Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-04 / 31. szám

épen olyan volt, mint ma, s a politikai és szocziális, vallásos és egyházi kérdések épen olyan égető kérdések voltak, mint ma, s Jézus állást is foglalt azokkal szemben. De messze fölébe helyezte e kérdéseknek az örök élet és az Istenországa kérdéseit, s az erkölcsi kérdést minduntalan a vallásossal, s lelkiismereti kérdést, az Istenbeni élet kérdéseivel való szerves összefüggésében tárgyalta. Abból a meggyőződéséből kifolyólag, hogy az Isten a világot erkölcsi czélok szerint kormányozza és világfeletti végczéljához, a tökéletes erkölcsiség birodalmához juttatja, hangoztatta a munkánál: „Ne gondoskodjatok", s hü tanítványa azt kiáltotta a rajongó eschatológusoknak. „A ki nem dolgozik, ne is egyék!" — s kora politikai és egyházi mozgalmaiba dörögtette a megrendítő szót: „Adjátok meg a mi a császáré, és az istennek, a mi az Istené", s hallatta a szavát a szocziális kérdésben : „A ki köztetek első akar lenni, az legyen mindnyájoknak szolgája", s a tulajdon vagyon kérdésében: „Senki sem él abból, hogy sok javai vannak" s „az ember fiának nincsen, hová fejét lehajtsa" s végül a merev természeti törvény kérdésében: ,. Hajaitok szálai is megvannak számlálva a ti fejeiteken!" Hol van az a legmodernebb életkérdés, a mely Krisztus szavánál s főleg szelleménél tekintve egészen új megvilágításban ne liinnék fel s hol van itt világtagadásról szó? De egyet megtett, már t. i. azt mondotta: „Mit használna az embernek, ha elnyerné az egész világot és kárát venné az ő lelkének !" s maga is e szerint élt és cselekedett e világban. Ha szem előtt tartjuk Jézus életfelfogásának és világnézetének alapvonalait, mint leglényegesebbet a világhoz való viszonyában; s ha megértjük azt, hogy neki minden világélet csak eszköz, a melylyel szemben elenyésző valami annak értéke akkor igazán megértjük az ő eschatológiai állását, s megértjük azt is, hogy az időpont meszesége ezt a czél teljességet épen nem érinti. A hoszszú fejlődésre való tekintettel az alak és a hangulat más lehet, mint azelőtt volt (p. o. Pál apostol nézete a házasságkötésről, a mely a házasság lényegét nem érinti), a világhoz való viszony azonban a mai ev. keresztyénre nézve lényegileg egy és ugyanaz. A szolgálatának bérét vevő lelkész ma is abban a viszonyban álljon a pénzzel, mint az a tanítvány, ki Jézusnak azt mondotta: „Lásd, mi mindent elhagytunk, s Téged követünk", s a ker. ember ma is azt mondhatja a világhoz való viszonyában mint a mit az apostol mondott egykoron: „Megaláztatom és felmagasztaltatom". Csak egy tekintetben mélyrehatóbb a különbség. A keresztyénség 2 ezer éves történetére való tekintettel ma mélyebben fogjuk fel a kultura pozitiv jelentőségét az Istenországa eljövetelére. Ehhez illusztráczióul a kovászról szóló parabola szolgálhat, a melyet pedig maga Jézus hirdetett. Annyi áll, hogy mi többre becsüljük a kultűrjavakat, és nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a kultura fejlődésének, mint az első keresztyénség. Mi tudjuk azt, hogy a kultúra fontos életmozgató erő. Költőivé teszi a világot, s nemcsak a tér, hanem az idő distancziáit is szabályozza, De önnönértéke még sincsen. Jelentőségét csak azoktól az erkölcsi czéloktól nyeri, a melyeket szolgál, s azonnal elveszíti, mihelyt azokat többé nem szolgálja. S mennél jobban élünk e kulturjavakban, annál erősebben érezzük az evangélium hatása alatt a világ és az ő dolgainak hiábavalóságát. A ki a kultura országát Isten országának s világczélnak tekinti, az máris a pesszimizmus áldozata. A ki nyugalmát nem leli a reális keresztyén örökkévalóság reményében, az a kultúra haladásával csak szomorúbban lesz hangolva, mert mindig mélyebben fogja érezni a közte és az üdvösségét szerző ideális teljesség közötti nagy distancziát. E tekintetben is nyilvánvalóvá lesz az, hogy a komoly erkölcsi hangulat Istenben vetett hit nélkül elhordozhatatlan iga. S épen az örök javaknak azaz értékelése s ezzel szemben az egész világ véghetetlen csekély becse elválaszthatatlanul összefügg az evangélium eschatológiai reményeivel. A modern kritikai theológiának azt a vívmányát, a mely szerint az eschatológia elválaszthatatlanul összefügg az evangélium lényegével, igen nagy jelentőségűnek tartjuk, s abban a reményben élünk, hogy az a históriai írásmagyarázati vívmányt nemsokára a rendszeres theológiának az a bizonyítása is fogja követni, a mely szerint egyedül az a viszony van hivatva az evangélium világfeletti erkölcsi értékének biztos megállapítására. S ezzel meg is czáfoltuk az eschatológia s általában a keresztyénség transczendens jellegének a tagadását, mert az egyháztörténet a tanunk, hogy az evangélium s az ő erkölcsi erőinek a teljessége nélkül mire sem mehetünk. Itt csak az a kérdés merül föl, hogy korunk előmozdítja-e vagy akadályozza a kultura erkölcsi czéljait? Mi úgy látjuk, hogy e tekintetben a nagyobb átalakulások elkerülhetetlenek. S aztán a lelkiismeret kérdése is lép előtérbe. A keresztyénség s az evangélium őrei nincsenek-e abban a veszélyben, hogy a kultura miatt kárt szenvednek, a mennyiben elrejti előttünk a valódi értékeket s fogva tartja a nyughatatlan lelkeket? Valóban nagy szükségünk van egy Kierkegaard intő szavaira. Bárcsak volna közöttünk Kierkegaardnak sok gyülekezete, de eddigelé csak csekély kezdetekről szólhatunk. S a mi Tolstoit illeti, úgy az ő keresztyénsége sokkal bölcseletibb jellegű, mintsem annak nagyobb hatásáról szólhatnánk. De egyet mindnyájunknak mondhatunk. Mi mai keresztyének nagyon szegények vagyunk, különben rég meg volna oldva az evangélium vagy a morálfilozófia kérdése. S ha ezek a fejtegetések ilyen értelmekre hangolnak bennünket, úgy azzal is már sokat nyertünk, mert arra az evangéliumra utalnak bennünket, a mely gazdag s másokat is gazdagokká teszen Br. Sslávik Mátyás. iskolaügy. A tanárkörök működése a középiskolai új tanterv életbeléptetése óta. (1899. szeptembertől 1901. júniusig.) VIII. B) Nevelés-tanítás (módszer), tananyag és tankönyvek. a) Nevelés-tanítás. 5. „A tanulóknak az iskolán kivül való foglalkoztatásáról"' cz. kérdés igen élénk tanulságos és beható eszmecserét foganatosított a budapesti körben (1900. febr.). Ugyanis megelőzőleg elhatározta a kör, hogy kisérletképen egyes oly kérdéseket is tűz ki tárgyalásra, melyek felől minden tagtárs saját tapasztalatai alapján annyira tájékozva van, hogy azonnal alaposan hozzájuk szólhat a nélkül, hogy előzetesen előadónak kellene azt fejtegetni. A fesztelen megvitatás nem vétetik jegyzőkönyvre, s a nyilvánosságra csak az esetleges határozat kerül. Ily módon a kör a fölvetett kérdésre nézve a következő megállapodásra jutott: 1. A kör föltétlenül hasznosaknak tartja az iskolai kisebb kirándulások rendezését, a felsőbb osztályú tanulók számára rendezett színházi előadásokat s a művészeti neve-