Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-23 / 25. szám

bele az élet forgatagába, hogy annak a maga erején ellenállni ritkán képes. Nevelni, gondozni kell tehát a serdülő ifjúságot is, hogy a családi körön kivül is felvérteztessék a józanság, a mértékletesség készületeivel és erőt nyerjen a küzdelemben való rendületlen megállhatásra. Családnevelés, serdülő gyermeknevelés, ezek azok, a melyek megváltoztathatják társadalmunk mai képét és alkalmassá tehetik az alkoholizmus elleni küzdelemre. De ne higyje se állam, se társadalom, hogy e nevelés és átalakítás megtörténhetik törvényes intézkedések, statisztika, brosúrák terjesztése vagy előadások tartása által. Mindezek jók és hasznosak, de nem elégségesek. A család, az ifjúság s a társadalom átalakításához a lelkek, a gondolkozás átalakítása szükséges; ezt pedig csak egyetlen egy, manapság számba vétetni nem igen szokott tényező eszközölheti eredményesen : a Jézus Krisztus és az ő evangéliuma. Ila állam és társadalom valóban czélt akar érni s ki akarja pusztítani magából az iszákosság rettenetes következményekkel járó bűnét: nem teheti másként, mint ha törvényhozási és társadalmi intézkedései mellett visszatér az egyetlen egy igazi orvoshoz: a Jézus Krisztushoz és az ő újjászülő, megtisztító, erőt adó, megszentelő evangéliumához. De jól jegyezze meg: nem a pápistasághoz, hanem a Krisztushoz és annak a szentírásba foglalt evangéliumához. Szentmar toni. Az anglikánizmus történeti fejlődésének fő mozzanata. I, A vallás-politikai kormányrendszer s első irányai Angliában. A reformácziónak politikai tekintetben való hatását mi sem mutatja élénkebben, mint Angliának XVI-ik századbeli kormányrendszere. Mióta ugyanis Vili. Henrik az angol államegyház megalapításával az egyház felett való f'őség jogát a korona felségjogaihoz kapcsolta, Anglia politikai élete mindinkább magán viseli a vallásos színezetet. Politika és vallás, állam és egyház oly szorosan egymás mellett haladó tényezőkként szerepelnek ott, hogy a szigetország kormányrendszere határozottan vallás-politikai kormányrendszernek nevezhető. E vallás-politikai kormányrendszer iránya, szelleme a szenvedélyek és érdekek jellege, kölcsönös összehatása alatt mindjárt kezdetben rendkívül heves válságokon megy át. Mindenekelőtt magának az alapvető VIII. Henriknek kormányrendszeréből azt látjuk, hogy ő egyáltalán nem volt az az ember, a ki egy határozott elvi álláspont foglalásával, s a megindított nagy reformokban való következetesség szem előtt tartásával kormányrendszerében a reformáczió szellemét teljes mértékben s állandóan érvényesíteni tudta volna. Világos bizonysága ennek az Ő fordulatokban s változatokban gazdag egyházpolitikája, mely feleségeinek vallásos meggyőződése, befolyása s nem ritkán szeszélyeitől teszi függővé kormányrendszerének szellemét. Ezekre czélozva mondja Ranke, hogy „ő sem katholikus, sem protestáns, de mégis mindkettő akart lenni, — ha csak véleményről lett volna szó!" 1

Uralkodásának számos tényéből léptennyomon kiviláglik, hogy Ő csak a pápai fenhatóság alól akarta kivonni Angliát, úgy azonban, hogy e mellett a róm. kath. dogmák nagyrészt épségben maradjanak. Ilynemű törekvése pedig nyíltan arra vall, hogy nem őszinte, benső meggyőződésből lépett a reformáczió terére; mert különben össze tudta volna egyeztetni a r. kath. dogmák feláldozását az új egyház érdekeivel. Ebben rejlik legfőbb oka az ő ingatag egyházpolitikájának, s azon körülménynek, hogy az általa alapított nemzeti egyház nem építhetett szilárd alapra az ő működésében, s vallás-politikájának nem adhatott határozott irányt és szellemet. Utóda, a kiskorú VI. Eduárd kormányrendszerében már határozottan a protestáns szellem érvényesül. A nemzetiségi alapra fektetett reformok ügye mondhatni villámgyorsasággal halad előre. A vallásos szertartásoknak teljes reformálása, az ahhoz alkalmazandó új szertarsásos könyv (Common Prayer-Book) készítése, a Rómával való szakítás ténye, mind oly dolgok, a mik a reformáczió szellemének teljes diadalát hirdetik. De mit ért e nagy siker, ha az új irány az egyéni érdekek által vezérelt régensség s udvari élősdiek kezében az érdek és családi politika vakeszközévé siilyedt alá? Mit ért az, ha az elsietett, erőszakolt, a közvéleményt és az angol nép valódi természeti jellemét tekintetbe nem vevő reformok alatt már ott lappangott a visszahatás tüze!? Ennek a lappangó tűznek első fellobbanását látjuk az Eduárdot követő szerencsétlen Gray Johanna esetében. Az a körülmény, hogy az új irány folytatólagos érvényesülésének ürügye alatt akarata ellenére trónra léptetett prot. nőnek a r. katholiczizmus képviselőjével, Máriával szemben épen a közvélemény hatása alatt és 12 napos uralom után buknia kell, élénk bizonysága annak, hogy az új vallásos irány mennyire felületes munkát végzett Anglia közszellemében, s mennyire nem az angol nép természeti jellemében, reformáczionális szükségessége érzületében verte gyökerét, s mennyire nem a szivek és lelkek mélyében kereste életfentartó elemét! De hiszen történhetett volna-e ez másként ott, a hol oly egyének állnak az új irány élén, kik csak addig hajlandók menni annak képviseletében, a míg számukra babér és haszon terem, de a megpróbáltatás reájuk visszariasztó dolog?! Ott van Warwick gróf, Northumberland herczegének esete. Az a férfiú, kinek neve az új vallásos irány képviseletével egyet jelent; a kinek a VI. Eduárd alatt létesített gyökeres reformokban, majd a protestáns Gray Johanna trónra léptetésében legnagyobb része volt, miután hirül veszi, hogy fiának feleségével, Johannával szemben London közvéleménye a r. kath. Máriát proklamálja, ő az első, a ki párthívei előtt elkiáltja Cambridge piaczán : „éljen Mária királynő!" Hogy az ily tényezők által képviselt új irány Anglia közvéleményében állandóságra nem számíthatott, sőt természetes visszahatást idézhetett: önként érthető dolog. Gyönge levén az erkölcsi alap, melyen felépült, ingatag és érdekhajhászó a politika, mely éltető elemeként fentartására irányult: az új nemzeti egyház mind addig nem vehetett végérvényes alakulást, míg az angol nép valódi jellemének megfelelő elvi alapot, fentartá-Ranke: Englische Geschichte. 163