Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-18 / 33. szám
egyéb járulékoktól, b) Az akezió-képzők által megjelölt cselekvés-minőség idő folytán különféle értelem-módosulásokon ment ugyan keresztül, melyek azonban többékevésbbé megőrizték eredeti jellegüket, a mi az akezió alapján rendszerint meg is fejthető, c) A mennyiben mégis az akezió alapján meg nem magyarázható igealakok, ez nem az akezió rovására irandó, hanem annak tulajdonítható, hogy az illető esetekben az írók nem az akcziót, hanem csupán az időfogalmat akarták hangsúlyozni, d) Az akezió tanításában az induktív módszert kell követni, mely a szemmel látható egyszerű nyelvtényekből indul ki, s úgy jut folytonos összehasonlítás és megkülönböztetés, elemzés és összerakás útján újabb kapcsolatokhoz és tanulságokhoz, e) Az akcziók helyes tanítása a tanulóban nem bizonytalanságot, érthetetlenséget és homályt fog szülni, hanem határozottságot, világosságot, biztosságot, az alakok használatában. Az akcziók nélkül a görög és latin ige használatának mechanizmusa elsajátítható ugyan, de nyelvi belátáson alapuló megértése nem. /) Kiváló szolgálatot tesz a gimn. nyelvek egymásra vonatkoztatott, párhuzamos tanításánál is. g) Feltétlenül szükséges, a terminus technikusok egyöntetűsége, sőt azonossága, még pedig, minthogy a mai elnevezések hosszadalmasságuk és nehézségük miatt a gyakorlatban nem czélszerűek. az akcziók keretében is a régi elnevezések tartandók meg, melléjük téve a magyar elnevezéseket, h) Az akcziók tanítása rendesen ugyan a II. osztályban kezdődik, de a terminus technikusok már az I osztályban tanítandók. i) A fejtegetés mértékét illetőleg itt higgadt mérsékletre van szükség. Mélyebb fejtegetésbe csak ott kell bocsátkozni, hol ezt a becses tanulságok megokolttá teszik. Örökösen az akcziókon nyargalni ép oly hiba, mint egyáltalán tudomást sem venni létezésükről. — A kör minden egyes pontot magáévá tett s az alapos tanulmányért köszönetet szavazott. 4. Fennebb két megjegyzésben már említettük Bódiss Jusztin czáfolatait, melyekből ha a térből való kifogyás miatt még a következőket ide felhozzuk s illetőleg idézzük: az akcziók tana körüli mozgalmas kérdésről eléggé tájékozva lehetnek azon olvasóink, kik e tárgyról is bizonyos, összefoglaló ismerettel megelégesznek. Ugyanis, Gyomlaynak, illetve Körösinek válaszolva kategorikusan kijelenti Bódiss, hogy Őt az összes megvesztegető bizonyságok sem térítették el azon meggyőződésétől, melyet temesvári felolvasásában világos szavakkal jelzett s mely tömören összefoglalva így hangzik: a tudományos elméletben is bizonytalannak látja az akcziók tanát, a tanításban való alkalmazását pedig a grammatika ok nélkül való bonyolításának tartja, s épen azért a régi grammatikák tempusai mellett foglal állást, oly értelemben t. i. ez utóbbj állítást illetőleg, hogy Ő csak a terminusok fentartása miatt régies, de minden más tekintetben haladó; mert előtte az újabb psyehologiai nyelvtanítás észszerű követelményei s a nyelvtörténet szemet szúró bizonyságai döntő érvényűek. Tanítási módszerében pedig őt az az elv vezeti, melyet a mesterek Mestere így fejezett ki tanítványainak: „Tejjel, nem erős étellel tápláltalak benneteket, mert még nem bírtátok volna el1 1 . Azért folyton arra kéri a maga (pap-és tanár-) növendékeit, hogy tanításukban majdan ne a nagyszerűségre, ne a megbámultatásra törekedjenek, hanem egyszerű könnyedségre, hogy aztán elmondhassák óráik végén: a mit otthon kell még deákjaiknak dolgozniok, majdnem puszta ismétlés lesz. (Ez a beszéd: ez a módszer!) Hogy mennyi homályt szülnek az akcziós elnevezések a gyermeki elmében, saját tapasztalatából megemlíti, hogy pl. „a praesens imperfectumban (folyamatos v. tartós jelenben) csak hosszú tartósságot gondol (lökök vkin = sokáig lökölődöm; dobok — egyhuzamban sokáig kuglizok); a praeteritum iniperfektumban (folyamatos v. tartós múltban) pedig oly multat, mely nem végződött be a múltban (tanítók vala = egyebet se tettem, mint tanítottam, de nem tudni, ebben az állapotban maradtam-e mindvégig v. egy szegény falusi plébániára vonultam el) és senki sem tudhatja, minő véget ért; továbbá a végzett jelenben (praesens perfectumban) olyan jelent sejt, mely véget ért (v. ö. végzett gimnázista, végzett jogász stb., ellenben levégzett földbirtokos stb.) s utána már csak a rózsás vagy tövises jövő következhetik; a befejezett múlthoz (praeteritum perfectum) már valami tökéletesebb múltnak képét fűzi, ellentétben a folyamatos v. tartós múlttal, — a folyó jövőben megint az örökös tartósságot föltételezi, míg a végzett jövőben valami különös végrejutandó jövőt képzel, a mely fátumszeriileg és végzettragédiákban szereplő ősátok módjára sujt le valamikor a szegény halandóra. Ily végzetes és hóbortos fogalmak elhárítása végett csöppet se lehet csodálni, ha egyes magyar nvelvtanírók (Halász kolozsvári egyetemi profeszszor, stb.) egyszerűen kiküszöbölték könyvükből az akczióknak még a nevét is" ... A mi pedig magát az akcziót illeti: ő a cselekvés-módozatok létét s egykori mivoltát nem tagadja. De „ezen módosulásokat nem bűbájos ráolvasások, sem a felsőbb nyelvészkedés titkos kulcsai vagy álomhüvelyezés segélyével olvasom ki az igealakokból) hanem a józan és természetes fejles/ménynek, ső folyományának tulajdonítom és tartom; mert valamint a tárgyak több oldalról tekinthetők, azonképen egyazon igealak is több árnyalatban fejezheti ki ugyanazt a fogalmát. Mivel tehát az a szempont, a melyből a cselekvést tekinthetem, számtalan, azért az akezió is többféle. íme abban hibáztak az akezió sürgetői, hogy a cselekvés módjait belegyümöszölték ama hármas kategória rekeszeibe, értvén rajtok a cselekvés képzelt határait: megkezdését (beállását), megszűnését (végződését) s a két határ között képzelhető folyamatát. Magok ellen emez elnevezések ellen, ha csupán a cselekvés mineműségét v. módozatát értjük rajtok, nem lehet kifogása senkinek, legfölebb a számukat keveselheti; de már lehet kifogása az ellen, mikor két egészen különböző fogalmat, t. i. a cselekvés módját és idejét (az akcziót és tempust) összeházasítják és 9 időt állapítanak, mert ez, t. i. a 9 igeidő, mindegyik külön formával, már csakugyan képtelenség. Helyesen értelmezve igenis van háromnál többféle akezió (értelmi módozat) is a nyelvekben, még ha nincs is mindegyikre külön formájok; csak aztán össze ne zavarjuk velők az idők fogalmát, vagyis beszéljünk csupán jelenre, jövőre s múltra vonatkozó alakokról bármily jelentés (akezió) mellett. Már most, hogy az egyes időképzők miféle csodák voltak hajdanta, arról vitatkozhatnak a nyelvtudósok s kimondhatják okadatolt hitöket minden igealakokról olyképen, hogy eredetileg valamennyien akcziókat jelenthettek; csakhogy ehhez az élő nyelvhasználatnak v. az iskolai tanításnak semmi, vagy édeskevés köze van, mert legfölebb a szóképzés fejezetét mélyítheti el velők a tanító s teheti fitogtatásukkal tudományosabb színűvé tanítását. Mit használ pl. az én görög diákomnak, ha elmondom neki (bár soha meg nem győződhetik a valóságáról) azt, hogy a genitivusnak eredeti ragja sjo; vagy hogy az igeragok közül az ó a mi-bői lett külörféle, ellenőrizhetetlen utakon, holott az igazság csak ennyi, se több, se kevesebb a mennyire a görög nyelv terén történetileg vissza lehet tekinteni, egyaránt voltak ő-végű igék nagyobb számban
