Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-21 / 29. szám

kell bemenni az egyetemre, hanem onnan a róm. kath. theológia, illetve papnevelés is kiküszöbölendő. A meg­indult vitában a nézetek nagyon eltérők voltak, de a többség mégis az előadó véleménye felé hajolt. Ezután Gönczy Sándor tyukosdi" lelkész ismertette a Pozsonyban 1900. szeptember 19-én tartott protestáns belmissziói értekezlet jegyzőkönyvét s az alapszabálytervezetet. Szerinte az országos belmissziói-egylet fölösleges, mert azon szép és magasztos czélok, melyeket maga elé tűzött, a hivatalos egyház keretén belül és ennek szervei által megvalósít­hatók, sőt káros, mert ezáltal az anyaszentegyház gyenge­sége demonstráltatnék. Tétessék a kultura vonzóbbá az igehirdetés intenzivebbé, de magasztos, örök hivatását ne adja ki kezei közöl a Krisztus által amaz első Pün­kösdben megalapított anyaszentegyház. Az 1 értekezlet egyhangúlag az előadó álláspontjára helyezkedett. Hogyan kell őriznünk egyházunk történetileg kialakult szervezetét? Napjainkban, a mikor egyházi és lelkészi értekezleteink majd mindegyike nyilatkozik az országos belmissziói egylet alapszabály-tervezete felől, — egyik mellette, a másik ellene—megismerkedhetünk a különféle nézetekkel és ellenvetésekkel, a melyek e minden tekintetben nemes intencziójú egylet létrejövetele ellen elhangzanak. Ki kell emelnünk, hogy mindannyi felett utolérhetetlen magasságban áll az erdélyi egyház­kerületi értekezlet „nagyfontosságú" határozata, a mely egy keményen hangzó vélemény keresztülhajtásával nagyon különös módon mutatta meg, hogy miképen kell őriznünk egyházunk történetileg kialakult szervezetét. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az Erd. Prot. Lap nyomán megismertethetünk egyet és mást az indokolásból is: „Neín szándékozunk még az ana­baptistákkal, nazarenusokkal, adventistákkal, az üdv hadseregével, róm. katholikusokkal stb. stb. egyöntetű munkát végezni. Tiszteljük azt az evangéliumi munkát is, mely történetileg kialakult egyházunkat szétrobban­tással fenyegeti s azt a vallásos tagsági jelleget melyet majd az igazgató-választmány 11 tagja fog az igazhitű­ség csalhatatlan bélyegével ellátni: de ezekből már csak­ugyan nem kérünk. Mi mégis megmaradunk az „evan­gélium szerint reformáltak"-nak. Csak azt nem tudjuk, hogy mi közünk van nekünk a sok tarka felekezetek­hez és hogy laptársunk miképen olvas, indokol és rágal­maz meg valamit pusztán rémlátások alapján ? Ha az „evangélium szerint reformált"-névre büszkék tudunk lenni — mert engedje meg nekünk, mi is azoknak tart­juk és valljuk magunkat: — akkor nem szabad az evangéliumban és az erre fektetett társadalmi ébresztő — evangélium szerint reformáló — munkában veszedel­met látni. Nem akarunk mi megbolygatni semmiféle rendet és szervezetet, hanem csak életet kelteni és életet látni, a mely szervezetünket nem tettetésbol és nem is közönyösen támogatja, hanem igaz keresztyén buzgó­sággal akarja megtölteni. Higyje meg nekünk erdélyi laptársunk, hogy sokkal kevesebb veszedelem és össze­hasonlíthatatlanul kevesebb kár származhatna ebből autonómiánkra s szervezetünkre, mint az erdélyi egy­házkerületi értekezletnek belügyminiszteri beavatkozást kereső határozatából. Ha valakinek kevesebb bizalma van az ő hitének cselédeihez, mint a rajtuk kivül álló és az ostromlókhoz tartozó belügyminiszterhez : az ne vádoljon másokat szervezet-sértéssel, egyház ellen törés­sel, hanem a mit nem akar magának, ne tegye azt más­nak, mert az ilyetén kihúzott fegyver könnyen fordulhat forgatója ellen. ISKOLA. Wlassics-kollégium. Az orsz. nőképző-egyesiilet új intézményt alapított, kollégiumot egyetemre járó nők számára, kik ott ellátásban részesülnek, tanulmányaik­ban támogatást és vezetést találnak, felügyelet alatt állanak és a nehéz egyetemi években otthont lelnek, mely némileg a családi kör hiányát pótolja nekik. A férfiak számára Wlassics alapította az Eötvös József-kollégiumot, melynek kurátora Eötvös Loránd báró. A nők számára a megfelelő intézményt, bár kisebb mértékben, az orszá­gos nőképző-egyesiilet alkotta meg és Wlassics Gyula miniszter nevéről nevezte el, mint a ki a női oktatásügyet szabadelvűn fejlesztette. Az intézet kurátora Beöthy Zsolt. A kollégium évi tagsági díja 800 korona; kedvezményes hely vagyontalansági bizonyítványnyal 600 korona, a mely havi részletekben előre fizetendő. A belépés a tagra nézve egész tanévre kötelező. Mivel a kollégiumban még néhány betöltetlen hely van, az egyesület felhívja az érdekelteket, hogy az országos nőképző-egyesület elnök­ségéhez intézett folyamodványaikat a szükséges mellék­letekkel (ú. m. érettségi bizonyítvány s esetleg az egye­temi tanulmányokról számot adó indexmásolat) legkésőbb július 25-ikéig az egyesület elnökségi képviselőjéhez (Emich Gusztávné, Budapest, Lipótmező, Emich-nyaraló) küldjék be. A felvételről az illetők augusztus első felében kapnak értesítést. Tanárválasztás. A debreczeni ev. ref. főiskola gim­náziumába új tanárokul dr. Szeremley Béla és dr. Csűrös Ferencz választattak meg. Új jogtanárok. Az eperjesi jogakadémián, a hazai ágostai evangélikusok ez egyetlen ilynemű tanintézetén, az elmúlt tanév végén két tanszék került betöltés alá. Schulek Gusztáv, a jogakadémiának 50 év előtt meg­választott nesztora, a nagytudományú, kiváló tanár, nyugdíjba vonulván, helyére dr. Raffay Ferencz győri ügyvéd, volt törvényszéki és járásbirósági albiró válasz­tatott meg nyilvános rendes jogtanárrá. Dr. Meliorisz Béla, az állami ösztöndíjjal külföldön nagy tanulmány­utat tett rendkívüli jogtanár pedig, ki betegsége miatt egy tanéven keresztül szabadságolva volt, állását a jövő tanévtől sem foglalhatván el : helyére dr. Flórián Ká­roly választatott meg nyilv. rendkívüli tanárrá. Dr. Raffay ismert nevű író a házassági perrendtartás és a magánjog kodifikácziójának terén, s a magyar magánjognak képe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom