Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-15 / 37. szám

tője, ós hogy leghatalmasabb eszköze, a melylyel az evangélium világosságát terjesztgette szerte e hazában: a sajtó, a nyomtatott betű vala. Fájdalom, az utóbbi századokban, különösen pedig a mult században egészen kiejtettük ezt a hatalmas fegyvert kezeinkből és átengedtük azoknak, a kik egykor, általa lesújtva, lábainknál hevertek. A sajtót, a nyomtatott betűt, akár a napi sajtót, akár a tudományos, akár a népies irodalmat tekintsük is, — a pápistaság ragadta kezébe, s bizony nem a világosság terjesztése, hanem a setétség sűrítése végett. Befolyásolja, elaltatja vele az egész közvéleményt; meghamisítja a történetet; szellemi vakságot bocsát általa még a tudós történetírók szemeire is; a népet, a gyengébbeket peclig teljesen megvakítja, úgy hogy ma már alig beszól valaki a magyar protestantizmusról úgy, mint államfentartó faktorról, hanem ha már épen beszél róla, csak úgy tünteti fel, minta mely meghonosodásával átkos meghasonlásokat támasztott a nemzet életében. Olvassa el bárki a napilapoknak a pápistaságot magasztaló czikkeit; olvassa el a pápista néplapokat; olvassa el az iskolai történeti kézikönyvek legtöbbjót, ós olvassa el Marczali világtörténetének legújabban megjelent és a reformáczióval foglalkozó kötetét ós meg fog győződni a felől, hogy ma az irodalom minden terén a pápistaság az úr, rólunk pedig alig esik szó, vagy ha esik : nincs benne köszönet. S vegyük hozzá ezekhez a magyar pápistaságnak sok mindenféle ós lázas tevékenységet kifejtő hatalmas irodalmi intézményeit, és teljes nagyságában előttünk áll a kötelesség, hogy lethargiánkból felébredve, visszahódítsuk régi fegyverünket: a sajtót ós a nyomtatott betűt. Csak nemrég jajdult fel egyik lelkósztársunk a Sárospataki Lapokban a Stephaneum nyomdai könyvjegyzékének, működésének olvasása ós a magyar prot. irodalom rettenes szegénysége miatt. Azt írja, hogy szégyenpír futotta el arczát, a mikor a Stephaneumot, mint nyomdát és más irányú vállalatot összehasonlította a mi nyomorúságos állapotainkkal. Bizony szégyenpír futhatja el nemcsak az ő arczát, hanem mindnyájunkét. De ha elfutja, az ne arra vezessen, hogy még inkább félre vonuljunk, hanem arra, hogy ezt a szégyenletes helyzetet minél előbb megváltoztassuk, a magunk előnyére. Ennek legalkalmasabb módj a a M. P. I. Társaságban való munkás és áldozatra kész tömörülés, ós annak oda. segítése, hogy ne oly szegényesen, mint ma, hanem a sürgető szükségnek megfelelő erővel ós mórtékben fejthesse ki áldásos és szent czélú működését. Induljunk, menjünk tehát mindnyájan, valahányan csak vagyunk, lelkészek ós világiak a M. P. I. Társaság szellemi ós anyagi támogatására, hogy újra életre keltsük a magyar tudományos ós népies protestáns irodalmat, és régi fegyverünkkel, a sajtóval ós a nyomtatott betűvel visszavívjuk elvesztett poziczióinkat. A ki pedig csak teheti, jöjjön el Miskolczra is, és ha még eddig nem volt a Társaság tagja, álljon annak zászlaja alá, küzdeni, áldozni a szent ügyért! De jöjjön el, a ki csak teheti, nemcsak az Irodalmi Társaságért, hanem azért a másik szent ügyért is, a melynek zászlóját azok lobogtatják, e kik az országos belmissziói egyesület megteremtésén fáradoznak. Az Irodalmi Társaság szintén egyik hatalmas harczosa az egyházópítósnek az ő népies kiadványaival; de mit ér el azokkal, ha nincs gondoskodás arról is, hogy azok a kiadványok s azok az evangéliumi erők, a melyek azokban megnyilatkoznak, valóban be is jussanak népünk, híveink lelkébe és gondos kezek által tovább ápoltassanak?! Igaz, hogy a Hornyánszky-czég nem kiméi áldozatot e kiadványok terjesztésére, a miért méltó elismerés illesse e helyen is, és igaz, hogy a bibliaterjesztésről is van gondoskodás; de vájjon, nem futja-e el arczunkat a szégyenpír, ha tudjuk, hogy az Irodalmi Társaság népies kiadványainak terjesztésén egy nyomda-vállalat, a biblia-terjesztésen pedig egy külföldi belmissziói egyesület, a brit- ós külföldi biblia-terjesztő társaság buzgólkodik, nyomatva s terjesztve a bibliát számunkra ós közöttünk, a nélkül, hogy mi ahhoz csak egy fillérrel is hozzájárulnánk?! Bizony, nemcsak a Stephaneum nagy ereje és virágzása, hanem ezek is szégyenpirt boríthatnak arczunkra, ós elodázhatatlanná teszik azt a kötelességet, hogy nemcsak a tudományos irodalom megteremtésére és igazainknak elleneinkkel szemben megvédelmezósóre, hanem egyházunk, híveink belső építésére is alkalmas eszközöket keressünk. Ilyen eszköz kívánna lenni a tervbe vett országos belmissziói egyesület. Igaz, hogy ma még temérdek balfelfogás, előítélet veszi körül ezt a tervet ; de icleje már, hogy megértsük egymást e tekintetben is. Jöjjön azért el Miskolczra mindenki, a ki csak teheti, már csak e végre is, hogy tisztázván gondolatainkat ós eloszlatván a félreértéseket és előítéleteket, közakarattal, szent lelkesedéssel foghassunk hozzá e téren való kötelességeink teljesítéséhez is. Adja Isten, hogy a miskolczi gyűlés korszakalkotó legyen, mind a M. P. I. Társaság életében, mincl a belmissziói munkálkodás tekintetében ! Hamar István.