Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-28 / 30. szám

és a gondolkozás s az imádság és a munka összeegyeztetésére törekedett az egész vonalon. Az egyesület Beyschlag szellemi vezérlete mellett a Jézus Krisztus vall ásában, a szent írás elfogadásában sa reformáczió alapelveinek megtartásában látta a tagfelvétel egyetlen feltételét. Folyóiratának ú. n. „Egyházi Krónikája" éber őre volt a reformáczió áldásainak a keresztyénség római ultramontán eltorzításával szemben, és hatalmas szószólója az ev. egyház presbyter-zsinati szervezetének. Végül Saran örömmel jelezte, hogy Beyschlag mellszobrának az egyetemi aula részére való megnyerése tekintetében megtétettek a megfelelő intézkedések. — Beyschlag élet- és jellemképének mesteri rajza után Haupt hallei tanár, a „Deutsch-Ev. Blatter" jelen szerkesztője „Az egyházi pártok jelenkori jelentőségéről" értekezett. Szerinte az 1817-iki porosz unió kiinduló pontja az egyházi pártárnyalatok keletkezésének, a melyek a változott viszonyokra való tekintettel egymáshoz való állásukban folytonos fejlődésnek vannak alávetve. Az egyházi pártok (filipizmus, orthodoxizmus, pietizmus stb.) már a reformáezióval kezdődnek, de azok egyházpolitikai és theol. szervezése újabb keletű. Organumaik az egyházi lapok és a theol. folyóiratok. Egyik legerősobb harczosuk volt Hengst.enberg. a kinél azonban az igazságért való küzdelem a hatalomért való küzdelemmé vált. Legújabb alakjaik az egyházfelekezeti Iuth., a pozitív uniói, az egyházi liberális, a Ritschl-féle moráltheológiai s a Beyschlag-féle közvetítő theológiai pártárnyalatok. Keresztyén élet-és világnézeteikben s az egyes theológiai tudományos kérdésekben lényegesen különböznek egymástól, de egy az alapjuk, és ez a Krisztus evangéliuma, s a reformáczió drágán megváltott öröksége. — Az evangélium és a reformáczió helyes megértése valamenynyinek a feladata, s csak az utakra nézve különböznek egymástól. Relatív létjogosultságuk elismerésében békésen haladhatnak egymás mellett, csak kerüljék a türelmetlen kizárólagosságot egymással való érintkezéseikben. Elvégre az igazságban meg kell lenni az erőnek aheterodoxiának az elviselésére is. — Végül Reischle hallei theol. tanár „az egyházias és egyháziatlan theológiáról" értekezett. Régi kérdés az, a melylyel már régebben Riehm, és újabban Kaftan és Deissmann is foglalkozott. Egy kath. tudósra nézve egyszerű a kérdés. A katholiczizmus szerint a tudomány a pápai csalatkozhatlan tantekintélynek van alávetve, s a ki — mint legújabban Schell würzburgi tanár — az ellen vét, annak művei az indexbe kerülnek. Nem úgy a protestantizmusban, a mely a személyes hitszabadság mellett egyúttal a tudományos kutatás szabadságát is vallja, sőt a protestantizmus lényegileg rokon a tudomány nyal. Az egyház és a theológia ev. fogalmából lehet Reischle szerint helyesen levezetni az „egj házias theológia" jellegét és feladatát. Ev. értelmezés szerint az egyház a Krisztusban hivők személyes és szervezetileg is összekapcsolt közössége, úgy azonban, hogy a hivő keresztyénség alapja és feltétele a külső, jogilag is szervezett egyházi közösségnek. Ez alapon egyházias lesz az a theológia, a mely a hivő keresztyénség ápolásának és épülésének szolgálatában fog állani. A theológia a történeti kijelentés reális valóságán épül fel, a melyből aztán egészen természetszerűleg erednek annak különböző szakai és ágai. A theológia Krisztus valódi egyházával, mint a hivő keresztyénséggel a legszorosabb összefüggésben áll, úgy hogy a tudományos theol. kutatásra való ösztönzés a hivő keresztyénség lényegéből fakad. A ker. tudománynak a a hívő keresztyénséggel való ez a szerves összefüggésén mit sem változtat az állami egyetemek theológiája. A theológia tehát lényegénél fogva egyházias, s „egyháziatlan theológia" az egyháztól való teljes elszakítása értelmében contraditio in adjecto. Nem szabad azonban túloznunk a theológia egyházias és tudományos jellegével, mivel az részint hamis megkötöttségre, részint pedig hamis szabadságra vezetne, a minek gyakorlati folyómánya az, hogy a gyakorlati egyházi férfiak bizalommal legyenek a theológia tudományos művelői iránt és viszont Reischle tanár mélyreható fejtegetései egyhangú helyesléssel találkoztak az egyesület tagjainál. Szinte elszomorító, hogy minálunk számos egyházgyakorlati nehézségeink miatt rá sem érünk az ilyen mélyebb természetű, de azért a gyakorlati életbe vágó tudományos kérdések fejtegetésére. Harnack művéhez „A keresztyénség lényegéről" ma már egész irodalom fűződik, s valóban „az idők jele". Az, hogy Harnack nagy feltűnést keltett irata erős kritikának van alávetve, teljesen rendjén van, mert szerintünk is Harnack művében a keresztyénség megrövidített alakjával a Krisztus személye és művének hiányos felfogásával van dolgunk, mi nélkül pedig a keresztyénségről, mint abszolút vallásról szó sem lehet. Az az eljárás azonban, a melylyel ez a kritika Harnackkal elbánik, méltányos, igazságosnak vagy helyesnek épen nem mondható. E kritika nélkülözi a mérsékletet, a tárgyilagosságot és a komoly tudományosságot, úgy hogy p. o. Rupprecht, Walther és Lemme művei nem veszik észre Harnack művének szép tanulságos és igaz részleteit, sot gyakran azzal szemben még a 8-ik parancsolatról is megfelejtkeztek. Így Walther határozottan igazságtalanul ítéli meg Harnack művének legnemesebb intenczióit, és itt-ott hamis vádakkal illeti annak felfogását. Harnacknak esze ágában sincsen tagadni a csudát vagy a keresztyénség természetfeletti jellegét, s csak azt mondja, hogy csudáról, mint a természeti összefüggés megszüntetéséről szó sem lehet, s Harnack épen nem tagadja a természeti lét magasabb szellemi és erkölcsi rendeltetését. E ponton Walther elleniratában végzetes félreértésekkel, sőt gyanúsításokkal van dolgunk. Ilyen bánásmódban annak idején csak a rationalizmust és legújabban Ritschl moráltheológiáját részesítették. A Harnack műve ellen írt iratokban a keresztyénség üdvtényeinek és az azokról szóló theol. felfogásoknak végzetes összezavarásával van dolgunk. Igy Harnack épen nem tagadja az Úr feltámadását, de annak közelebbi theol. értelmezésében eltér az ő ellenfeleitől. Nem volna szabad felejtenünk azt, hogy nagy különbség vagyon a ker. kijelentés történeti tényei és azoknak theol. értelmezése, vagyis tehát a ker. hit s a ker. ismeret között s a ker. embernek a Krisztushoz való viszonya épen nem függ a thol. ismeretektől. Harnack művében szép, vonzó és tartalmas részletek is foglaltatnak. Hatalmas apológiája e mű a keresztyénségnek az attól elfordult műveltek körében, a melylyel Ő építeni és nem rombolni akart az egyházban és a tudományban, sőt nála több a pozitívum, mint a negatívum. S bár Krisztus képe hiányos, khristológiája szakadozott, a keresztyénség lényegében értékelésében nem mindenütt szerencsés, művét mégis nyereségnek kell mondanunk az újabb theológia irodalmában. Jól mondja azonban róla Haupt, hogy műve „erényes embereknek és nem szegény bűnösöknek" szól s ebben rejlik épen az ő álláspontjának némi raczionálista latitudinárizmusa. Legújabban Baumann pbilos. és Reinhold kath. állásponton is méltatta Harnack művét. Objektiv tudományos állásponton és kimerítő részletességgel ismertette azt Albrechtraumburgi lelkész, Köstlin theológiájának egyik követője a „Theol. Studien u. Kritiken" hasábjain Albrecht kiemeli Harnack művének gondolatgazdagságát