Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-27 / 4. szám

a katholiczizmus, a latin szellem a római világuralom értelmében és Augustinus vallásossága. A tradiczionálizmus, az orthodoxia s a rituálizmus dolgában lényegileg a görög egyház álláspontján áll. A r. kath. egyház a római világuralom átültetése a keresztyénségbe. Pápái úgy uralkodnak, mint Traján és Márk Aurél; Romulus és Remus helyére Péter és Pál lépett; a prokonzulok helyét az érsekek és püspökök foglalják el, s a légióknak a papok és szerzetesek seregei s a császászi testőrségnek a jezsuiták felelnek meg. A pápa, a ki királynak és pontifex maximusnak nevezi magát, Casar utódja. Ennek az egyháznak jellemző sajátsága az evangélium hirdetése az uralkodás, illetve a populus íidelis részéről a feltétlen engedelmesség alakjában. Vallásossága és theológiája máig is ágostoni, az az merev és lekötött minden ízében. A keresztyén ember szabadságának helye sincsen ez egyházban. Ennek a római katholiczizmusnak, mint külső egyháznak, mint a jog és hatalom államának természetesen a Krisztus evangéliumához semmi köze, sőt azzal homlokegyenest ellenkezik, mivel abban az isteninek és világinak s (az ultramontanizmusban) politikainak a lelkiismeretet s a személyiséget sértő rettenetes összezavarásával van dolgunk. Ez vezet bennünket a keresztyén vallásra a protestantizmusban. A reformáczió egyike a legnagyobb és legáldásosabb szellemi mozgalmaknak. — Mint reformáczió a protestantizmus az üdvről, mint revoluczió az egyházról szóló tana alakjában tűnt fel a római katlioliczizmussal szemben. Mint reformáczió az evangéliumot és annak vallásos tapasztalatát újból a központba helyezte, ez alapon a hit által való megigazulás kegyelmi tényét hangsúlyozta, s az istentiszteletet lélekben és igazságban újjáalakította. Mint ilyen igazán a szabad személyes evang. meggyőződes szellemi vallása. Viszont mint revoluczió protestált a protestantizmus az egyetemes papság érdekében az egész hierarchiai és papi egyházi rendszer, s általában az „isteni" egyházjog ellen; továbbá protestált minden formális, külső tekintély ellen a vallás terén, — tehát a zsinatok, papok és a nagyon elasztikus tradiezió tekintélye ellen. S végül protestált a rituálizmus s minden érdemetszerző „szent cselekedet", a szakramentarizmus s a kettős erkölcsiség elmélete és gyakorlata ellen a vallásos egyházi élet terén. Főleg ez utóbbi oldaláról tekintve hatalmas kulturális tényezőnek bizonyult a protestantizmus, mely a modern eszmevilág összes attribútumainak úgy szólván gyúpontja vagy legalább is hordozója. S ha a keleti keresztyénséget nemzetiségi tekintetekből görög, s a középkori nyugotit. római, úgy a reíormátorit Harnack szerint méltán germán keresztyénségnek nevezhetjük. Helyes értelme van tehát annak, hogy a reformáczió a német szellem műve és alkotása. A protestantizmus árnyoldalaival az utolsó előadás foglalkozik. Mint minden nagyobb szellemi mozgalomnak a történelemben, úgy a reformácziónak is nagy ára van. Az eszme áldozatot kiván, s ilyen áldozata van a protestantizmusnak is. A nyugati kultura egységének megszüntetésétől eltekintve, meghonosította a reformáczió az új egyházakat, mint állami egyházakat, s ezzel megbénította (p. o. Német- és Angolországban) az evang. egyházközség felelősségi és önálló cselekvőségi érzetét. Innen Róma ama vádja, hogy „a prot. egyház állami intézmény". Továbbá a protestantizmus egyoldalúan hangsúlyozta a r. katholiczizmussal való ellentétében a vallás bensőségét s a sola fidet, pedig hát a vallás nem pusztán érzület, hanem cselekedet, a szeretetben tevékény hitélet is egyszersmind. Azzá lett a keresztyénség, mint Goethe is megjövendölte, a XlX-ik században, az evangélizáczió s a belmisszió műveiben. S végül a protestantizmus a „tiszta tan", a doctrina hangsúlyozása által orthodoxiává is stilyedett, s e tekintetben megteremtette a theol. pártharczokat, különösen Németországban. Pedig az ev. egyházak katholizálása a törvény-, tan- és czeremónia-egyházakat teremt, a melyeknek még a tömegek közönyössége, a raczionalisztikus felfogás s az állam is segítségére jön. A reformáczió folytatása az Isten igéje helyes értelmezése tekintetében egyik életkérdése a protestantizmusnak, s ez meg fogja honosítani in necessariis az ev. uniót. A protestantizmus igaz vallásos lényegét bántó minden árnyalattal szemben az ev. keresztyénség komolyságát és szabadságát, vagyis a ker. erkölcsi jellem szilárdságát kell védenünk, ápolnunk és fejlesztenünk az egész vonalon. Mert az evangélium vallásának ugyanolyan nehézségei vannak, mint kétezer évvel azelőtt. De azért az evangélium jövőjében kétkednünk okunk nincsen. Az igazságban meg van az erő és a képesség a tévedések elviselésére és legyőzésére is. Ezt mutatja az egész modern eszmevilág is. mely maradandó alkotásaiban az evangéliumban gyökerezik. A többit pedig hittel és reménynyel biznunk kell a mindenható és mindentudó Istenre. Im ez Harnack művének a tartalma a keresztyénség lényegéről. Szellemes forma, nemes, előkelő, életeleven, képekben gazdag és konkrét nyelvezet jellemzi annak minden sorát. Harnack mestere az előadás művészetének, s e tekintetben csak Hase, Luthardt, Beyschlag és Nippoldhoz'hasonlítható. A műnek olvasása nemcsak vallásos, hanem egyúttal eszthétikai élvezetet is nyújt. Nemcsak olvasnunk, hanem tanulmányoznunk is kell azt. Igazán a művelteknek szóló fejtegetések ezek a keresztyénség lényegét alkotó főbb problémákról. Gondolatainak világos és megkapó előterjesztése sokaknak lelkében fog szilárd meggyőződést kelteni a keresztyénség világot meggyőző ereje és hatalma felől. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás.