Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-27 / 4. szám

jön és gyümölcsöt teremjen. Ott egyetlen nemes életcsira se megyen tönkre. Ott minden a maga jogába lép: művészet és tudomány, ipar é.-s kereskedés, családi és állami élet és mindaz, a mi az emberi élet megjelöléséhez tartozik. Továbbá meggyőződöl arról, hogy ez a nap megolvasztja szived keménységét, önzésedet, kevélységedet, hogy ennek befolyása alatt olyan alázatosságot, megtörtséget és megszégyeniilést érzesz, minőt az előtt soha sem éreztél. De ha már ily módon megragadja lelkedet az Istennel, a végtelennel való kibékülés honvágya és ha Krisztus által meggyőződtél teljesen az örök atyai szeretet teljes valósága felől, akkor tapasztalni fogod, hogy az örök irgalom lassan, de feltartózhatlanul száll alá szivedbe; lelki fájdalmad megszűnik s te elég erős leszesz hordozni keresztedet s kezdesz bizonyos lenni a felől, hogy fájdalmaidban és keserveidben is a bölcseség és szeretet örök gondolatai rejlenek. Aggódó lelkiismereted kezd lecsendesedni. Tanulod megtapasztalni, hogy a mire te magad nem vagy elég erős, a mit mások nem tudnak és nem akarnak: megbocsátni bűneidet, azt biztosítja neked az a szent Isten, kinek felségét megsértetted,^ ez által megadja neked a végső és legfőbb nyugodalmat. Miért? Egyszerűen azért mivel te eme béke után igazán sovárogsz. Egyedüli érdemed, minta költő más módon kifejezi : „nyilj meg kebel, hadd lásson a nap beléd". Egyéb érdemed nincs. És mi a hit ? A hit nem erény, nem általunk végzett teljesítmény, hanem egyszerűen legbensőbb és legszentebb tapasztalat. Megbizonyosodunk a felől, hogy semmi érdemünk nincsen abban, hogy Istenben a bűnök bocsánatát, a béke örök otthonát feltaláljuk. Mi nem tettünk szolgálatot, nem végeztünk hódítást. Úgy szállt az reánk, mint a hogy az ég harmata alászáll a szomjúhozó földre. Ilyen értelemben kell felfognunk a reformátorok eme szavait: „egyedül csak a hit idvezít". Az örök megbocsátó isteni szeretet benső bizonyossága adja meg az emberi szívnek a legmélységesebb és legvégső nyugodalmat. Izrael népe hajdani életében a főpap évenként csak egyszer s akkor is csak egyedül léphetett a szentek szentjébe. Mi azt mondjuk: a szentek szentje ott van, a hol az ember azt a legnagyobb titkot, — a földfeletti atyai szeretet és irgalom működését tapasztalja. Ebbe a szentek szentjébe egyedül kell belépned, a mint egyedül kell hordoznod a keresztet, egyedül kell meghalnod. Senki más nem kisérhet oda téged azonkívül, a ki azt mondotta : „senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam". És ha már beléptél eme szentek szentjébe, ezt az égi szózatot fogod hallani: ,.nem vagy kiátkozott, nem vagy elkárhozott, nem, hanem megszabadított, megváltott, szabad, — egészen szabad". Furrer K. után Ruszkay Gyula. KÖN Y VISMERTETÉS. A tállyai ev. ref egyház története. 1540—1900. Irta Hézser Emil lelkész s az alsó-zempléni egyházmegye főjegyzője. Ára '2 kor. Budapest, Európa irodalmi és nyomdai részvénytársaság l-'CO. E mű még a mult nyáron jelent meg, s ha jól emlékszem az egyházi lapok közléseire, azon alkalom és vágy szülte, hogy a tállyai egyház meg akarván ünnepelni fennállásának 350 éves fordulóját, méltónak ítélte, hogy akkorra megirassék 350 éves zivataros és dicsőséges múltjának története is. Az egyház története meg is Íratott, de az ünnepély elmaradt. A májusi fagy sok kárt okozott a szőlőkulturából élő Tállyának s így az ünnepély megtartásához nem vala kedv. De e mű megjelenése felér egy iinnepélylyel a tállyai egyházra nézve. E könyvet mindjárt kiadatása után elolvastam s oly derekasnak találtam, hogy elhatároztam róla ismertetést írni. De én is csak terveztem s az Isten máskép végzett. Mindenféle baj, gond, sokáig távol tartott az íróasztaltól. S mivel mostanig, ha jól tudom, egy lap kivételével sehol e könyvről ismertetés nem jelent meg, tehát nem részesült oly figyelemben, milyet méltán megérdemel : jónak láttam e sorokban bemutatni. Az első olvasásról nyert benyomás, elismerés nem hogy gyengült, de határozottan erősödött, fokozódott most, hogy másodszor átlapoztam. Bár csak minden arravaló ember követné a buzgó és tehetséges szerzőt e téren; így nem volnánk messze egy oly egyetemes magyar protestáns egyháztörténet megjelenésétől, mely mesterileg bevilágítana a mult idők minden részletébe, még sok homályos kérdésére. Kölönösen az oly előkelőbb egyházak, a minő volt a múltban Táliya. történetét kellene megírni. A históriának teendő szolgálat mellett az ily művek olvasása a hívekre nézve felérne egy tuczat prédikáczió meghallgatásával. De lássuk magát a könyvet. A tállyai egyház történetét szerző három részre osztja. Az első szól az egyház alakulásáról az üldözések megkezdéséig, 1540—1700-ig. A második rész a küzdelmek és az újraéledés korát írja le. 1700—1800-ig. A harmadik a legújabb kor 1800 —1900-ig. Tekintsük át nagyjában e korokat, hogy meglássuk, mily erő volt a régmúltban a kálvinizmusban s mily erő szunnyad abban ma is. uh, ha azt fel lehetne ébreszteni, tettre lehetne kelteni ! Szerző a tállyai egyház keletkezését mindjárt a reformáczió kezdetére teszi. Csak sejti, de bizonyosan jól sejti, hogy Tállyának is, mint a többi hegyaljai városoknak a sárospataki szerzetesből vezér-reformátorrá lett Sztárai és Kopácsi voltak reformátorai. Az értelmesebb és független nemesekből álló Tállya bevevén a reformácziót, gyorsan és biztosan ment előre a fejlődés és megerősödés útján. Előbb, mint a legtöbb hegyaljai város, vagyis már 1562-ben elfogadja a helvét hitvallást, a mi leginkább annak tulajdonítható, hogy a Zemplén déli részén a Magócsy család és Serédy Gáspár, Tokaj várának tulajdonosa, ez irányt pártolták s ezek védszárnvai alatt bizton csatlakozhatott Tállya is a Kálvin-féle reformáezióhóz. Néhány lutheránus kivételével kálvinista lévén az egész Tállya városa, természet szerint birtokukba veszik az előbb róm. kath. jellegű templomot, s mivel az szűknek bizonyul, 1567-ben megnagyobbítják. Jeles papok, az egyház jó anyagi helyzete, s a buzgóságban lévő erő mint előbbre viszik az egyházat. Már korán latin iskola állíttatik fel, mely megfelelt a mai középiskola négy alsó osztályának. Majd később, az erősödés és virágzás jeleként felállíttatik 1646-ban a második, vagyis a kettős lelkészség. Hajh, de az egyház nem sokáig élhetett ily biztonságban. 1687-ben Klobusiczky Ferencz, Zemplénmegye alispánja, mint a foglaló bizottság elnöke, fegyveres erővel elfoglalja a templomot, az iskolákat, az egyház tulajdonát képező ingó és ingatlan birtokokat. A hagyomány szerint, a mint szerző írja, a protestánsok a templomba gyűltek össze a német lovasok jövetelének hírére, s midőn ezek a templom előtt megjelentek és felszólították a gyülekezetet a templom átadására, az egyház akkori lelkésze, Gyöngyössy András kijelentette,