Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-21 / 29. szám
sített egyetemi magántanára ; dr. Flórián pedig „sub auspieiis regis" felavatott tudor, ki több jeles államtudományi értekezést íit. Az eperjesi ág. hitv. ev. kollégium igazgató-választmánya közelébb tartott gyűlésében egyhangú lelkesedéssel választotta meg e két ifjú jogtanárt, a kiknek működéséhez az ősi jogakadémiának barátai igen szép reményeket fűznek. Az új tanárok ez év szeptemberétől foglalják el állásukat. egyesület. Az Országos Középiskolai Tanáregyesület f. hó 2. és 3-án tartotta meg XXXY. évi rendes közgyűlését, melynek több fontos tárgya mellett bennünket különösen kettő érdekel. Walther Béla lőcsei tanár felolvasása „az iíjuság erkölcsi óvásáról" és Makay István pápai ev. ref. főgimnáziumi tanár értekezése „A felekezeti tanárok bajairól". Az első a vallásosság és erkölcsiség ápolását, a szülők által való figyelmeztetést és a tapintatos felvilágosítást, az akarat fejlesztését, a jó példaadást, a cselédek szemmel tartását, az olvasmányok megválogatását, az érzékiséget ingerlő öltözködés megszüntetését jelöli meg a védő eszközök sorában. A felolvasás által támasztott vitában Rozsnyay Károly szolnoki ny. igazgató a vallástanár munkájának támogatását ajánlotta, mert az ifjúság erkölcsének nem válik hasznára tlZ, ci mi több helyen megtörtént, hogy a vallástanár által hirdetett eszméket egyes tanárok nevetségessé igyekeztek tenni tanítványaik előtt. Makay István a felekezeti tanárok bajait a rangsor megállapításánál, a nyugdíjazásnál, helyettesítésnél és fegyelmi eljárásoknál túlságosan ferde színekben mutatta be. Szerinte az előléptetésnél nem a tanári érdemet jutalmazzák, hanem az egyházi és világi férfiak kegyének keresését. A helyettesítés kérdése megoldatlan s két-három havi betegeskedés nyugalomba vonulásra kényszeríti a tanárt. A fegyelmi eljárás az igen rugalmas egyházi törvényeken nyugszik, a melyek alkalmasak arra, hogy elnémítsák a szabad meggyőződést és vélemény-nyilvánítást és üldözőbe vegyék, a ki meggyőződést feladni nem hajlandó. Az 0. K. T. E.-től vár lépéseket. Szerencsére voltak ott mások is, a kik régebben ismerik a mi egyházi törvényeinket és középiskoláink állapotát, a kik aztán kellő értékükre szállították alá az ellenünk elhangzott vádakat. Buza János, Nagy Zsigmond a felsorolt bajokról mit sem tudnak, de annál többet a felekezeti iskolák előnyeiről. Rombauer Emil pedig épen irigylésre méltónak találja a felekezetek fegyelmi eljárását, mert ott több fórum ítél, nem mint az államnál egyetlen kiküldött bizottság. különfélék. Féléves előfizetőinket, a kiknek előfizetése f. hó végén lejár, valamint hátralékosainkat is tisztelettel kéljük előfizetési összegeik sürgős beküldésére. E czélra a lap jelen számához posta utalványokat mellékelünk. A kiadóhivatal. * Uj r. kath. internátus. A budapesti Máriakongregáczióban, mely Vaszary Kolos bibornok-herczegprimás és József Ágost főherczeg védnöksége alatt áll, internátus nyilt meg középiskolai növendékek számára. Az internátus esztergom-főegyházmegyei papok vezetésére van bízva. Ismét több egy hatalmas eszközzel! * A magyar róm. kath. egyházi vagyon. Lapunk mult számában rámutattunk az „Alkotmány" cz. ultramontán napilapnak azon képtelen állítására, hogy a magyar róm. kath. egyház gazdagsága csak látszólagos. Most hiteles számadatokkal is bebizonyíthatjuk, hogy a magyar róm. kath. egyház kezében óriási vagyon összpontosul. Dr. Szabó Sándor jogakadémiai ny. r. tanár „Pénzügyi Kódex" cz. nagy munkájának első, az illeték-egyenértékről szóló kötetében a 23-ik lapon találtuk az utóbbi hiteles kimutatást, mely szerint a magyar róm. kath. és gör. kath. érsekségek és püspökségek törzsvagyona az épületeken és az állandó felszerelvényen kivül a miniszteri számvevőségi nyilvántartásokban a következő: I. Törzsvagyon tőkékben és követelésekben: az esztergomi érsekségnél . . 1.650,904 kor. 42 fillér az , egri érsekségnél .... 898,379 n 26 „ a kalocsai érsekségnél . 2.460,774 „ 96 » a beszterczebányai püspökségnél 622,539 „ 84 5) a csanádi püspökségnél . . . 1.241,959 » 84 )> a győri püspökségnél . . . 1.676,745 „ 46 V a kassai püspökségnél . . . 312,285 n 72 n a nagyváradi püspökségnél 3.503,988 » 16 » a nyitrai püspökségnél . . . 1.275,676 „ 48 V a pécsi püspökségnél . . . 2.805,553 » 12 » a rozsnyói püspökségnél . . 233,333 n 07 » a szatmári püspökségnél . . 458,763 n 47 » a székesfehérvári püspökségnél 115,070 » 83 n a szepesi püspökségnél . . . 437,686 » 39 » a szombathelyi püspökségnél . 862,099 » 91 n a váczi püspökségnél . . . 1.552,397 n 24 V a veszprémi püspökségnél . . 859,737 V 16 n az eperjesi püspökségnél . . 88,241 y> 56 » a munkácsi gör. kath. püspök-216,124 » 74 » a nagyváradi gör. kath. piispökségnél 1 578,364 35 88 V a lugosi püspökség a miniszteri tárczából élvez évi . . 21,000 n » a szamosujvári hasonlóképen . 21,000 » — » Összesen csekély 22.895,908 kor. 46 fillér.