Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-20 / 3. szám

hiszen teljes 8 esztendő fáradságos és önzetlen munkájának eredményeit sikerült bemutatnunk a legkielégítobb formában, s nem vagyunk-e méltán büszkék, hogy a nemzeti intelligenczia kincses házát néhány szem drágakővel gazdagabbá tettük ? ... Mi lesz még az egyeteman? Mondjuk ki nyiltan és őszintén: az élet eddigi költészete közönséges prózává változik. Eljő a kiábrándulás; az édes örömből keserű üröm lesz, a reményből sajnálkozás, a bizalomból nyomorult félelem, az eddigi sikerek nyomán vézna tengődést tapasztalunk, s az ifjúság szende hímporát lefújja a nagyvárosi élet dúló és hervasztó szele. Az evangélium gyönyörű parabolája szerint a jó mag egy része kősziklára hullott s gyökeret nem verhetett, sokat fölszedtek az ég madarai, a mely pedig az út szélére esett, azt a járókelők eltaposták. Kérdem már most, hogy az a tiszta termés, mely a jó földbe vetett magból nőtt ki, elegendő lesz-e a jövendő százezreinek ellátására? Szerintem aligha, mert csak nagyon csekély kis körben oszthatja ki áldásait. Tehát „sokan vannak ;a hivatalosak, de kevesen a választottak" ... A czentralizált egyetemre be lehet, sőt be kell iratkozni, de az előadásokra eljárni, azokból okulni és tudományt szerezni csak minden ötödik vagy hatodik embernek lehetséges, a többi, ha akarná se férne oda, tehát feléje se megy az egyetemnek, csak akkor, ha tüntetés van készülőben, mert hát ő így magyarázza a tanszabadságot ... — Tényleg vanak kötelező kollégiumok, melyekre ezernél több hallgató is beiratkozik; a tanteremben azonban, a hol az előadás folyik, alig fér el száz, de rendesen nem jár el több ötvennél-hatvannál. Igy van ez különösen a jogi karnál. De a többi karoknál is, az egyetlen theológiát kivéve, a melynek hallgatói fegyelem alatt élő szemináristák. Állandó a tapasztalat, hogy a beírt hallgatóknak fele állandóan távol van. A beiratkozás valóságos lutrijáték. A fiatal ember természetesen arra spekulál, hogy ahhoz a tanárhoz iratkozzék be,- a ki majd czenzora lesz a vizsgálaton, mert az X tanárnál szerzett tudomány sok esetben nem jó Y tanárnak: ez már a tanszabadság folyománya ... A szorgalmi időből két hónapnál többet a vizsgálatok és a szigorlatok foglalnak le. A tanév elején, közepén és végén valóságos idegölő munkát végeznek maguk a tanárok is. Mint czenzorok, reggeltől estig izgatottan járnak egyik bizottságból a másikba; folyik a vizsgálat szinte gőzerővel, s az eredmény nem kielégítő, hiszen a jelölteknek majdnem fele, sokszor nagyobb fele elbukik. A szomorú statisztika elkészül, de hát minek azzal törődni; a tanárok izzadságos munkája amúgy is honorálva van a vizsgálati díjakkal, a többi az ifjúság dolga. Önként fölmerül az a kérdés, lehet-e ebben a cbaoszban igazi tudományos élet ? . . . Ma az egyetem eredeti jellegét elvesztette, ma a tudományt nem önmagáért, hanem kenyérért tanuljuk, melyet általa nyerhetni. Ma a theológiát csak a papnövendékek hallgatják, a jogtudományt azok, a kik birói, ügyvédi vagy köztisztviselői pályára készülnek; a filozófusok mind tanárok, a medikusok mind orvosok kivannak lenni.' Eredetileg nem így volt ez. A dúló csaták kemény tusaiban megizmosodott ifjú nemzedék haza térvén, a tudományok szelíd csarnokait kereste föl magáért a tudományért, hogy általa megnemesedjék s a haza szolgálatára ne csak hősi karjával, hanem eszével és tudományával is képes legyen. Ilyen hallgatói voltak hajdan a pécsi és nagyszombati egyetemnek, a pozsonyi ú. n. Academia ístropolitanának és a kassai universitásnak", melyeknek rövid történeteit is találó vonásokkal a felolvasó közbeszövi. S miután ekként a pedagógiai bizonyítékokat összegezi, a nemzeti műveltség általános érdekének és a gyakorlati élet kivánalmainak érdekes, a figyelmet mind végig lebilincselő fejtegetései után arra a következtetésre jut, hogy „hite és meggyőződése az, hogy ez a deczentralisáczió « magyar k altura jövendőjének vezéreszméje lesz/" Mi reánk, protestánsokra nézve a tanulságos és még ma is aktuális felolvasásból érdekkel bír a végén hangoztatott ez a passzus: „A mily lelkes örömmel fogadnám azt, ha az ország katholikus közönségének sikerülne valamely alkalmas vidéki városban katholikus egyetemet létesíteni, ép oly önzetlenül tudnék örvendeni annak is, ha protestáns főiskoláink egyik legjelesebbikét egyetemi rangra emelnék. A tudomány az az egyedüli panacea, a mely egymás közelébe hoz, megbékít és összetart. Ennek kell virágzó életet biztosítani széles e hazában s ezzel egy eszményibb, hitben buzgóbb és igazabb magyar társadalmat megteremteni" . . . b) Mint a most bemutatott felolvasást, szintén külön ki kell vennünk a tanárkörök működése sorából azt a rendkívüli érdekes előadást, melyet egymásután két alkalommal dr. Erödi Béla fővárosi kir. főigazgató tartott a budapesti körben: a középiskolának a párisi világkiállításon való szerepléséről (1. Tanáregyes. Közi. okt.-nov. sz.). Őt érte az a megtiszteltetés, hogy a hazai iskolaügy kiállítását rendezhette és az előadói szereppel megbízatott. Eleinte „aggodalommal látott a munkához; mert érezte fogyatékosságainkat s azokat a követelményeket, melyekkel a nemzetek versenye hazánkkal szemben föllépett. De mentől jobban belemelegedett a munkába, mentől gyakrabban meglátogatta szomszédainkat, mentől többször hallotta a minket meglátogató, elsőrangú szakférfiak véleményeit, annál jobban kifejlődött önérzete, a kiállítás sikerébe vetett bizalma, annál jobban kezdette reményleni azt, hogy nem fogunk szégyent vallani . . . Sikerünket nagyban előmozdította az a bő, tartalmas, ügyes monografia, melyet közoktatásügyünk múltjáról és jelenéről a kormány kiadott. Ez a 35 ívre terjedő munka, melyet tanügyünk legkiválóbb munkásai írtak, a külföldet közoktatásunk teljes rendszere felől tájékoztatta. A középiskolákról szóló részt dr. Fináczy Ernő osztálytanácsos írta, általános elismerést nyert jelességgel. Hasonlót cselekedett több más állam kormánya is. A tanügyi kiállításon 32 állam vett részt. Sajátságos, hogy sem Ausztria, sem Németország középiskoláit ki nem állította. A jury túlnyomóan francziákból állott; képviselve volt benne továbbá: Anglia, az Egyesült-Államok, Oroszország, Belgium és Magyarország. Hazánkat felolvasó képviselte. A jury körülbelül 3 hétig csakis a franczia ügyeket tárgyalta s ez idő alatt bőséges alkalom volt a franczia tanügy legaprólékosabb kérdéseivel is megismerkedni. Őket is teljesen ugyanazon kérdések foglalkoztatják, mint a melyek nálunk esetről-esetre napirendre kerülnek, így pl. a túlterhelés kérdése, az internátusi rendszer, a klasszikus nyelvek tanításának csekély eredménye, az élőnyelvek tanításának módszere, a rendkívüli tárgyak kérdése, a nőképzés kérdései stb. Mindezekről és más elvi jelentőségű kérdésekről igen érdekes tájékozást nyújt a franczia közoktatásügyi minisztériumnak egy kiadványa, melyben a főigazgatói jelentések idevágó javaslatai vannak összefoglalva" . . . Az idegen országok kiállításairól való előadásból röviden itt csak ennyit foglalhatunk össze : Belgium csupán a kereskedelmi oktatás, a gazdasági iskolák ismertetésére fektetett súlyt, s e tekintetben igen tanulságos volt a kiállítása. Bosznia és Herczegovina iskolaügyi kiállítása meglepő volt. A jury örömmel megsza-