Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-21 / 29. szám

meggyőződés szolgál alapul, hogy a tapasztalati tudományok elégségesek az élet lényegének és czélszerfi berendezésének megállapítására. A vallás és a bölcseleti spekuláczió e szellemi felfogás szerint mint fantasztikus képződés a tudományos vizsgálódás körén kivül áll. Ez iránynak megállapítója a franczia Oomte, s legtöbb szellemes hive van Angliában. Neve „positivizmus", s jellegzetes ismertető jele az „agnoszticzizmus", vagyis megismer hetetlensége annak, a mi meghaladja az empirikus tapasztalást. A tudományos kutatás az ő lelke, a melylyel a vallásos alapoktól ment észszerű morálnak megállapítására törekszik. Három modern ethikus ennek a szellemi irányzatnak a typusa. Különösen Spenczer, az angol morálfilozófus az a kiben a pozitivisztikus felfogás az evoluczió elméletével kapcsolatban radikális kifejezését nyerte. Aztán ide tartozik a dán Höfding, az ethikai kultura társulatának szellemi feje s legjelentékenyebb képviselője a vallástalan morálnak. S végül ide való Faulsen, a berlini ethikus, a keresztjén s a pozitivista felfogás kiegyenlítője, kinek „ethikai rendszere" a század alkonyán már 5-ik kiadásban jelent meg. Nem ezek rendszereit akarjuk itt egyenként ismertetni, hanem kezdettől fogva * az evangélium históriai nagyságának álláspontjára helyezkedve meg fogjuk világítani a modern morálfilozófia főbb elveit. Ki fogjuk emelni az ethika főbb problémáit, hogy beigazoljuk a keresztyén életfelfogás fölényét a vallástalan morálfilozófiával szemben. 1. A morál önállósága az evangéliumban s annak természeti feltételezettsége a modern morál-filozófiában, Régi vád az, hogy a keresztyénség függésbe helyezi a morált a vallásos alapoktól s így önállóságától fosztja meg. Függetlenné, biztossás minden idegen elemtől szabaddá csak akkor lesz a morál, ha függetlenítjük azt az ingadozó vallásos képzetektől. Az istenfogalomnak a lelkiismeret követelményeivel való összezavarása heteronómiát szül, vagyis az erkölcsi követelmények egy idegen hatalomtól nyerik tekintélyüket s ezzel elveszítik autonómiájukat. Mi ezzel szemben azt állítjuk, hogy a morál heteronóm jellege épen nem annak vallásos alapjaitól függ, sőt inkább úgy tudjuk, hogy épen Krisztus evangéliuma mutatja fel az erkölcsi követelményeket a maguk egész tisztaságában és fenségében. És aztán nem tudunk szabadulni attól a benyomástól, hogy a morálfilozófiának a maga pozitivisztikus feltételeivel épen nem is sikerült függetleníteni a morált a természeti alapoktól, a melyek pedig útjában állanak a valóban erkölcsileg értékes cselekedeteknek. a) A keresztyén ember magától értetődőnek tartja, hogy az evangélium nem merül el a morálban. Jézus erkölcsi élete és példányképszerű hatalma nem azonosítható a keresztyén kijelentés egészével. Sajátos jellege mindenkor annak vallásos jellege marad. Az evangélium a Krisztusban megjelent istenországáról szóló örömhír, a melyben a kiengesztelés alapján a megváltásban és az örök életben részesülünk. Istennek irántunk való kegyelmi tényéről van itt szó, a melynél azonban minden erkölcsileg normáivá van. Nemcsak az emberi cselekvőség, hanem már maga az evangélium mint isteni tény erkölcsi jellegű, úgy hogy a léleknek minden föl emelkedése az Istenhez erkölcsi javakkal és erőkkel ajándékozza meg az embert. Az evangélium a személyes szellemi életnek szól, a hol a cselekvő én önállóságával a személyes felelősség tudata van megadva s a jóról és rosszról szóló értékítéletek szubjektív jelentőségükben érvényesülnek. A személyes élet önállóságának elismerésével áll vagy esik az erkölcsi ítélet. Az evangéliumban mindennek erkölcsi jellege van, így maga az istenfogalom is, a melynek lényege az örök szent szeretet. Magának az Istennek örök üdvterve és üdvkijelentése is ethikai jellegű, sőt a legfőbb erkölcsi tény, a mint hogy az evangélium erkölcsi predikátumokkal ruházza fel az Istent. S Krisztus megváltási műve is szent, az az erkölcsi cselekvőség. Még a csudának is erkölcsi motívumai és czéljai vannak. Az üdvjavak is, nevezetesen az istenfiúság személyes üdvélete s a megváltott emberiség végső összczélja, az istenországa az erkölcsi tökéletesség értelmében veendők. S az a szellem, a melyből üdv árad, a Szentlélek. De azért az evangélium kiválóan vallásos jellegű. Az Isten által való megkötöttségünk nem semmisíti meg, sőt feltételezi a szabad személyiséget. A Szentlélek hatásai nem természetfeletti benyomások, hanem a hit által személyesen elsajátítandó kegyelmi tények. A ker. ember személyes önelhatározással lép az üdv élvezetébe, s így az evangéliumban teljesen meg van óva a cselekvő egyén szubjektív önállósága. A keresztyén ethika teljesen legyőzi az Istentől való függősége daczára az ember megkötöttségét., ép azért tisztátalan motívumok nem hatolhatnak be az emberi cselekvőségbe. Kant merev ítélete a keresztyénség babonás erkölcsiségéről s a mai vallástalan ethikusok vádjai onnan származnak, hogy képtelenek megkülönböztetni az evangélium hitbeli álláspontját a törvénynek álláspontjától. S az a másik vád is, a mely szerint a ker. ember a boldogság után való törekvéséből teljesíti az erkölcsi követelményeket, elesik azzal, hogy az a jó, a mely után törekszik az ember, teljesen erkölcsi jellegű, a min az sem változtat, hogy az transcedens eszményi va!óság az örök élet teljességében. b) A morálfilozófiának nem sikerülhet a maga ethikájának biztos és szabad álláspontját megtartani. Nevezetesen a pozitivista ethikának Comtetöl Paulsenig máig sem sikerült levetnie a természeti determinizmus kötelékeit s megállapítania a szabad erkölcsi cselekvőség terét, Az erkölcsiség benső lényegének sérelme nélkül nem igen lehet a szabadság személyes életét levezetni a természeti lét alapjaiból. Jellemző ez ethikusokra, hogy az erkölcsi életet a természeti élettel való zavartalan összefüggéséből származtatják le. Sőt Spencer „az ethika tényei" cz. művében azt mondja, hogy a szellemi haladás épen a kausalitás eszméjének fejlődésében nyilvánul, s ez alapon a theol. erkölcstant nagyon is háttérbe szorítja. E felfogás szerint aztán az emberiség erkölcsi élete csak a természetnek a produktuma, a hol az ember önállóságáról szó sem lehet. A fizikai, biológiai, pszichológiai és szocziológiai különbséggel mit sem törődve az ember önállóan tagja a természeti lét lánczolatának. A determinizmus ott, a hol nem ismer mást, mint természeti világot s mitsem tud a kauzalitás s a természeti törvényszerűség különbségéről, végzetessé válik magára az erkölcsi életre nézve. Pedig Erhardt a Falckenberg-féle bölcseleti folyóiratban (1896. decz.) kimutatta, hogy a természeti törvényszerűség fogalma a posteriori, az az a megfigyelés alapján nyerhető s így annak szűk határai vannak, míg ezzel szemben a kauzalitás fogalma, mint gondolkodásunk szükségi törvénye minden tapasztalás és megfigyelés előtt érvényesül. A hol csak természeti létet ismernek, ott a determinizmus végzetessé válik, s a materializmus következményétől való szabadulás kisér lete eredménytelen marad. Höffding „Ethika" cz. művében psziohológiai úton akarja a kérdést megoldani, de eredménytelen maradt