Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-06-02 / 22. szám

veres sapkát viselt honvéd zászlóaljnak, majd később a bosnyák hadjáratban hirre kapott egyik ezrednek bevonulását. Az utolsó közlegény is erősen kidüllesztett mellel, örömtől, büszkeségtől csillogó szemekkel — bár meglehet éhessógtől korgó gyomorral — lépdelt el a nagy közönség előtt, és arczukból mintegy ki lehetett olvasni, hogy ők is mindmegannyi redivivus Julius Caesárok. Úgy vélekedtek: inkább vagyok ez ezredben közlegény, mint egy másikban tábornok. No hát barátom, ítéld magad azt a légiót, melyben te is vitézkedel. A történelemből ismered ennek a légiónak több mint háromszáz éves életét, ennek számos kisebb, nagyobb vezérét; saját tapasztalatodból ismered annak ez időszerinti tagjait. Találsz-e valami sok hozzá hasonló csapatot? Nem akarok ízetlen dicséneket zengeni; nem akarom az üvegdarabot is gyémántként feltüntetni, kivált előtted, ki azon légió ellen csak e lapok hasábjain is elég gyakran olvastál és olvassz panaszló, dorgáló, vósztjósló szavakat. Emberek voltak hajdanta is, emberek ma is a protestáns papi palástot viselők; gyarló emberek, gyengeségekkel, hibákkal bővölködők, »hivatalos bár, de méltatlan szolgái az Úrnak«. Mennyi élez, gúny, mennyi komoly panasz hangzott el, kivált a múltban — úgy a rég-, mint a félmúltban — a protestáns lelkészeknek a világ fiainál és a pápa papjainál honos külsőségek, az üres, de a magasabb körökben nagyon is fontosakul tekintett alakiságok, illemszabályok iránti érzókhiányuk, nyakuknak vastagsága, gerinczöknek túlszilárdsága, a simaság, bókolás, a túlhajtott udvariasság ellentéteinek erősen kedvelése és gyakorlása, öltözetüknek Keresztelő János puritán (ele ne a purus szó értelmére gondoljunk) öltözetéhez való nagy hasonlósága, a kollegiális szeretetnek, az együvétartozás érzésének hiánya miatt; voltak hajdanában oly bűnökben leleclzők, mely bűnöknek méltó büntetéseikónt tűnnek fel a filoxera, peronoszpora, penés'zpor ós más effélék. Miért palástolgatnék, akár a mult, akár a jelen hibáit, kivált e lapok hasábjain, hol mintegy családi körben magunk között beszélgetünk. Volt ós van köztünk gyarlóság elég. Hanem ha azután az erősen jellembe vágó piszkos bűnökre gondolok, akkor büszkén mutatom fel a hazai protestáns lelkészi kart, úgy a múltban, mint a jelenben. Nem olyasféle nagyszabású bűnökre gondolok, a minőket régi rosz krónikások a » Pápák bűneicc, »Papok tükre«, ccFórfi és nőzárdák titkaicc s más ilyfóle czímek alatt tártak a világ elé. Egyszerű körben élő prot. lelkészek hogy is emelkedhetnének a világ figyelmét magukra vonó nagy bűntettek — mérgezés, orgyilkosság csecsemősikkasztások-— elkövetői közé? De gondolok a manapság kivált sűrűn előforduló bűnesetekre. Közei két vagy legalább másfél szazadon keresztül a protestáns lelkészek kezelték az anyakönyveket, az egyházak, néhol az iskolák pénzeit, alapítványait; ele szándékos okmányhamisításról, elkezelósről, sikkasztásról nem tudnak a krónikák. Anyagilag túlszerény, nyomasztó helyzetben voltak e modern Illések, Keresztelő Jánosok; de pénzzel, világi előnyökkel az igazság útáról eltántoríthatok nem voltak. A takarékosságban elmentek, el is kellett menniök a legszélső határig; de álnok úton, együgyű emberek rászeclósével, a szegénynek, özvegynek, árvának megrontásával szerzett kincs nem keveredett szerény vagyonuk közé. Hitüket más okból is nagy ritkán, de anyagi előnyökért, világi értelemben vett előmenetelért, hiú kitüntetésekért soha meg nem tagadták. A zászló mellett, melyre esküt tettek, híven küzdöttek, ezer szenvedés között harczoltak, ha kellett, elhullottak, kiszenvedtek, tekintet ós remény nélkül bármiféle földi, emberektől veendő jutalomra- Családi életükben nemcsak mentek voltak sok régenten is, még inkább az újabb időkben divatos gyengeségektől, piszkos érdekektől, erkölcstelen aljasságoktól; sőt akár házastársi hűsógöket, jellemüket, akár gyermekeikkel szemben atyai gondosságukat, áldozatkészségüket illetőleg — ritka kivételeket eltudva — példányképekül, homály nélküli tükrökként szolgáltak. És hadd hozzak fel még egyet. Előtted, mint testestől-lelkestől magyar ember előtt azt hiszem nem keveset nyom a latban. Az írásokban, az apáinktól reánk maradt szájhagyományban, vagy akár saját tapasztalatod szerint van-e emlékezet oly magyar ajkú protestáns lelkészről, alsóbb vagy magasabb állásban levőről, ki nemzetének hűtlen tagja, hazájának érdemetlen fia lett volna? Olyat az írásokból is ismerek, személyesen is ismertem eleget, a kiket a hazájuk iránti szent szeretet tüze megemésztett; a kik igaz ós tettekben is nyilatkozó honszeretetükért üldözött vadként bujkáltak hónapokon át pusztákon, vadonokban; a kik kegyetlen vereséget szenvedtek, vagy évekig viselték a rablánczot, vagy épen a nemzet vértanúi közé avattattak ; de olyan magyar prot. lelkészről nem tud az írás, ki édes anyjához hűtelen, avagy annak árulója lett volna. Protestáns lelkésznek a magyar haza földéből kevés jut örökbirtokul; élte végéig való használatra is jó szerencse, ha 30—40 hold felett rendelkezik: de azért kevés van a hon fiai, még kevesebb a tíz meg százezer holdat élvező papok között olyan, ki e haza földjét oly melegen, oly híven szeretné, mint a protestáns pap. Szive egyik felével Isten országának, másikával