Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-21 / 29. szám

az ő kísérlete. Énen nem tudta megczáfolni azt az ellenvetést, a mely szerint a determinizmus álláspontján csak a természeti lét összefüggésének egyik tagja a cselekvő ember. S nem hárította el a természti determinizmus veszedelmét Paulsen sem, a midőn össze akarja egyeztetni a morál immanens megállapítását az akarat szabadságával. S itt Hauri részletesen kifejti, hogy minden naturalizmus a személyes szellemi élet tényeivel jut ellentmondásba. S ha ezzel az ellenvetéssel szemben fölhozzák ama másikat, a mely szerint a theisztikus világnézet magának a tárgyias létnek természeti meghatározottságával jön ellentmondásba, úgy erre azt válaszoljuk, hogy a tudatos szellemi világelv alapján lehetséges ugyan az anyagi világot s a szellemi életnek korlátozottságát megmagyarázni, de megfordítva nem lehet a tudattalan természeti alapelvből kifolyólag megérteni a szellemi élet reális létét. Igy hát a pozitivista a skepszisben marad a személyes szellemi élettel szemben s nem juthat el a maga erőinek gazdag kifejtésére, míg másrészt a maga hitében a személyes Istenhez eljutott keresztyén ember a világnak és az életnek megértésére juthat el. s szabad biztonságban s törhetetlen erővel hozzáláthat az élet feladatának megoldásához. c) De az emberi élet természeti feltételezettségének egyoldalú hangsúlyozása sem volt hiábavaló, a mennyiben szigorú birálat alá vette a természeti alapot, mint az erkölcsi önállóságra hivatott ember munkásságának s az erkölcsi istenországa valósulásának a talaját. Az erkölcsi élet másnemű, mint a természeti élet. de azért alapjában véve természetileg van feltételezve. A mint a mag mint organizmus lényegileg különbözik az anorgánikus talajtól, s mégis abból veszi életét, úgy az ember is isteni eredetű, bár az ő fejlődése a természeti világ talaján folyik le. De épen ezt a tért, úgy mondhatnók az erkölcsiség természetrajzát a jelenkori morálfilozófia a modern empirikus és történeti kutatások alapján kiválóan kultiválta, ha mingyárt minden még nagyon is kezdetlegesnek s a materializmus előítéletei által is befblyásoltnak mondható. Kant és a többi filozófusok, a kik a vallásos erkölcsi képzetek történeti fejlődését és emelkedését tagadják, s azokat kész nagyságokként adják át az emberiségnek, épen azáltal vannak megczáfolva. Mert hát az erkölcsiségnek is, mint minden embernek, van története. De ezekkel az engedményekkel korántsem szüntetjük meg az erkölcsi kötelességek vagy a szellemi faktorok feltétlenségét, főleg pedig az isteni kijelentés reális valóságát a személyes szellemi élet terén. Hisz' ez a gyermeknek fiirdőstől való kiöntésével volna azonos. S ha nekünk azt mondják, hogy az erkölcsi kötelezettség tudata is csak természeti produktum, úgy erre azt válaszoljuk, hogy igenis abban az értelemben, a mint maga a búza is a talajnak produktuma. Az evoluczionizmus lépésről-lépésre összezavarja a feltételt az okkal. 0 csak a szellemi élet természeti feltételezettségét magyarázhatja meg, s azt hiszi, hogy azzal már az utolsó szót mondotta. Azt hisszük, hogy korunkban egy új tudomány fejlődik ki, a mely ma jól rosszul az ethika alá van foglalva, s a mely vele körülbelül ugyanabban a viszonyban fog állani, mint a fiziológia a psziochológiához, s az erkölcsi élet fiziológiája egy nemének lesz nevezhető. S annak számára tág tere van a keresztyén világnézetnek. Mert a keresztyén világfelfogásnak mély érzéke van az emberiség természeti feltételezettsége és történeti fejlődése iránt. Jól tudja azt, hogy az idők teljességének kellett előbb bekövetkeznie, mielőtt megjöhetett az evangélium, s Jézus egy hosszú történet, a törvény és a próféták befejezőjének tudja magát. Az erkölcsi életet egészen az evolutionizmus értelmében a fejlődő magnak képében tekinti s magának Pál apostolnak történetbölcselete is (Róm. 11. fej.) tág tért enged a fejlődés gondolatának. 2. Az evangélium s a morálfilozófia viszonya a bűn közt. Egy másik fontos különbség az evangélium s korunk morálfilozófiája között abban van, hogy utóbbinak nem sikerül a bűnnek az egyesre s a történelemre vonatkozó végzetes jelentőségét felfognia s megmagyaráznia. Ez a hiány első sorban azzal függ össze, hogy a morálfilozófia teljesen félreismeri az embernek függőségét egy tudatos felsőbb erkölcsi hatalomtól, és ismét azzal, hogy nem tudja elérni azt a szabad szellemi magaslatot, a melyen az erkölcsi megítélés egyedül lehetséges, sőt minduntalan a természeti feltételezettség meredélyeihez van kötve. A mit Spencer, Höffding és mások a bűnről mondanak, a leggyengébb valami, a mit nyújtani tudtak. DLöffding itt is a pszichológiához menekül, melynek ő egyik legkiválóbb mestere. Pozitivista állásponton csak a bűnnek negatív felfogása juthatnak el, a küzdelem az, a mely a haladó proczesszust kiséri és erkölcsi önállóságra vezet. A tartozásnak tudata önámítás, s a lényeget tekintve igaza van Socratesnek abban, hogy a bűn tudatlanság. Paulsen is spinozista álláspontján Hippocrates ama állításáig jutott el, hogy „minden isteni és emberi egyaránt" — mely állásponton csakis relatív megítélésről lehet szó, s a tartozás tudata elveszti a maga jelentőségét. Ezzel most már szervesen összefügg az, hogy a morálfilozófia kiengesztelést nem ismer. Azt a leghatalmasabb motívumot, a mely az összes stádiumokon át kiséri a világtörténelmet: a lelkiismereti béke utáni törekvést s a tartozási tudat megszüntetését, a melyért mindent feláldoz az ember, csak esztelen agyrémnek tekintheti. Az evangélium szerint ellenben a kiengesztelés az a talaj, a melyen a valódi erkölcsi cselekvés lehetséges. Ez az a sarkpont, a mely körül forog a ker. ember gondolkozása és élete, mi mellett épen nem érinti a jónak kérdését, hogy theológiailag hogyan értelmezzük a kiengesztelés tényét. A morálfilozófiának a kiengesztelés fogalmára nincsen szüksége, s e kiengesztelés az evangélium élő istene nélkül lehetetlen. Szinte menekül e fogalomtól, mert nem tud vele mit kezdeni. (Folyt köv.) Dr. Szlávik Mátyás. iskolaügy. A tanárkörök működése a középiskolai új tanterv életbeléptetése óta. (1899.• szeptembertől 1901. júniusig.) -VI. A) Tantervi, szervezeti, rendtartási és felügyeleti kérdések. (Folytatás.) 4. Erről a kérdésről, t. i. az igazgatói konferencziákról tartott felolvasást előbbi indítványozó Walther Béla főreáliskolai igazgató ugyancsak a szepesi körben (f. é. márcz.). A szükségszerűséget illetőleg három főokot hozott fel : 1. Hogy az egyes iskolák pedagógigai és didaktikai működése, adminisztratív vezetése legalább