Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-21 / 29. szám

tanárköröket, illetve épen az országos tanáregyesületet. Azt kérdi: mit végezzen akkor az egyes tanári kar és mire való az a hires józan magyar ész, ha a Románecz által felsorolt olyan lehetetlen vagy haszontalan ügyek szabályozását és elintézését oly nagy testületre kellene bíznunk, melynek csak egyszeri összejövetele is esetleg ezer korona költségbe kerülhet, melynek csak felével is évenként meg lehetne szilárdítani anyagilag az országos tanáregyesületet? De ennek nem annyira anyagi támogatásra van szüksége, mint inkább erkölcsi erőkifejtésre, a tanárság erkölcsi erejének a kifejtésére. Jobb volna, ha egyesületünk fölvirágoztatására és arra törekednénk, hogy közgyűléseink az utóbbi évek magaslatáról le ne siilyedjenek ; hogy a választmányi ülések továbbra is a legkomolyabb tanácskozások színhelyéül szolgáljanak ; hogy köreink mentül jobban behálózzák az országot. Mert az mégis szégyen, hogy nagy vidéki központokon, 2 — 3 középiskola székhelyén (Szeged, Győr, Székesfehérvár, Pécs, Miskolcz — Brassót, N-Szebent uem is említve) máig sem keletkezett egy-egy tanári kör. A míg ezeket a czélokat el nem érjük, ne is beszéljünk igazgatói értekezletről, ne állítsunk magunknak konkurens intézményt. A tetszéssel fogadott előadáshoz, miután többen helyeslően hozzászóltak, Dóczi Imre elnök köszönetet mondva felolvasónak, a kör nevében kijelenti, hogy az igazgatói értekezletet fölöslegesnek tartja, felállításától számbavehető hasznot nem vár, azért e tárgyat leveszi a napirendről. Sepsi-Szentgyörgy. Berike István, (Folyt, köv.) ev. ref. főgimnáziumi tanár. tárcza. Egy érdekes áttérés. A harminezas évek vége felé történt az eset, melyet elmondani szándékozom. Alig hatvan év választ el bennünket attól az időtől s mégis mennyire más viszonyok közt élünk. A mi most nem is tartoznék a feltűnőbb esetek közé, egy katholikus pap áttérése a protestáns egyházba, az akkor még kivihetetlen volt. Bár az irott törvény megengedte, de mozgásba jött minden földi hatalmasság, hogy az ilyen lázadó lelket szörnyű szándokától visszariaszsza s annak kivitelében megakadályozza. Ilyen lázadó lélekké, ilyen világ-csodájává lett a farkasdi plébános, Burg József, ki az Úrnak 1838-ik esztendejében Bartakovich Béla nagy-szombati érseki helynökhöz levelet intézett, melyben tudatja, hogy papi állásáról lemond s áttér a református hitre. Egyben megköszöni az iránta tanúsított, sok jóságot s bocsánatot kér a botránkozásért, melyet okozni fog; de máskép nem tehet, mert lelke és meggyőződése készteti őt erre a lépésre. Nem tudja tovább hirdetni azt, a mit maga sem hisz; sőt saját lelkét is leküzdhetetlen vágy sarkalja, hogy azon egyházban kereshesse üdvösségét, melynek tanaiban felismerte az igazságot.Könnyen elképzelhetjük, micsoda lelki harcz előzte meg ezt a lépést, mely nemcsak szakítást jelentett egész múltjával, de könnyen végzetessé is válhatott az áttérő papra. S még érdekesebbé teszi az esetet, ha megismerjük az áttérő pap egyéniségét. Burg Józsefet se nem különczködŐ hajlamai, se könnyelmű élet vagy az ebből következni szokott kánoni vétség, se nem sértett ambiczió, se nem a szerelem hajtotta e végzetessé válható lépésre. Jómódú úri családból származott s összes testvérei a legelőkelőbb mágnás családok jószágkormányzói, gazdatisztjei, vagy ilyeneknek a feleségei.* Mint ily jó módú család gyermeke, bizonyára belső hajlamból is lépett a papi pályára. S hogy a kiválóbb tehetségűek közé tartozott, mutatja az, hogy tanulmányait a bécsi Pázmaneurnban végezte, a mint ezt maga említi a komárommegyei karokhoz intézett folyamodványában (1838 okt. 14.). Ide pedig csak a kiválogatott legderekabb papnövendékeket szokták felküldeni. Shogy mennyire nem panaszkodhatott mellőztetésről, maga is megvallja a Bartakovicshoz intézett levelében, hol őszintén köszöni az iránta tanúsított jóindulatot. Hat évig Komárommegyében plebánoskodott s a megye nemesi közönségének tiszteletét annyira megnyerte, hogy táblabíróvá is kineveztették. Ezután a Nyitramegyében fekvő farkasdi plébániát Kapta meg s itt szakadt rá az kétely s az a lelki meghasonlás, mely utóvégre is arra kényszerítette, hogy elhagyja régi hitét s kövesse azt, melyben az igazságot s vele együtt a nyugalmat megtalálhatja. S miért lepte meg e kétely és meghasonlás ? Nála, mint nem közönséges műveltségű léleknél, bizonyosan gyakorolt némi befolyást a harminezas évek szabadabb gondolkozása is, mely akkor az egész magyarságot áthatotta s belopódzott még a katholikus egyház papjainak, nevelés, életviszonyok és előítéletek által oly erősen elsánczolt kebleibe is. De a közvetlen ható ok nem ez volt. Farkasdon népes református egyház van, melynek lelkipásztora épen akkor egy nagy műveltségű ember * Tóth Ferencz dunántúli szuperintendenshez intézett leveléhez mellékelte ezeket a családjára vonatkozó érdekes feljegyzéseket: Öreg Atyám: Burg Péter cs. k. ezredes orvos, erdélyi evangélikus szuperintendens fia. Atyám : Burg Ferencz gróf Serényi Nemzetség nyugdíjas uradalmi Praefektusa. Anyám: Néhai Petykó Ilona, néhai Petykó Miklós T. Nyitramegyei Táblabíró leánya. Testvéreim: Károly: Gróf Károlyi István ő mga uradalmi Inspektora, lakik Fóthon Pest vármegyében. Ferencz: Ugyanannál számtartó. Lakik Király-Daróczon Szatmári megyében. Lajos: Ugyan annál tiszttartói cancelüsta. Lakik Csongrádon. Johanna; Kianitska János, Gróf Kálnoky Gusztáv Tiszttartója hitese. Lakik Busán Nógrádban. Anna: Ns. Czabalay András Gróf Serényi János Tiszttartója hitese. Lakik Putnokon, Gömörben. Valburga; Ns. Kardos Ignátz gróf Teleky Ferencz erdélyi kanczelláriai Referendár Tiszttartója hitese lakik Zablátban Trencsénben. Antónia: Ns. Melcsitzky László Trencsén megyei Al-szolgabiró hitese. Lakik Melcsiczben, Trencsénben. (Eredetije a pápai kollégium könyvtárában, Tóth F. iratai között).