Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-28 / 17. szám

nek feltételeit. Spanyolországban egymást érik a nép­gyűlések, a melyek a legkomolyabb határozatokban kérik az országnak Rómától és jezsuitáitól megszabadítását. Svájcz liberális lapjai is tele vannak Róma-ellenes tá­madásokkal. Ez a Róma-ellenes hangulat és mozgalom komoly aggodalomra ad okot a Vatikánban is. A pápa az utóbbi időkben többször panaszos hangokat hallatott leveleiben és allokuczióiban; á legutóbbi titkos konzisztóriumon mondott beszéde pedig épen tele volt keserűséggel az egyháza ellen intézett támadások miatt. Igen-igen fáj neki, hogy míg a protestáns, vagy legalább is protestáns színezetű országokat illetőleg sikereket mutathat fel, addig a latin országok, a melyek egész a legutóbbi időkig a leghívebb gyermekei voltak a pápaságnak és a legnagyobb igyekezettel törekedtek megakadályozni az eretnek protestáns szellem behurezoltatását: egymás­után kezdenek renitenskedni és kezdik lánczaikat csörgetni. Úgy látszik, mintha ingadozni kezdenének Róma alapjai. Vájjon ingadoznak-e valóban, s protestáns szem­pontból remélhetünk-e valami jó eredményt e mozgal­makból ? Én azt hiszem, hogy igen; csakhogy azért mégse higyjük, hogy Róma egyháza egyszerre össze fog omlani, vagy hogy akár Ausztria, akár Franczia- vagy Spanyolország vagy Portugália egy hirtelen eljut az evan­gélium világosságára. Nem hihetjük ezt, mert a Róma-ellenes mozgalom alapjában nem vallásos mozgalom egyik országban sem. Az osztrák Los von Romot, a mint tudjuk, a németek és a szlávok politikai torzsalkodása és Rómának a szlávok mellé állása indította meg. Francziaországban megindí­totta egyfelől a klerikálisoknak a Dreyfus-perben tanú­sított antiszemita magatartása, másfelől pedig azok a titkos köztársaság-ellenes politikai machinácziók, a me­lyeknek a jezsuiták és jezsuita mintára alakult, gomba­módra elszaporodott kongregácziók voltak a mesterei. Spanyolországban és Portugáliában szintén ilyen politikai és nemzeti természetű a mozgalom indító oka. A kubai háború csúfos kudarczát, a hajdani világhatalom elvesz­tését, szellemi és anyagi tehetetlenségét a spanyol nem­zet az évszázados klerikális uralomnak rója fel, — s ugyanígy gondolkozik Portugália is. Le kell tehát rázni a klerikálizmust, meg kell tizedelni a szerzetes rendeket, mint annak melegágyait, és el kell venni vagyonukat, a melynek segítségével konspirácziókat szőhetnek és politikai, társadalmi kampányokat viselhetnek. Ilyen ez a mozgalom eredetében és mai irányzatá­ban. A klerikális sajtó hirdeti is nagy hangon, hogy nem más az, mint a zsidó és protestáns szabadkőműves­ségnek az „egyház" és a „vallás" ellen indított vallás­talan harcza. Azonban mindennek daczára is figyelemre méltó valami ez, a mi végkifejlődésben az evangélium és a protestantizmus diadalára fog vezetni. Kétségtelen dolog, hogy a Róma-ellenes mozgalom még most nem tiszta, sem eredetében, sem ezéljaiban, s eltekintve az osztrák Los von Romtól, a mely mái­erősen és örvendetesen kezd higgadni, még távol áll az evangéliumtól. Egy jelenség azonban jelen formája mellett is figyelemreméltó benne, s ez az a meggyőző­dés, hogy a hol Róma uralkodik, ott nincs politikai és társadalmi béke, nincs vagyoni, szellemi, kulturális elő­haladás, hanem csak hanyatlás és depraváezió. Róma ugyan azt hirdeti magáról ma is, hogy egyedül csak az ő gyámkodása mellett lehet boldog az emberiség, úgy vallási, mint nemzeti tekintetben, de gyámoltjai egymásután jutnak el a szomorú tapasztalatok folytán az ellenkező meggyőződésre. S én ebben a meggyőző­désben látom Róma igazi veszedelmét s a jobb jövő zálogát. A pápás egyház tagjainak eme Róma-ellenes moz­galma úgy tűnik fel előttem, mint a bűnös ember meg­térésének és megváltatásának lelki proczeszsusa. A bűnös ember sem lesz egy pillanat alatt hivő emberré. Isten kegyelme legelső sorban csak arra vezérli el, hogy helyzete nyomorúságát s az őtet nyomorulttá tevő bűnt ismerje fel ; mert csak ha ezt felismerte, s megértette azt is, hogy a bűnnek szolgálva nem várhat reá más, mint a romlás és a kárhozat: akkor támadhat fel lel­kében a megváltatás után való vágyakozás. így van ez a forrongó pápás világgal is. Isten elvezérelte nyo­morult helyzete felismerésére; eljuttatta annak belátá­sára, hogy nyomorúsága okozója nem más, mint Róma klerikális uralma, a mely ólomsúlylyal nehezedik reá, s önző hatalmi érdekéből meggátol minden néven neve­zendő haladást és csak arra törekszik, hogy szellemi sötétségben, kiskorúságban tartva híveit s magát nél­külözhetetlennek bizonyítva, uralkodhassék mindenek­felett. Ennek felismerése ugyan még nem egy a Rómától való elszakadással, — de igenis azzá fejlődhetik (s hi­szem is, hogy fejlődik) végeredményében. Hogy most mindjárt nem következik be Róma katasztrófája, az bizonyos; de ezen nincs mit csodálkozni. A maga nyo­morúságát felismerő ember sem képes egyszerre szakí­tani bűnével. Először megpróbálja korlátozni annak hatalmát, alkudozik vele, védekezni igyekszik egy és más módon, — és csak a mikor belátja, hogy mindez hiábavaló s hogy szabadulása csak a teljes szakítás mellett lehetséges: akkor történik meg lelkében az elha­tározó fordulat. A pápás népek most még nem a pápista­ság, hanem csak annak egyes, szerintök felesleges és káros intézményei ellen kelnek ki. Próbálgatják a véde­kezést a szerzetrendek, kongregácziók megkevesbítésé­vel, a szekularizáczióval ; de még nem jutottak el annak felismerésére, hogy Róma egyháza nem a Krisztus anya­szentegyháza s hogy a szabadulás csak a vele való teljes szakítás és az evangélium befogadása mellett lehetséges. De ha még idáig nem jutottak is el általában, — én hiszem, hogy el fognak jutni nem sokára. Példa erre az osztrák Los von Rom, a mely, szintén politikai és nemzetiségi forrásokból indulva ki, alig pár évi folyása

Next

/
Oldalképek
Tartalom