Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-28 / 17. szám

Tudomásul vétetvén, hogy a miniszter kiutalványozta az ez évre szóló közalapi segélyt, az a kérdés került szőnyegre, hogy a közalap jövedelmeiből, az adóterhek csökkentésére már két évben félretett 14—14,000, összesen 28,000 korona felhasználtassék-e és miként? Sajátságos és jellemző volt ennek tárgyalása is. Egyrészről sürgették a felhasználást, másfelől ellenezték, azzal az indokolással, hogy ez a 28,000 korona csak egy csepp a szükséglet tengeréhez képest, és veszedelmes volna csak néhány helyen segíteni, a mikor az általános segítésre képtelenek vagyunk. Hát ez igaz; de ebből nem az következik a mit elhatároztak, hogy a 28,000 korona csak továbbra is tőkésíttessék, hanem az, hogy sürgősen gondoskodni kellene az általános segítésről, és pedig, miután arra a magunk erején képtelenek vagyunk: az állam támogatásának igénybe vételével. Hiszen, ha addig akarunk várni a segítéssel, a míg az évenként 14,000 koronánként összerakosgatott összeg elegendő lesz. a szükségletre, — szépen is nézünk ki akkor. Akkorára aligha találunk segítendőket, mert azok már régen a szekták, a felekezetnélküliség vagy a pápistaság örvényében vesztek el. Az utolsó pont a missziói bizottság jelentése volt, Szabó János esperes előterjesztésében. Jelentéséből mint fanulságot azt emelhetjük ki, hogy a horvát-szlavonországi és a hazai missziók szép lendületet és virágzást nyerhetnének, ha volna anyagi erőnk kellő támogatásukra. De nincs és nincs ; — de hogy honnan vehetnénk segítséget? — az megint nem került kérdés alá. A missziói szükségletet különben 47,760 koronában állapították meg. Ujabb segélyre nem jutott egy krajczár sem. A tátrafüredi és tátra-lomniczi templomokat nyaranta ellátó lelkész segítésére 300 koronát szavaztak meg. E jelentéssel kimeríttetvén a tárgysorozat, az elnökséggel szemben Antal Gábor által tolmácsolt köszönet kifejezése után, Kun Bertalan imádságával befejeződtek a konvent idei tanácskozásai. Végezetül pedig az a kérdés tolul elénk, hogy vájjon előbbre vitte-e lefolyt konventünk egyházunk ügyeit, — alkotott-e maradandó dolgokat, — megoldotta, vagy legalább a megoldásra előkészítette-e legégetőbb kérdéseinket ? A kérdésre megadja a feleletet referádánk, mely hiven beszámol a végzett dolgokról. Bizony azt mutatja az, hogy az adminisztratív, a sablonszerű ügyek szépen és rendben elintéztettek ugyan, de a mi a legégetőbb függő kérdéseket illeti, azok a megoldás helyett legfeljebb csak az előkészítés stádiumában maradtak, s egyetemes konventünk, eltekintve attól, hogy kiküldte a zsinati előkészítő bizottságot, — maradandó alkotásokat nem jegyezhet fel jegyzőkönyve lapjaira. Tudósító. misszióügy. A biblia és annak olvasása. Evangéliumi egyházunk mind szervezetében, mind tanításaiban Istennek igéjén épül fel. Hitünk és cselekedeteink zsinórmértéke a biblia. Híveinknek magából a szentírásból kell meggyőződniök hitök nagy igazságai felől; mert az evangéliumból hangzik felénk a kegyelem ígérete, abban fedeztetnek fel előttünk Istennek titkai, s abból árad ki az a Lélek, mely újjászülhet, megigazíthat, megszentelhet s az üdvösség részeseivé tesz bennünket. Egyházunk ilyetén felfogása mellett nemhogy elvonnánk híveinktől Istennek igéjét, sőt egyenesen kezökbe adjuk, s legfontosabb keresztyéni kötelességükként mutatjuk fel annak szorgalmatos olvasását. Jól is van ez így, mert a szentírás ismerete nélkül lehetetlen az evangéliumi keresztyén hit és csak üres név a Krisztus anyaszentegyháza. Csakhogy az a kérdés, hogy a szentírásnak oly módon a hívek kezébe adása, mint a hogy a protestáns, s közelebbről magyar református egyházunkban szokásban van, megfelel-e valóban a czélnak: a biblia tanításai megismertetésének és megértetésének és hogy vájjon nem vezet-e veszedelemre? A római katholikus egyház egyenesen eltiltja laikus tagjait a szentírás olvasásától, és pedig azon okból, hogy a bibliát megérteni igen nehéz és az annak értelmébe be nem vezetett laikus ember félreértheti és ezáltal eretnekség bűnébe eshetik. Van-e ennek az okoskodásnak alapja és létjogosultsága? Létjogosultsága, olyan értelemben, hogy Istennek igéjét tényleg elvonjuk híveinktől: semmi esetre sincs; de hogy alapja van, az tagadhatatlan. A keresztyén hit tisztasága és helyessége nemcsak attól függ, hogy olvassuk-e az igét, hanem attól is, hogy megértjük-e azt, s nem magyarázunk-e ki belőle valami olyat, a mi annak helyes és igaz értelmével ellenkezik. De vájjon könnyű-e a szentírást tisztán megérteni és helyesen értelmezni? Tagadhatatlan, hogy ez nem könynyű dolog. Vannak a bibliának egyes könyvei és egyes helyei, a melyek felett tudós exegeták még ma is vitáznak, s a sokféle kommentár s a sokféle theológiai iskolai tanrendszer bizonyságot tesz a mellett, hogy tudós, egész életüket a bibliai vizsgálatra szentelt emberek is mennyire eltérnek egymástól az írás értelmezésben. S ha így áll a dolog a bölcsekkel, vájjon nem így áll-e a kicsinyekkel, az egyszerű, theológiailag nem képzett egyháztagokkal ? Bizony úgy áll, és eltagadhatatlan, hogy a biblia egyszerű kézbeadása mellett fenforog az a veszedelem, hogy híveink nem értik, vagy nem helyesen értik meg az írás tanítását. Ne gondolja senki, hogy emez állításommal a pápistaság malmára akarom hajtani a vizet, vagy hogy épen azt készülnék ajánlani, hogy vegyük ki híveink kezéből a bibliát. Ilyen szándékok távol állanak tőlem. Fentebb is kijelentettem, hogy a róm. kath. egyház azon eljárása, a mely szerint elrekeszti híveit az élet vizének forrásától, semmi esetre sem létjogosult, — s egyházunk azonnal elvesztené fundamentumát, mihelyt hasonló eljárást követne. Nem a pápistaság követése a szándékom, hanem csak az, hogy egy dolgot, a mit a biblia olvastatása körül égetően szükségesnek .ítélek, felemlítsek, és próbáljam útját-módját keresni annak, hogy miként lehetne a fenforgó hiányokat megszüntetni és az írás meg nem értéséből vagy helytelen értelmezéséből származható veszedelmeket elhárítani. A tapasztalat tanított meg reá s az mondatja velem, hogy a bibliának egyszerűen kézbeadása nem elégséges és a mellett még másra is van szükség, hogy híveink megértsék, megszeressék és valóban az örök élet beszédének tarthassák a szentírást. Voltam gyakorló lelkész; voltam s vagyok katekheta, és megvallom, a biblia-olvastatás és megértetés körül szerzett tapasztalataim sokszor fájdalommal töltöttek el. Úgy fájt látnom és hallanom, hogy a bibliát olvasgató híveim és növendékeim mennyire nem értik, vagy nem helyesen értik meg Istennek igéjét. De talán ez a tapasztalat sohasem fájt jobban, mint a legközelebb mult húsvéti ünnepek alkalmával, a mikor Szász Károly püspök úr által ki-