Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-15 / 37. szám

franczia forradalom ideje alatt a nyaktiló kilátásba helyezésével kötelezték a papokat, hogy a szabadságról, egyenlőségről, testvériségről prédikáljanak; és az északamerikai nagy rabszolga-háború idejében is mindkét oldalon kényszerítve voltak, hogy a vitás kérdésben állást foglaljanak és izgassanak. De az ilyen kivételes esetektől eltekintve is: olyan országban, a hol mindenki részt veszen a politika intézésében, egyes erős politikai izgalmak alkalmával, a melyek talán magát a papot sem hagyják érintetlenül, vagy nemzeti ünnepeken, a pap mintegy fel van*híva arra, hogy politikai anyagot vonjon be a beszédjébe. A mi magyar egyházunkban a templomi politizálásnak az utolsó félszázadban egészen érdekes és igen tanulságos története van. 1848-ban az is megtörtént, hogy egy pap az úrvacsorát a szereztetés igéinek mondása helyett a Vörösmarty Szózatának szavalása mellett osztotta ki; 1865-ön innen képviselőválasztások alkalmával számos kálvinista predikáczió vált valóságos kortesbeszéddé; míg e túlhajtások, s a belőlök folyt szomorú tapasztalatok az újabb időben a politikától való teljes visszavonulásra indították papjainkat, Ez ép oly káros túlzás, a melyről Ewald (Drei deutsche Worte. 1838) a következő, figyelemre méltó szavakat mondta: „Ha az egyház visszavonul az állam élénk mozgalmai közül, hogy csak a házi kötelességekről és erényekről beszéljen : akkor a világiak is papokká válnak, s egy ilyen egyház könnyen azon befolyás alá kerül, "a melytől a korábbi időben megszabadult". Mintha csak jóslást mondott volna a mi magyar egyházunkról! A politika mindenesetre kényes mesterség; de ez is, mint minden egyéb szirt a világon, csak a tudatlan és tapasztalatlan hajós számára rejt veszélyt, inig a hozzáértő biztosan tud körülötte evezni. A dolgoknak szörnyű túlhajtása magyar erkölcs, s ha ez rosszul ütött ki, ezután épen semmit sem tenni: szintén magyar géniusz ; csakhogy így a tudatlan tömegek legfontosabb létérdekeikben hű és becsületes vezér nélkül maradván, nyegléknek és politikai kalandoroknak lesznek áldozataivá és elszoknak attól, hogy a pap az ő szellemi életöknek a vezére. Ezt a bajt falusi községeink^ legnagyobb részében már világosan megláthatjuk. A papság feladata tehát nem a politikától való visszavonulás! hanem a mostaninál nagyobb politikai tanultság megszerzése, hogy ne csak a malom alatti bölcseséggel, hanem biztos, gyakorlott kézzel tudjon itt is vezetni. A politika csak önmagáért sohasem jöhet tekintetbe a templomi szószéken; tehát nem állhatunk directe valamely politikai párt vagy követjelölt szolgálatába; de tekintetbe kell jőnie Isten országához való viszonyában, mert a polgári és politikai életnek a keresztyéni élettől nem szabad különbözni, s nem igaz az, hogy a politikának más morálja lehet, mint az egyháznak. Ha a magyar kálvinista papság ezt az egyaránt erkölcsi és politikai igazságot nemzetünk gondolkozásában érvényre tudná emelni: megbecsülhetetlen szolgálatot tenne nemzetünknek, és ez a politizálás nemcsak nem ellenkezik az ő papi hivatásával, hanem épen az ő hivatása. A világban történő események zajának nem szabad átlépni a templom küszöbét; de a belőlök vonható általános erkölcsi igazságoknak, a politikai léhaság és korrupczió erkölcsi szempontjának méltó helye van a templomi szószéken. A politikai anyag felhasználására szép példa Nagy Péternek a Széchenyi halála felett mondott beszéde. Kovács Albert. belföld. A felső-zempléni ref. egyházmegye őszi közgyűlése. A felső-zempléni ref. egyházmegye őszi közgyűlését augusztus 29-én Lasztoméron tartotta meg, Bernáth Elemér gondnok és Hutka József esperes kettős elnöklete alatt. E küzgyűlés nemcsak azért nevezetes, hogy ezen iktattatott be az új esperes hivatalába, hanem azért is, mert a tiszáninneni egyházkerületben ez volt az első esperesi beiktatás, mely a kerület által hozott új szabályrendelet értelmében történt és folyt le. A szép számmal egybegyűlt közönség 8 órakor a templomba vonult és a 37. dicséret két első versének eléneklése után Ujj István ladmóczi lelkész, eddigi helyettes esperes állott a szószékre s imádkozott áhítattal és alkalomszerűséggel. Lejövén a szószékről, a gyülekezet elénekelte a 74. dicséret 3-ik versét. Ez megtörténvén, nagy csendben felállott Bernáth Elemér egyházmegyei gondnok s kijelentette, hogy az esperesi állásra az egyházmegye gyülekezetei szavazatainak többségével Rutka József bánóczi lelkész, eddigi főjegyző választatott meg, s mielőtt a tulajdonképeni közgyűlés megalakulna és kezdetét venné, az új esperest kell hivatalába beiktatni, s felkérte a tisztikart és a megválasztottat, hogy az Urasztalát állják körül. Erre a tisztikar az Urasztalát körülállván, gondnok felszólította a megválasztott esperest az eskü letételére; mire az esperes az esküt letette. Ezután a gondnok az új espereshez rövid beszédet intézett, hangsúlyozván, hogy két dologra fordítson különös figyelmet: a valláserkölcsi irány fejlesztésére és a hazafiság ápolására, s szívből és reménynyel üdvözölvén Őt, mint elnöktársát, átadta neki az esperesi hivatal pecsétjét, mint a „hűség szimbólumát". Ezután alólirott, mint h. főjegyző fordult az espereshez, s őt az egyházmegye közönsége nevében üdvözölte. A beszédekre Hutka József esperes röviden válaszolt és megköszönvén a bizalmat, pár lelkes szóval magát új szolgálatára felajánlotta. Most a tisztikar székeibe vonult és a gyülekezet ismét egy alkalmi éneket énekelt el, melynek utolsó sorainál az új esperes a szószékbe lépett s elmondotta székfoglaló beszédjét, mely mint tiszta evangéliumi, helyes irányt jelölő, szépen kidolgozott, ügyesen előadott beszéd a jelen volt közönségre igen nagy hatást gyakorolt, Nem kevésbé hatott meg minden jelenlévőt