Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-30 / 26. szám

Az anglikánizmus történeti fejlődésének fő mozzanata. (Folytatás.) Elérkezett ugyanis 1553 aug. 18-dika, a Gray Johanna trónraléptetésében részes főbb emberek felett való ítélkezés napja. Mária V. Károly tanácsára a Towerben levő 27 fogoly közül 7-et kivánt haladéktalanul a büntető bíróság elé állítani. Gray Johannának és férjének vád alá helyezését, tekintettel arra, hogy Northumberland családi politikájának vakeszközeiként szerepeltek, ez alkalommal nem óhajtotta. A büntető bíróság a hét vádlott közül Northumberland herczeget, Gates Jánost és Palmer Tamást halálra ítélte. Az ítélet végrehajtása előtt mindhárman azon óhajuknak adtak kifejezést, hogy mint r. katholikusok kívánnak meghalni. Northumberland,jelleméhez következetesen, annak mintegy betetőzéseül kijelentette, hogy lázadását és bukását azon hamis tanítóknak köszönheti, kik elcsábították a Krisztustól és a r. kath. egyháztól, melyhez ő most is szive mélyéből (!) ragaszkodik, melyhez, ha előbb visszatér, nem éri el keserű végzete: a szerencsétlen halál!1

Gates, ki sokat olvasta a bibliát, azt mondotta, hogy nem épült abból, sőt szelleme lázadóvá lett, és hogy a bibliában levő méz reá méreggé változott. Palmer bölcs Salamon szellemében jelenté ki: „hogy e világon minden hiábavalóság és annak gyönyörűsége semmitérő!" Ily nyilatkozatok után mindhárman mint visszatért r. katholikusok haltak meg. így döntögette a hithagyás szégyene az angol protestantizmus alkotmányának gyönge épületét, hogy tisztább kéz, nemesebb jellem építse azt fel ismét! így segítette elő az új egyház saját határain belül a r. kath. szellem terjedését! Hol két nappal a kivégzések előtt még katonai fedezet mellett prédikált a pap s a misézők ellen fellázadtak, most szabadon végzik a misét; a feszület és főoltár visszanyerik rendeltetésüket. A királynő, felhasználva a kedvező alkalmat, hogy czéljaira az ország közvéleményét és érdekeltségét még inkább lekösse, az ingatlanokra vonatkozó százalékos adók szedését beszüntette s kereskedelmi tekintetben több fontos reformot helyezett kilátásba. Az ígért és tényleges reform népszerűségét nagyban növelvén, elsőben is a papi nőtlenség ügyében akarja elleíireformáczionális szolgálatait nyilvánosan megkezdeni. De midőn látja, hogyT

e tekintetben a külföldi menekülők nagy akadályára vannak, a császár tanácsára kihirdetteti, hogy a bárminő ok miatt Angliába menekült egyének ki vannak téve az elfogatás veszélyének. Feltűnő s bizonyára a prot. öntudat fellázításának elkerülése érdekében történt, hogy a kiáltványban a vallás érdekében menekültek nem voltak különösebben kiemelve; mégis azon 15 ezer főre menő idegen közül, kik Renánd följegyzése szerint Franczia- és Németország területéről Angliába menekültek, első sorban is a papokat kényszerítették távozásra. Ezeknek távozása s a „kálvinista kongregáczió" megszüntetése után Anglia a protestantizmus védelmében tanúsított eddigi misszióját hivatalosan megszüntette. A mint Mária az idegenek eltávolításával az akadályokat elhárítva látja, egy aug. 29-én kelt leiratában kijelenti, hogy a papok nősülésének jogát hatályon kivül helyezi; azért a nős papok vagy nejeiket vagy állásukat azonnal hagyják el. E rendelkezésének érvényesítésére vonatkozó vizsgálatot Gardiner, Bonner, Day és Tunstal 1 Froude : 45 1. püspökökből álló bizottságra ruházta, melynek vizsgálatai alapján a nős papok csekély kivétellel hivatalukat vesztették. A püspökök mint ilyenek meghagyattak állásukban, „quamdiu se bene gesserint"; de e veszélyes záradék alkalmazása mellett ők sem maradhattak sokáig méltóságukban. A prot. hitszónokok, látva, hogy a miséző papok engedély nélkül prédikálnak, ők is hasonlókép cselekesznek Reájuk azonban mihamar alkalmazzák a törvényt s benépesítik velük a Towernek ellenfeleik által üresen hagyott zárkáit. Oda jutottak a főbbek közül mindjárt kezdetben Latimer és Cranmer, VIII. Henrik és Aragóniai Katalin házasságának felbontója. így haladt előre lassanként az angol r. katholiczizmus restaurácziója. Es ha — mint Froude mondja — a királynő megelégedett volna eddigi sikereivel és nem óhajtott volna tovább menni az ellenreformáczió terén, talán megtarthatta volna alattvalói szeretetét. Hiszen az a hangulat, melylyel az ország a r. kath. szertartások visszaállítását ez ideig fogadta, kétségkívül a mellett szól, hogy London és néhány város kivételével a nép nagyrészben együtt érzett a királynővel. Azt kell azonban mondanunk, hogy Máriát félrevezette az első siker, melynek hatása alatt nem vette számításba azt, hogy az angolok nagy része szívesen látja ugyan az atyáik hitében százados szokás által szentesített vallásos szertartások visszaállítását, de a pápás egyház s a papság gyűlölt uralma nélkül. 0 azonban ezzel nem törődve, bármily nehéznek s kivihetetlennek látszott is, minden áron érvényt akart szerezni princzipiumának: visszatéríteni Angliát Rómához ; kibékülést eszközölni a korona és a pápa között. Különben is, a mint Mária trónraléptének hire Rómába eljutott, már akkor biztosra vették ott, hogy Anglia ismét vissza fog térni a r. kath. hitre, s a kibékítés eszközlésére Pole Reginald kardinálist jelölte ki a bibornokok testülete. Pole mindjárt kijelöltetése után egy aug. 15-én kelt hosszú, kenetteljes hangú levélben üdvözli Máriát, s úgy tünteti fel annak trónrajutását, mint az isteni kegyelem csodálatos művét, r. kath. hitében megmaradásának természetes következményét; egyszersmind ügyelmezteti, hogy a római egyház iránt való engedelmesség és tántoríthatlan hűség trónjának egyedüli szilárd biztosítéka, annak ápolására, élesztésére van hivatva az ő Isten kegyelméből nyert uralma. Mária okt. 15-én kelt válaszában készséggel jelenti ki, hogy a figyelmeztetés mellett saját lelkének sugallata is arra készteti, hogy teljes erejével szolgálja egyháza érdekeit. Mint Renárdnak egy szeptember 9-én kelt levele bizonyítja, még alig volt háromhetes uralkodó, midőn Ill-ik Gyula pápa követét, Commendone személyében titkos kihallgatáson fogadta s arra kérte, hogy az ő és azok érdekében, kik hivek maradtak Rómához, eszközölje ki az interdiktum megszüntetését. Kijelentette továbbá azt is, hogy mivel még nem érzi állását megszilárdulva a trónon, s prot. nővére, Erzsébet, ki nagy népszerűségnek örvend, könnyen veszélyeztetné uralmát: Pole kardinálisnak Angliában való megjelenése ez idő szerint nem volna eszélyes dolog. Meg kell — mint mondá — előbb bódítania birodalmát, mielőtt a szellemi kardot kihúzhatná, értvén a házasságot legjobb eszköznek hatalma megszilárdítására.'2 1 Burnet: History of the Reformation Part. III, 406. I. 2 Froude: 55 I.