Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-04 / 31. szám

ideig1 békés mederbe terelni. Közben azonban azok a politikai és személyes ellentétek, melyek őt Bánffy Dezső báró miniszterelnöktől elválasztották és melyek már a pozsonyi eset tárgyalásakor kitűntek, egyre jobban kiélesedtek. A mint 1898 őszén megkezdődött az élet-halálharcz egyrészt a kormány és a többség, másrészt a kisebbség között, az ő közvetítő törvényes működésének már nem jutott helye a szenvedélyes összecsapásban. 0 is elítélte az obstrukcziót, de leküzdésére nem talált eszközt a házszabályokban, pedig a kormány és a többség egy része az ellenzék megfékezését várta tőle a szabályok félretételével. így már november derekán megérlelődött benne az az elhatározás, hogy lemond arról a polczról, melyet oly nagy dicsőséggel töltött be. Utolsó nagy diadalát akkor aratta, midőn az emlékezetes, viharos éjjeli ülés után, november 23-án, igen gyorsan lecsillapította Fejérváry báró és a nemzetipárt összetűzése által felszított szenvedélyeket. Deczember 7-én bejelentette lemondását, melyet a képviselőház nagy sajnálattal vett tudomásul és néhány nappal később kilépett a szabadelvűpártból. Eljárásának okairól egy 1899 deczember 20-án kelt, pozsonyi választóihoz intézett nyilt levélben számol be, mely politikai irodalmunk egyik remeke. A pártok közti békéltetésben a disszidensekkel együtt előkelő részt vett, majd Bánffy lemondása után ő is visszatért a szabadelviipártba. A mult év országgyűlési vitáiban alig érvényesítette nagy tehetségét és szónoki erejét, csak egyszer szólalt fel, a kúriai bíráskodás tárgyalásánál, a szószékről való izgatás ügyében. Annál nagyobb feltűnést, keltett, midőn a delegáczió ülésén, 1901 január 11-ikén Ugrón Gáborral szemben leghatározottabban felszólalt a német szövetség mellett. A társadalmi téren nagy kitüntetések érték. 1897 május 6-ikán a M. Tud. Akadémia tiszteletbeli tagjává, 1898. májusban a dunamelléki ev. ref. egyházkerület főgondnokává választotta, mely állásába ugyanazon év október 15-ikén ünnepélyesen iktatták be; Yersecz, Deés és Léva díszpolgárává választotta. Egyházi közigazgatásunkban már régóta részt vett. 1876-ban lett egyházkerületi vil. főjegyző. 1885-ben a felső-baranyai egyházmegye választotta gondnokává; 1898-ben kerületi főgondnok lett, mely állását ép úgy mint az előbbieket nem tekintette puszta czímnek, hanem Oly tevékenységi körnek, melyet úgy egyházközigazgatási, mint egyház törvénykezési téren a zsinati törvények által rendezett alapon ép annyi tapintattal, mint erélylyel töltött be, és a sok tekintetben rendezésre váró viszonyok között irányadó működést fejtett ki. Sokat foglalkozott egyházunk anyagi bajaival, az egyházi adóteher aránya megosztásának kérdésével, de ezek megvalósításában megakadályozta a halál. Áldott közöttünk emlékezete! Krisztus evangéliuma s a mai morálfilozófia. (Folytatás és vége.) Sok tekintetben a modern theológiában is az evangélium ama eschatológiai és messiási kepzeteinek kiküszöbölésére törekesznek, s az istenfiúság kijelentésében és fogalmilag értelmezett világfelettiségben vélik láthatni az evangélium valódi értelmét. De épen a modern kritikai törekvések mindig határozottabban arra a tényre utalnak, hogy az evangéliumnak egyik leglényegesebb sajátsága annak messiási és eschatológiai jellege. Krisztus és az apostolok bizonyságai legalább a mellett tanúskodnak. S ha Paulsen azt mondja, hogy a keresztyénségnek a világ feletti győzelme hihetőleg az ő belső értékének tulajdonítható, úgy mi azt kiegészítjük azzal, hogy épen az ő eschatológiájának belső értéke az oka az Ő diadalának. Jól tudjuk, hogy milyen mélyen sülyedett a későbbi ős keresztyénség a vallásos erkölcsi üdverők értelmezésében és értékelésében, úgy épen a megdicsőült és eljövendő úrra való tekintet volt az, a mely keresztyén hősökkel ajándékozta meg a világot. A keresztyénség benső erőforrásai azok, a melyeknek győzelmét köszönheti. Azt hiszszük, hogy a tökéletes erkölcsiség abszolút értéke, a mint azt a keresztyénség keresi, legmélyebb és egyetlen alapja az ő eschatológiai várakozásának. „Világ, oly kicsi vagy én nékem" — így énekel a ker. ember Forstegennel, mivel a szent Istennek dicsősége tölti el egész lelkét, úgy hogy e tudatban eltűnik előtte a világ. Ábban a nézetben vagyunk, s ez a keresztyén remény mélyebb erkölcsi értelme, hogy mivel az erkölcsi teljesség a jelenlegi világfolyásba, mint a melyben nincsen tere az abszolútnak s a bűn átka által is meg van romolva, nem illik bele, azért hiszi az evangélium „a jövendő világ" teljességét. Az Istennek, mint örök szeretetnek a teljességéhez tartozik az, hogy új eget és új földet teremt az ő Ígérete szerint, a melyben lakozik az igazság (II. Péter 3. 13. v.). Mindezek a remények nem a félelem természet fantáziái, hanem a hitnek posztulátumai, a melyeknek alapja kizárólag a léleknek az Isten által való áthatottságában van, s a melynek lényegét a ker. ember erkölcsi mértékek szerint méri. S így ismét arra a tényre jutottunk el, hogy az evangélium mindent abszolút erkölcsi jellege értelmében ítél meg. S eschatológiai jellege is lényeges darabja erkölcsi alapjellege abszolutságának. A kérdés itt csak az, váljon az abszolút jelleg nem eredményezi-e a világ megtagadását, s ez alapon nem ámítás-e az, hogy mi a keresztyénségnek későbbi fejlődését még evangéliuminak tartjuk? így állítja ezt Kierkegaard. Szerinte a jelenlegi keresztyénség csalás, mivel magát evangéliuminak mondja. Az ev. keresztyén a világban nem is képzelhető Mi világemberek, kulturlények vagyunk, a kik a keresztyénséget csak homopathikus adagokban ismerjük s eléggé esztelenül mégis attól várjuk az üdv proczesszusát. Sőt e dán gondolkodó azt is mondotta, hogy kár volna bennünket szép álmainkból fölriasztani a rettenetes valóra. De mi azt hiszszük, hogy Kierkegaardnak nincs igaza. 0 és az újabb kritika theológiai helytelenül ítélnek akkor, a midőn az eschatológiát világtagadásnak értelmezik. Nem helyesen fogják fel Jézusnak a világhoz való viszonyát. Egyoldalú magyarázat az, ha azt mondjuk, hogy Jézus mitseni tudott és akart a világról, s hogy nem ismerte és nem tudta megbecsülni az államot, a társadalmat, az egyházat, a szocziális kérdést, a tudományt, a művészetet s egyéb modern kulturjavakat. Mi úgy teszünk, mintha az újvilág előtt nem is éltek volna e világon, s azt hiszszük, hogy csak mi ismerjük és becsüljük a világi élet jelentőségét. Jézus épen olyan világban élt, mint mi, ha mindjárt a tudomány és művészet, s a természeti törvény és a szocziális kérdés nem is abban az alakban lépett föl vele szemben, mint ma. Az akkori és a mai kultura közös vonásai nagyobbak azok különbségénél. Túl nagyra becsüljük a modern kultura haladását a korábbi időkkel való ellentétében. A világnak ugyan ma már más képe van, mint azelőtt, de az emberi szívre és annak küzdelmére való vonatkozásában ma is ugyanaz. A mindennapi kenyérrel való gondoskodás Jézus korában