Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-18 / 33. szám

volna szó a szabad önelhatározásról, tehát az egyéni felelősségről sem. Nagy buzgalommal igyekeztek bebizonyítani az ú. n. lelki életnek a testi élettől való teljes függését és valóban hosszú időn át úgy tetszett, mintha minden gátat áttörne a materializmus. A visszahatás onnan jött, a honnan legkevésbé vártuk, a természet vizsgálóktól. Az 1872-ben történt az, hogy Du Bois-Reymond a német természetvizsgálók és orvosok előtt, elmondá az ő híressé vált beszédét „a természet-ismeret határairól" és ezzel mint látszik halálos csapást mért mindörökre a materialisztikus tételek megbízhatóságába vetett hitre és pedig épen a tudós természetvizsgálat álláspontjáról. A mit ő már akkor kimondott és a mit azóta mi még jobban belátunk, az nem egyéb, mint a testi és lelki életfolyamat teljes különbözősége, a mely a lelki életfolyamatnak az előbbiből való levezetését lehetetlenné teszi. Arra nézve meg van bennünk a képesség, hogy az idegmozgást észleletünk tárgyává tegyük, s megláthatjuk, hogy ez a mozgás hogy terjed meghatározható gyorsaságai a kéztől az agyig, de azt sehogy sem tudjuk megmagyarázni, hogyan lehetséges az, hogy a testi, az idegmozgásból, a lelki, mintegy fájó érzet, miként áll elő. Itt érvényesül a híres „ignoramus et ignorabimus" mondás, vagyis nem tudjuk, és nem is tudhajuk. Még kevésbé érthető, hogy a lélek öntevékenységének mely testi életfolyamatok felelnek meg p. o. szorzásnak. Es végül hogyan tudja a materializmus az öntudatot kimagyarázni? Hogyan érteti meg, hogy a testet képező végtelen sok utoín mozgásából valami olyan egységes, valami olyan öntudat áll elő, a mely mindezen mozgást magába öleli. Rövid megfontolás után is be lehet látni, hogy az a kísérlet, mely a lelket a test termékének kivánja tekintetni, mindig hajótörést szenved a testi és lelki életfolyamat különbözőségén, s az emberi én létezésének kétségtelen tényén. Nem lehet tehát csodálni, ha a materializmus a tudományban ismét elvesztette a talajt lábai alól. Fölmerült ennélfogva a psychophysikai parallelizmus felvétele, a mit már Spinoza is vitatott, újabban meg Paulsen is bizonyított. Abból a feltevésből indultak ki, hogy mindennek van lelke. Minden atomnak, minden parányi anyag részecskének van külzete. a mely a mozgásokban nyilvánul és van benseje, a mely valamikép lelki természetű. Tehát a hol anyag van, ott van lélek is, a hol lélek van, ott anyag is van. Mindkettő párhuzamosan halad egymás mellett, tehát minden anyagbeli életfolyamatnak van megfelelő lelki életfolyamata is, csakhogy mi ez utóbbit nem oly könnyen veszszíik észre. Ebből aztán látszólag egyszerűen lehet megfejteni az embert. Az ember egészen test és egészen lélek. Az egyik szükséges következménye a másiknak. Az ember csupa mozgás, mivel test és csupa érzés, mivel lélek. És a testi és lelki állomány közötti szoros összeköttetés épen abból tetszik ki, hogy mindkettő csak egy és ugyanazon életfolyamat különböző kifejezési formáját képezi. Egyszerű magyarázat de nem kielégítő. Eltekintünk attól, hogy abban a gondolatban, a mely lélekkel ruház fel mindent, mindig van valami fantasztikus, mihelyt azt az egyesekre visszük át; mindig úgy rémlik, mintha a világ kiilzete mögött olyan dolgok volnának elrejtve, a mikről a mi emberi bölcsességünk még csak álmodni sem tud. Ezen álláspontról azonban már lehetetlen kimagyarázni az egységet, az öntudat összefoglaló erejét. A lelki benyomások egy tömege összetalálkozásából nem lehet kimagyarázni az egységességet. Midőn azonban kiegyeztetésük a ható erő képző voltára utalnak, nem szabad felednünk, hogy a különböző összevágó mozgásból csak úgy állhat elő új mozgás, mint ható erő, ha előzőleg van valami tárgy, mely a különböző mozgás indításokat eltagadja. Kérdésünkre térve vissza, a fentebbiekből azt a következtetést vonhatjuk le. hogy a kiviilről ható indítások csak azon esetben fognak egységesen összeműküdni, ha előre feltételezzük azt, hogy van egy egységes szubjektum, mely az indításokat elfogadja, vagyis ha feltételezzük a lélek létezését. így térünk vissza a lelki élet régi magyarázatához, vagyis el kell fogadnunk, hogy van én, mely a lelki funkcziók hordozója. Senkinek sem fog eszébe jutni, hogy a lelket megint anyagnak gondolja, vagyis, mintha az a testnek finom része volna. A lélek annyagtalan lény. I)e mind e mellett is van egy hely, mit a lélek fészke gyanánt jelölhetünk meg. Ez a he y nem más, mint az agy, a hol az idegszálak összpontosulnak, melyek tudósítást hoznak a külvilágból, az agyból indulnak ki a motorikus idegek, hogy aztán az anyagrészekben megvalósítsák a lélek akarat mozgásait. Az önálló én elfogadásával, ha nincs is kimagyarázva az öntudat ténye, de legalább el van ismerve. Ellenben ez az elmélet sem képes kimagyarázni azt a kölcsönhatást, a mely az anyag és a lélek között van. Mindig rejtély marad az, hogy a lélek hogyan képes a motorikus ideget mozgásba hozni és hogy az anyag mozgása hogyan képes a lelki érzelmeket életre kelteni. A hatás megfejthetlen titka áll itt előttünk. Foglaljuk már most össze az elmondottakat: az ember kettős lény, testénél fogva minden szerves teremtményhez hasonló, öntudatánál fogva minden szerves élettől különböző. Tulajdonképi lénye nem testében van, a mely folytonos változásnak van alávetve, hanem a tényleg létező emberi lélekben. Szóval az ember szellemi lény. Dr. Schöll J. után Ruszkay Gyula. (Vége köv.) BELFÖLD. Lelkész értekezleti közgyűlés. A felső-borsodi jjjev.£ ref. egyházmegye szokásos rendes lelkész értekezleti közgyűlését Vadászi Pál esperes elnöklete alatt Edelényben folyó hó 5-én tartotta, hol nemcsak egyházi részről jelent meg 32 tag, de világi részről is megjelent közgyűlésünkön, sőt tagjaink sorába