Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-25 / 34. szám

méltó, hogy zsólyáját vigyem : az keresztel titeket szent Lélekkel és tűzzel (Máté 3, 11). Még később is egész bizalommal ós megnyugvással mondja: Annak nevekednie s nekem alászállanom kell (Ján. 3, 30). És mindennek daczára még János előtt is oly csudálatosnak, oly érthetetlenül magasnak, a földi viszonyokkal és a földi reménységekkel annyira nem számolónak tünt fel a Jézus eljárása, hogy a próféta hite meging s bizalmatlankodva, kétkedve kérdezi: Hát te vagy-e az, a ki eljövendő vala vagy most várjunk? (Máté 11, 3.) Az Idvezítő pedig nem bizonyítgatja, hogy Ő a Megváltó, hanem rámutat felséges cselekedeteire s egyúttal komolyan inti Keresztelő Jánost. Boldog, a ki én bennem meg nem botránkozik (Máté 11, 6). Az ember azt várná, hogy az Űr legalább tanítványaival volt jó békességben. Fájdalom azonban, nem így áll a dolog. Nem is szólva Judásról, a kivel a harcz mind határozottabbá s Judásra nézve végzetesebbé lőn, a többi tanítványokkal szemben is folytonosan ily nyilatkozatokat hallunk: Nem jól van ez így ! Nem tudjátok mily lélek legyen bennetek ! Balgatagok ós restszívűek azoknak megértésére, a miket meg kellene értenetek (Lukács 9, 55; Lukács 24, 25). Az Idvezítőnek szembe kellett szállania Nathaneel szűklátkörűségével (Ján. 1, 47), Nikoclemus megcsontosodottságával (Ján. 3, 1—21), Péter világiasságával (Máté 16, 22—13) ós büszkeségével (Máté 26, 33—34), Zebedeusfiai nagyravágyásával (Márk. 10, 35—45), Tamás hitetlenségével (Ján. 20, 24—29) és valamennyi tanítvány hitetlenségével, szeretetlenségével, fösvénységével, gyávaságával és végtelen sokat kellett küzdenie, míg alkalmassá tette őket az apostolságra. Mind e harczok közepette 0 maga pedig mindig tökéletes. Határozott, erős, bátor minden bűnnel s gyarlósággal szemben, de szeretetteljes, irgalmas ós kegyelmes mindazokkal szemben, a kik megalázódva, bűneiket megbánva, az ő isteni voltát elismerve, segélyért, szabadulásért, hitért, boldogságért, szentségért hozzá jönnek. Vajha vonnánk ki mindebből a szükséges tanulságokat ! Vajha vizsgálnók meg jól magunkat, hogy életünkkel, gondolkodásunkkal ós nyilatkozatainkkal a Jézus mellett vagy vele szemben állunk-e ? És ha csakugyan komolyan ós őszintén neki óhajtunk szolgálni, ugyanazt a hatalmas, tiszta és küzdeni kész szeretetet érvényesítjük-e, a melyet Ő érvényesített s a melyet általunk ma is érvényesíteni akar? Ha erre törekszünk, akkor nem kell félnünk semmitől. Nem kell félnünk a harczoktól, a melyek ránk várnak, mert hiszen egészen természetes, hogy a Jézus evangéliuma a mai megcsontosodottság, a mi képmutatás, a mai külső, élettelen s mentésre, irgalmasság gyakorlására nem gondoló vallásossággal, a mai sadduceusi hitetlenséggel ós gúnyolódással, a mai közönyösséggel, a mai órzékisóggel durvasággal, az emberi rettenetes szenvedélyek mai pusztító árjával szemben is csak harczolva tud érvényesülni. A mi hitünk azonban, a mely a Krisztus harczolni kész tiszta szeretete által munkás, ma is meggyőzi a világot mert bár mi gyengék vagyunk, Királyunk és Krisztusunk erős ós hatalmas minden akadály leküzdésére. Szabó Aladár. ISKOLAÜGY. A tanárkörök működése a középiskolai új tanterv életbeléptetése óta. (1899. szeptembertől 1901. júniusig.) X. B) Nevelés-tanítás (módszer), tananyag és tankönyvek. b) Módszer. A „filologiai versenyekről" tíz körben tárgyaltak. Ezek közül mi érdemileg hárommal foglalkozunk, u. m. a) A kassai körben (1900. április.) dr. Takács Menyhért főgimn. igazgató értekezett meggyőző és világos érvekkel erről a kérdésről. Szerinte néhány kiválasztott tanulónak egyes ambicziózus tanárok által a nagy szünidő felhasználásával való előkészítése a filológiai oktatásban elérhető maximális eredményt nem fogja úgy bemutatni, hogy abból az egyes intézetekre következtetni lehetne. Az ilyképen végrehajtott verseny nem megbízható paedagógiai eszköz, sőt veszedelmes féltékenységet idézhet elő a működésűkben megzavart intézetek közt. A tanulók versenyének legbiztosabb és leginkább kipróbált tere maga az iskola, a hol a verseny, mint paedagógiai eszköz, minden tanulóra kiterjeszthető és sikerrel alkalmazható a jellem képzésében is. Az országos dicsőség utáni áhítozás mámorossá teszi a fiatal lelket; a győzelem könnyen elszédíti, a legyőzetés pedig megalázza és érzéketlenné teszi. A gyakorlati érték szempontjából szólva: nem a tanáregyesület feladata, hogy a szaktudósok nevelésére közrehasson. Ott van az egyetem, a filológiai társaság s a többi tudományos társulat, ott van a tudományosság koronája, az akadémia: ezeknek volna hivatása a fiatal tehetségeket felkarolni s a szaktudomány czéljaira fölnevelni. Mindamellett nem zárkózik el attól, hogy a filologiai versenynyel kísérletet tegyünk, s ez alapon foglalkozik a dolog részleteivel is — örömére szolgálván, hogy az egyesület a meddő vitákat mindinkább háttérbe szorítja s igazi paedagógiai és didaktikai kérdéseket tűz napirendre. — Dr. Gerevich Emil elnök a kerdéshez szólva, azon véleményben van, hogy ezek a versenyek könnyen túlterhelésre is vezethetnek s majd a többi tantárgyaknak is helyet kérnének, hogy mindenik tanárnak alkalma legyen tanítványaival brillírozni. Micsoda gyötrése fog beállani a tanulóknak, ha a mostani torna-, mathematikai s filologiai versenyekkel azonosan majd históriai, geográfiai, rajzi stb. versenye-