Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-21 / 16. szám

A birodalmi tanácsban szélcsend uralkodik az egyházpolitikai kérdésekben. Csak a szocziálista Bebel szellőztette a kliinai misszió ügyét, mely alkalommal Hieber württembergi tanár ev. állásponton ismertette a prot. külmisszió ügyét. Többi között kifejtette, hogy a prot. kiilmisszió nem követ politikai czélokat, és a szocziáldemokráezia vádjaival szemben hangsúlyozta e misszió áldásos működésének szép eredményeit. Égy alkalommal a czentrumpárt famózus türelmességi javaslata is tárgyalás alá került s Gröber számos adatot hozott fel annak megindokolására. Találó válasz volt erre a szocziáldemokrata Vollmarnak a „Coena clomini" cz. hirhedt eretnek-bullára való hivatkozása. Méltán hivatkozhatott volna Clermont Vincze jezsuita páternek 67 franczia pápás szemináriumban használatos „Theol. dogmatika et morális" ez. művére, a melyben többi között ez foglaltatik: „Ha egy r. kath. országban a r. kath. hit egysége uralkodik, ott az államnak mindent el kell követnie az új tanok és sophismák elnyomására. Ilyen államban a haeresis nyilvános vétek, mivel mindaz, a mi az isteni vallás ellen történik, a társadalom összes tagjainak veszedelmére van. Az egyház Istentől vette azt a jogát, hogy azokat megfenyítse és megbüntesse, a kik az igazságtól eltávolodtak, és pedig nemcsak lelki, hanem világi és testi büntetésekkel is. Ilyenek a fogság, megvesszőztetés, kínzás, csonkítás és halál". Es aztán mégis az ultramontánok azok, akik atoleráneziáról deklamálnak! Pedig jól mondotta egy alkalommal Beyschlag professzor, hogy tolerancziát mindenkivel, csak a türelem és az igazság ellenségeivel szemben nem! A ritualizmus továbbra is kisérti a protestantizmust Angliában. Ismeretes, hogy a canterbury-i és yorki érsek 1899 júliusában soká tanácskoztak a fölött, hogy jogos és törvényes-e tömjént és égő gyertyákat használni az ünnepélyes körmeneteken a templomban? s arra a megállapodásra jutottak, hogy az egyházi törvény tiltja azok használatát. Majd az úrvacsorai elemek rezervácziójának a kérdését vették szorosabb vizsgálat alá, abból az alkalomból, hogy egy yorki és két canterbury-i egyháztartományi lelkész, az egyházi törvény ellenére, rezerválták a sakramentumot. Hosszas tanácskozás után a két érsek kijelentette, hogy a ritualisták eme szokása is ellenkezik az egyházi törvénynyel s a Common Prayer Book-al; sőt a canterbury-i érsek történeti és egyházjogi alapon nyomatékkal hangsúlyozta, s ebben a yorki érsek is követte, hogy az anglikán egyház a rezervácziót semmiféle formájában sem engedi meg. S e megállapodások daczára mégis élnek e pápás czeremóniákkal a rituálista körök, s még az egyházi atyák bizonyságait is felhozzák eljárásuk igazolására, a mi nyilván csak azt mutatja, hogy az „English Church Union" emberei be akarják csempészni a pápás misét Anglia protestáns egyházába. A rituálista és antiritualista körök e torzsalkodásait tehát nem sikerült a két érseknek megszüntetni, a kik pedig az anglikán egyház protestáns jellegét védték a ritualisták pápás túlzásaival szemben. A sajtóban és egyházi értekezleteken továbbra is tárgyalták a két érsek eljárását, s a tömjén, gyertyák és rezerváczió ügyét, s ezek máig is kontroverz kérdések az angol állami egyházban. A ritualista gyakorlatok további használatát a püspöknek a lelkészekhez intézett következő pásztorlevele is a leghatározottabban tiltja: „Oly kormányformánk van, mely az apostoli korszakból származik. Az egyház kormányzata a püspökökre van bízva, s mi e felelősség elől ki nem térhetünk. Azok, a kik a püspököknek engedelmeskedni nem akarnak, oly kormányformát honosítanak meg, a mely nem püspöki és nem katholikus (egyetemes). Fölhívjuk tehát a lelkészeket, hogy az érsekek döntvényeinek alávessék magukat. Örvendünk azon, hogy a nagy többség azt meg is teszi. Jól tudjátok, hogy a kormányelvek megtagadása mennyi sok bajt okozott. Elvárjuk tőletek, hogy engedelmességre szorítjátok azokat, kik tekintélyünket semmibe sem veszik, mert csak így vehetik Istennek áldását". Hogy e határozott és önérzetes levélnek meglesz-e a kívánt eredménye a ritualista túlzóknál, az a jövő titka. Tolstoi Leó grófot, az oroszok mély vallásos lelkületű íróját a szent zsinat, „az orthodox egyház hű gyermekeihez" intézett következő körirattal közösítette ki az egyházból: „Kérünk pedig titeket Atyámfiai, hogy vegyétek eszetekbe azokat, a kik háborúságnak és botránkozásnak okai volnának, kik más tudományra tanítanának a kivül, a melyet tanultatok, és azokat eltávoztassátok (Róm. 16, 17). Kezdettől fogva tűrte Krisztus egyháza azon számos eretneknek és tévtanítónak szidalmait és támadásait, a kik arra törekedtek, hogy azt lerontsák, s a Krisztusban, mint az Isten élő fiában vetett hiten alapuló fundamentumait aláássák. De az Úrnak ígérete szerint a pokol összes erői sem győzhették le a szent egyházat, mivel az örökké legyőzhetetlen marad. Napjainkban is egy új tévtanító lépett föl, Tolstoi Leó gróf személyében. Egy, az egész világon ismert nevű, orosz születésű s keresztelése és nevelése szerint orthodox hitű író, daczos értelme által félrevezetve, vakmerően fölkelt az Úr, az ő Krisztusa s az ő szent öröksége ellen; magától eldobta az ő anyját, az orthodox egyházat, mely őt táplálta és nevelte, és irodalmi tevékenységét és Istentől nyert talentumát oly tévtanok terjesztésének szentelte, a melyek Krisztussal és az egyházzal összeegyezhetetlenek, és az apák ama szent hitének, mely megerősítette a világot, s a melyben elődeink éltek és üdvösségüket lelték, s a mely máig is fentartotta a szent Oroszországot, az orthodox hivők szivében lerontására törekedett. Műveiben és leveleiben, a melyeket Ő és az ő tanítványai az egész világon, de főleg drága hazánkban terjesztenek, egy fanatikusnak buzgalmával prédikálja az orthodox egyház összes dogmáinak s a keresztyén hit valódi lényegének lerontását; elveti az élő, személyes Istent, kit a szent háromságban imádunk; elveti a világmindenség alkotóját és fentartóját, s megtagadja az Urat. a Jézus Krisztust, az Isten-embert és a világ üdvözítőjét és megváltóját, ki az emberek s a mi megmentésünkért szenvedett és támadott fél a halottaiból; továbbá tagadja a szeplőtelen fogantatást az Úr Krisztus testté lételénél, s a szent istenanya szüziességét; nem hiszen a halál utáni életben s a megjutalmazásban, s végül elveti az egyház összes sákrámentumait s a szent lélek áldásos munkásságát, s az orthodox nép legszentebb hittárgyait kigúnyolva attól sem riadt vissza, hogy a legnagyobb sákrámentumot, a szent úrvacsorát is gúny tárgyává tegye. S mindezt prédikálja Tolstoi Leó gróf szakadatlanul, szóval és írásban, az egész orthodox világijedelmére és megbotránkozására, s ezzel nem titokban, hanem nyíltan és tudatosan szakította meg az orthodox egyházzal való közösségét. A megtérésére tett kísérletek eredményteleneknek bizonyultak. Az egyház tehát nem ismeri és nem ismerheti el tagjának, míg bűnbánatot nem tart s vele való közösségét helyre nem állítja. E mellett teszünk mi jelenleg az egész egyház előtt bizonyságot, a hitben erősek megerősítésére, a tévedezők tanulságára, de főleg magának Tolstoi grófnak újbóli tanítására. Sokan a hitet őrző s hozzá közelállók közül szomorúsággal gondolnak arra, hogy ő élte végén az Isten és a mi Üdvözítőnk iránti hit nélkül él, mivel következetesen megveti az egyház áldásait és imáit s a