A ki tagadni akarná, arra lépten-nyomon ráczáfolnának a köztudomású tények, a szemmel látható tapasztalatok. Egyházi életünk siralmasan szegényes, szinte szégyenletesen erőtelen, elanynyira, hogy a felekezetnélküliség, a vegyesházasságok és az áttérések révén állandóan mi protestánsok vagyunk a vesztes fél a felekezetközi nagy versenyben. Papságunknak, tanítóságunknak, tanári elemünknek az egész országban a legszegényesebb az anyagi ellátása és a társadalmi helyzete. Egyházi tudományos és társadalmi intézményeinknek aggasztó a gyengesége ós csekély a száma. Keresztyén humanitárius intézeteink legtöbbnyire csak a kezdet kezdetén álló fejletlen dolgok. Irodalmi ós sajtó-tevékenységünknek olyan nagymértékű a kezdetlegessége, hogy még a félmilliónyi franczia protestantizmus is erősen ránk pirít, ránk, a kik Isten kegyelméből a sok üldözés ós nyomás után is csaknem megközelítjükmég a négy millió lelket. Ám ha tagadni nem, de menteni, legalább némileg menteni mégis lehet a magyar protestantizmus egyházi elmaradottságát. A sok üldözés ós állami elnyomás, a mely a protestantizmus erőit nagyon kimerítette az előző századokban ; a római és görög egyházaknak államilag biztosított anyagi, egyházjogi és politikai túlsúlyának nyomasztó ereje; azután egy csomó saját mulasztásunk is, kivált az alkotmány helyreállítását követő két évtizedben; a saját hitközönyünk, vallás-erkölcsi lazaságunk és sok ideig a hittani radikalizmus és kriticzizmus meddőségein való tehetetlen vergődésünk; s végre a napi politikának az egyház belső ügyeibe való szertelen behurczolása: egytől-egyig olyan okok, a melyek a magyar protestantizmus egyházi megújulását, a magyar protestáns egyház belső újjászervezését a XÍX. század második felében, a békés időkben is sok ideig késleltették s ezt a dicső múltú ós tekintélyes számerejű egyházat már-már a belső sorvadás veszélyébe sodorták. De a ki a népek álmait virrasztja, elhagyni a szelid ég nem kivánt. Ébresztőket külcle végtelen malasztja, a kik mostanában növekvő sikerrel keltegetik, ébresztgetik az elálmosult magyar protestantizmust. Az egyházi ébredés részben a zsinatokkal, de még inkább azokkal az evangólizáló mozgalmakkal indult meg, a melyeket eleinte kicsinylőleg gúnyolt, fitymálólag ócsárolt a negéd, majd szenvedélyesen ostromolt ós minden áron leszorítani igyekezett a megzavart kényelemszeretet; de a melyek támogatást nyervén az időközben improvizált egyházpolitikai reformok-keltette visszahatás s a nagy hévvel megindult, klerikális törekvések által, egyszerre csak arra ébresztették a föleszmélt magyar Siont, hogy itt is vérzik, ott is fáj, itt is szorul, ott is fogy a protestáns egyház, s hogy mégis csak tenni kell valamit, mert csakugyan »pusztulunk veszünk®. Ebből az ébredezésből keletkeztek azok az egyházvédő ós egyházerősítő intézmények (M. Prot. Irodalmi Társaság, Lorántffy Zsuzsánna-egylet, Nagypénteki Ref. Társaság, Luther Társaság, Ref. Ifjúsági Egyesület), azok a hiterősítést czélzó vallásos lapok (Kis Tükör, Evangélikus Családilap, Keresztyén Evangélista stb.) s azok a növekvő számú és erejű belmissziói törekvések, a melyeknek az Egyházi értekezleteket, a Protestáns estéket, a vallásos felolvasásokat, az Evangéliumi Ifjúsági ós Nőegyesületeket s a bibliaismertető Vasárnapi iskolákat s mindezek által a belterjesebb evangéliumi keresztyén életet immár sok helyen sikerült hazánkban is meghonosítani. Legközelebbi multunk eme bibliás ós intenzív törekvései a magyar protestantizmusnak elevenebb részét csaknem egyszerre belevittók a nyugati protestantizmus ama belterjesebb ós több oldalú egyházi életébe, a mely a keresztyénsóget valóban a föld savának, az evangéliu mot a világ világosságának és az élet erjesztő kovászának tartja. Ezek az evangéliumi mozgalmak már is sok belső erővel, hitbeli buzgósággal ós erkölcsi nemesítő hatással termékenyítették a magyar protestantizmust, a melyet a korábbi idők egyházi meddősége csaknem kizárólag a templomi igehirdetés ós az egyházi adminisztráczió szűk körére zsugorított össze. Ezektől az evangéliumi mozgalmaktól sok áldás várható azoknak az egyházi és egyháztársadalmi feladatoknak a megoldásában is, a melyeket egyrészt a klerikális ós szektás külső nyomás, másrészt az egyházi élet belső újjászervezésének elodázhatatlan szüksége az egyházi törvényhozásra, az egyházi közigazgatásra, az egyházi irodalomra és a mindinkább erősödő egyháztársadalmi tevékenységre ró. Ezek a feladatok nagyok és számosak, de megoldásuk a mostani viszonyok között, a folytonosan ébredező ós lendülő protestáns közszellemnek Isten segítségével sokkal könnyebb lesz, mint akár csak egy évtizeddel és ezelőtt. Az evangélium isteni jegyébe átlendült egyházi élet folytonosan erősödik ós növekedik, mert megtalálta a maga természetes éltető elemét: Istennek az evangéliumban megnyilatkozott hatalmát.