Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-18 / 33. szám

didaktikai haszonnal jár az akcziók tanítása mind a klasszikus, mind a magyaron kivül az összes modern nyelveknél, oly irányban, mely a tudomány követelményeinek is megfelel. * Az egész külföld jö messze van még ettől a felfogástól, melyet a budapesti gyakorló iskola a maga induktív nyelvtanításával immár busz éve olyan következetesen alkalmaz, hogy segítségével osztályonként rég kiszabta már az igék alaktanának anyagát. (De egyebeken kivül, éppen a külföld példája is bizonyítja, hogy azt az anyagot az akcziók tana nélkül is ki lehet szabni !) Az Utasítások szerint is az I. osztályban tanítunk időt, módot, diathesist, számot, személyt; a második esztendőre marad az akcziótövek képzése, a mi a szóképzéstan körébe tartozik. A fővivmány épen a flexiónak a szóképzéstől való elválasztása, továbbá a flexió egész anyagának egy osztályban való egyesítése. Ez a rendszer következetesen eddig csak Simonyi magyar és Theisz franczia nyelvtanában van érvényesítve; sajnos azonban, hogy a rendszer jelentősége a magyarban csekélyebb, a íranczia nyelv pedig a gimnázium rendes tárgyai között nem szerepel. Az előadáshoz fűződött felszólalások közt Köröd Sándor csak annyiban nem ért egyet az előadóval, hogy ő az alakoknak akcziók szerint való osztályozását a magyarban nem tartja szükségesnek. A maga véleménye az: ha egy nyelv sem használná, még akkor is kellene a magyarban alkalmazni, a hol igeidők nincsenek, hanem csak cselekvések. Ir lehet praesens, praeteritum és futurum; hasonlókép írtam. Bűn a felszólító módra rámondani, hogy az jelen idő, mert az egyaránt megfelel az idegen nyelvek coniunctivusi különböző időinek. Kivált, a hol a diákok magyarul nem tudnak, egyedül csak az akcziók alapján lehetséges a magyar igét megértetni. Az olasz a mellékmondatban is változtatja az időt, míg a magyar mellékmondatban az alak nem változik.** Dr. Négyesy László igazat ad az előadónak abban, hogy az akcziók és tempus elkülönzése a nyelv történeti fejlődése során hajlandó veszendőbe menni, s az akczió kifejezésére szolgáló alakok idői jelentéseket vesznek föl. A magyar nyelvre nézve a XVI. század óta az időrendszer mindinkább megfogyatkozik és egyszerűbbé válik. Hogy a középkori szabályos időrendszert csak a latin nyelv hatásának talajdonítsuk, az ellen több körülmény szól, pl. az elbeszélő mult, mely a székelyeknél ma is nagyon használatos, bár most inkább az imént megtörtént események kifejezésére. A magyar igealakok mai használatánál inkább az idők: jelen, mult és jövő kategóriái állnak előtérben. Ellenben a coniunctivus és a melléknévi igenevek már csak pusztán akcziót fejeznek ki. Maga is elismeri, hogy — mit az előadó fejtegetése is kétségtelenné tesz — a magyar igeragozás rendszere revízióra szorul. Dr. Waldapfel János meggyőződése, hogy igeragozást máskép mint akcziók szerint helyesen tanítani nem is lehet. Nyelvtan tanításánál ne logikai, psychologiai, stilisztikai disztinkcziókra és finomságokra ügyeljünk, hanem magukat a hang és betűtényeket tanítsuk, szóval nem jelen* Nyelvtanításunkat az újabb, üdvözítőknek kürtölt módszerek juttatták hínárba, a melyből nehéz lesz a kigázolás, mert a régi lenézett módszerhez kellene visszatérni, ez pedig retrográd irányt jelentene. Tewrewk Emil is. az emlékezet és formalizmus elhanyagolásában látia az eredménytelenség okát. Ugyanily vallomást tett Fináczy a Mária T. korabeli közoktatásról írt művében; ugyanígy nyilatkoztak az osztrák középiskolai tanárok mult évi pünkösdi közgyűlésükön — mondja Bódis J. említett különlenyomatú füzetében (20. old. jegy/,.). ** Felszólaló ezt az álláspontját — egyszersmind Bridis J.-val is szembe szállva — bővebben kifejtette a „Magy. Paedagogia Társaság 1900. deez. 15-ki ülésén. (L. „Magy. Paed." 1901. jan. sz.) téstant, hanem nyelvtant. * (Az idevonatkozólag tett csillag alatti megjegyzést szószerint aláírjuk.) Epen azért feladatunk, minél szélesebb körben, összehasonlító nyelvtudományi alapon a kérdést véglegesen tisztázni. 2. Az udvarhelyi körben özabó András ref. kolleg. tanár értekezett az akcziók tanáról (1901. márcz.), még pedig a két irányt kibékíteni vagy összeegyeztetni akaró módszerrel. A körök feladata szerinte megvitatni a Bódis J. fejtegetései alapján, hogy az akcziós elmélet mennyiben könnyíti vagy nehezíti a tanítást, előmozdítja-e annak sikerességét vagy talán homályosságánál és bonyolódottságánál fogva útvesztőkbe viszi a tanulót; egyszerűsíti-e a nehéz grammatikai tanítást, vagy talán még komplikáltabbá teszi. De azért az elméletnek akármilyen rövid tárgyalása elől sem zárkózhatunk el. mert csak így nyerhetünk tiszta képet s mondhatunk helyes ítéletet az elmélet s annak gyakorlati kivitelére nézve. Az elmélettel foglalkozva, elismeri Bódis kételyeinek igazságát, melyek megingathatják az akcziós elméletnek a legerősebb hívőit is, mert ez elmélet szerint némely igealakok vagy sehogysem, vagy csak erőltetve magyarázhatók meg. De igen sok az ingadozás és a bizonytalanság a grammatikákban is mind az egyes igealakok magyarázatában, mind a technikus terminusokban az akczió-, idő- és módbeli stb. elnevezésekben. Daczára azonban ezeknek, az akcziós elméletnek mégis nagy hasznát veszszük a gyakorlati tanításnál. Csakhogy a kétes eseteknél nagyon óvatosan és körültekintéssel kell eljárnunk, s nem szabad léptennyomon analizálásokba bocsátkozni. Adjunk a tanulóknak annyit, a mennyi szükséges arra, hogy a dolgok velejét világosan láthassák s biztos vezérfonalakat nyerhessenek. Megkönnyíti, világossá és következetessé teszi az akcziós elmélet az igeragozást, de különösen az ú. n. „eonsecutio temporum" és igenevek tanát, melyeket tárgyalni és megértetni a nélkül — mondhatni — teljes lehetetlenség. (Hát azok, kik az akczió-elméletéről tanulókorukban vagy azután sohasem hallottak, sohasem olvastak, vagy ha igenis, de nem igazították ahhoz magukat: hogyan tanultak meg latinul, görögül; hogyan tanultak meg modern nyelveket? Fölemlítsem-e Szász Károly, Szilád// Áron és más jelesek mellett a Pharsalia-nak s az Ilias-nak koszorúzott fordítóját: Baksay Sándor írónkat, és költő-papunkat, a ki még annyira sem volt „ívekből élődő bölcselet-hallgató", mint a hogy ezt Bódiss Jusztin magáról vallja). Mindezekből folyólag arra a végkövetkeztetésre jut, hogy feltétlenül szükséges volna, hogyha a tanítás egyöntetűsége végett egységes eljárásra és módszerre juthatnánk mind a tankönyvek, mind a tanítás terén. A kör az előadó álláspontjához egyhangúlag hozzájárult. 3. A szepesi körben (1901. április) Kiss Albert iglói tanár tartott értekezést az „Az akcziók az igeidőkben" czím alatt. O egészen az akczió elmélet hívének mutatta be magát a kör elismerése szerint beható tanulmányon alapuló felolvasásában. Fejtegetéseinek eredményét következő, általunk összébb vont pontokban foglalta össze: a) Az igealakok akczió-kifejező sajátsága nem önkényes belemagyarázás eredménye, hanem a tudományos kutatás által igazolt tény: az akcziók-képzok ősrégi elemek, s a cselekvésnek éppen háromféle milyenségét jelzik és különböznek a későbbi, hasonló funkcziójú képzőktől s * .. Kzt a merev kijelentést a magyar tanárságnak jó része nem írná alá, s hozzájok csatlakozom én is ; mert, ha telivér akcziónista volnék is, mégsem tudnék ilyen követelő lenni módszer dolgában Azért eddigi felfogásomhoz csupán ennyit csatolok: sok út viszen Rómába, csak aztán vigyen is mindenkit a maga módszere mentül nagyobb sikerre!" (Bódis J. id. füz. 19. old.)