Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-01-13 / 2. szám

táplálkozó életnek ós erőnek kell áthatnia min-, den munkáját: azért tehát meg kell adni a belsőnek is az életet, az erőt Meg kell adni és pedig az életnek és erőnek igazi forrásából: a Krisztusból és az ő evangéliumából. Nem a külső bástyák leomlása, nem egyházalkotmányunk bevégzetlensége, nem az egyenlőség ós viszonosság törvényeinek végrehajtatlan volta nekünk a legnagyobb bajunk, hanem belső életünk erőtelensége, meddősége. Itt kell tehát magunkat legelső sorban megerősítenünk. Keresnünk kell először Istennek országát és annak igazságát és akkor mindenek megadatnak nekünk. Krisztus és az ő örök evangéliuma adhatja csak vissza elernyedt benső egyházi életünk erejét s alkotásra képes hatalmát. Ide kell tehát, ehhez a forráshoz visszatérnünk és ebből merítenünk bő mértékkel. Az örök életnek ebből fakadó vizei folyjanak igehirdetésünkben a templomi szószéken; ezt vigyük el a templomon kivül is a szomjuhozókhoz: az iskolákba, a családokba, a közéletbe, — s ha hirdetjük a Krisztust s azt a nagy váltságot, melyet benne nyertünk; azt az evangéliumot, a melyet ő hozott el az Atyától s hagyott nekünk szent örökségül; azt az Isten szerint való életet, a melyre ő adott példát; azt a mindeneket befogadó és mindenekre elégséges szeretetet, a mely az ő lelkét áthatotta, — s ha be tudjuk oltani az ő erőit egyes híveink lelkébe s egész egyházunk életébe: akkor fogunk felkelni elestünkből s fogjuk megérni anyaszentegyházunk felvirágzását. De ebben a munkában sem lehet naprólnapra élve, szétszórt ós tervtelen kapkodással sikert mutatni fel. Itt is kell, hogy annak megoldásara erőnket egyesítsük. Az utóbbi évek alatt történt ugyan már valami e tekintetben. Bizonyos pezsgés, indulás feltűnik már országszerte; de a kielégítő eredmény még mindig hizányzik. Irodalmi társaságaink, a kellő pártolás miatt erőtelenek s képtelenek szegény egyházi irodalmunk emelésére szolgáló művek kiadására. Tudományos theológiai irodalmunk egyáltalában nincs. Önálló művek írására, vagy a külföldi irodalom ne.vezetesebb termékeinek átültetésére nem mer vállalkozni senki, mert sem kiadót, sem olvasó közönséget nem talál, s ennek következtében lelkészképzésünk, papi műveltségünk csak a kéziratos kompendiumokra szorítkozik s messze elmarad külföldi hitrokonainkétól. A szentírás alapos megértéséhez és helyes magyarázásához segédeszközeink nincsenek. Ninos jó bibliafordításunk, nincs izagógikánk, nincs biblia-kommentárunk, nincs bibliai lexikonunk, sőt még egy becsületes konkorclancziánk sincs. — Népies irodalmunk szintén szegény. A mivel rendelkezünk e téren, az is csak az utóbbi néhány esztendő eredménye. Pedig ennek megteremtése és termékeinek népünk körében megotthonosítása kellene, hogy elsőrangú feladatunkat képezze, mert bizony, a hogy már többször hangoztattuk : a néplélek majdnem egészen kisiklott kezeink közül s oly hatások vezetése alá jutott, a melyek egyházunk fundamentumát ássák alá. — Vallástanításunk és vallásos nevelésünk sablonos, lélek és életnélkül való, s iskoláinkról általában letörlődött a vallásos, az egyházi jelleg. Gyermekeink vallásos hit, egyházias érzések nélkül kerülnek ki belőlök; — azután pedig, hogy mint élnek, minő hatások alá kerülnek s leikökben mivé válnak a serdülő ós az ifjúi években? — vájjon törődtünk-e azzal? — Leánynevelésünk tere teljesen parlagon hevert, egészen a legutóbbi évekig, s a mit tettünk is, még mind csak szegényes valami és korántsem megfelelő az ügy nagy fontosságának. —- Szeretetegyesületeink, ifjúsági és nőegyesületeink még most kezdenek alakulgatni, s azok sem mindig az egyetlen igaz fundamentumon, a Jézus Krisztuson, hanem csak általános humanitárius alapokon. — A hívek lelki gondozása, a hitélet mélyítése, a belmissziói munkálkodás egyes ágai és annak miként leendő gyakorlása felett még mindig csak czikkezünk, vitatkozunk, nem egyszer kicsinyeskedünk és gyanakodunk, a helyett hogy igazán neki fognánk a munkának. S mindennek s a nyomában járó eredménytelenségnek ismét nem más az oka, mint csak az, hogy a békés, a csendes időket engedtük magunk felett átsuhanni, a nélkül, hogy a jövőre s az általa elhozott változásokra előkészültünk volna. A nagy átalakulások ós a külső törvény védelmének megszűnése készületlenül találták egyházunkat. A reánk tört különféle ellenség zaj a felriasztott ugyan bennünket; hozzá is fogtunk egyhez is, máshoz is, de munkánk és mentésünk csak olyan mint az álomból felriadt emberé, a ki azt sem tudja, mihez kapjon és legtöbbnyire csak a legértéktelenebbet menti meg az elpusztulástól. Ha eredményes és maradandó munkát akarunk végezni egyházunk belső építése körében: szedjük össze magunkat; ne veszszük el lélekjelenlétünket és főként ne vessünk gáncsot egymás elé. Legyen immár elég a kapkodásból s a vitatkozásból. Szó, beszéd, vitatkozás nem segít rajtunk, hanem csak a Krisztusban való tervszerű és egyetértő munkálkodás. Értsük meg azért egymást; egyesüljünk, s akár egyháztársadalmilag, akár hivatalos úton megjelölve belső