Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-10 / 10. szám

A mire a pietizmus vállalkozott, annak nem volt képes megfelelni: a ker. élet még sem ébredt fel, s nem újult meg, a hogy kellett volna ; sőt a raczionálizmus romboló hatása, a későbbi pietizmus elfajulása és a franczia forradalomnak, napoleoni hadjáratoknak a társadalmat s államokat felforgató törekvései még azt a jót is megsemmisítették, a mit a pietizmus létesített. Züllésnek s feloszlásnak indult a német protestantizmus, mert a hitetlenség egyháziatlanság s anyagiság ütött tanyát kebelében. De ha egykor a Jahve prófétákat küldött Izrael népének megmentésére, úgy most a keresztyénség Istene sem feledkezett meg a protestantizmusnak s illetőleg az evangéliumnak javáról. Akadtak egyes próféta lelkű férfiak, a kik látták a nagy hitetlenséget, s ez okból arra vállalkoztak, hogy „a hitből folyó s hitet keltő keresztyén szeretet gyakorlása által megszüntették azt, s miként a külső misszió által a keresztyén egyházon kivül álló embereket keresztyénekké misszionálja, akként iparkodtak ők az egyházon belől létező hitetleneket, élettelen s a keresztyénséggel nem törődő egyháztagokat misszionálni, hivőkké s élő egyháztagokká tenni". Fegyverök, miként a pietistáknak, a szentírás volt, a melyet kitartó lelkesedéssel prédikáltak, terjesztettek s ismertettek. A fegyver jónak bizonyult; az élő Krisztusban való hit életre keltette az öntudatlan alvó s hitetlen egyház tagokat, s ezek hivatásuk tudatára ébredve szívesen áldoztak időt, pénzt, tudást s kitartó munkát az evangéliumnak oltárán. Az egyetemes papságnak elve most már nemcsak a szentírásban, egyházi tanban s talán még az egyházjogban is található, hanem a gyakorlati életben is. Hivő kegyes életet követel a belmisszió is, de nem hivalkodó álszentelkedést; józan optimisztikus, tevékeny ker. világnézetet követ és követel, de nem érzelgős s tétlenségre vezető megnyugvást a változhatatlanba. Az árvák, szegények s elhagyatottak gondozását szivén viseli, mint a pietizmus, de okul annak hibáin s óvakodik a hamis filantropinizmustól. A változott viszonyokhoz s egyháztársadalmi bajokhoz képest a beimissziónak munkája több iráuyú, s a mint egy részről gondoskodik oly intézményekről, melyek a bajokat megelőzni s a mennyire lehetséges, keletkezésöknek útját állani vannak hivatva, úgy más részről a támadt bajokat eltávolítani s illetőleg enyhíteni iparkodik. A mikor pedig a nyomort enyhíti s megszünteti, a pusztulót menti, az éhezőnek kenyeret s a meztelennek ruhát ad, az árvát felneveli, az erkölcstelent sülyedéséből felemeli, a munkanélkülinek munkáról gondoskodik, a betegnek gyógyítását eszközli, a hülyét, némát és siketet pártfogásába veszi, a kivándorlót jó tanácscsal segélyezi, a diaszpórában élőt Isten igéjével ellátja: egy szóval, a mikor társadalmi életben előforduló legkülönbözőbb szellemi. erkölcsi, anyagi és testi bajok, szenvedések és hiányok eltávolításáról, vagy enyhítéséről gondoskodik, „akkor főtörekvése a segítség ;nyujtása s az elhagyatottaknak felkarolása által a valláserkölcsi nevelés, a Krisztusban való hitnek s krisztusi szeretetnek felköltése s erősítése. Ebben a törekvésében felette áll minden nemű jótékonyságnak, s ebben rejlik hódító ereje, s innen ered nagy áldása'. Hogy ezt a munkát az egyházban alakuló egyesületek s testületek, vagy pedig maga az egyház végzi-e? az nem oly nagy jelentőségű kérdés, hogy e miatt a külső forma miatt magát a belmissziót is elvessük. Emberi buzgóság, rátermettség, egyéni viszonyok s külső egyházi és társadalmi tényezők határozzák meg, az hogy egyik vagy a másik forma helyesebb s jobban czélravezető-e? De a belmisszió keletkezési viszonyai s történeti fejlődése határozottan a szabad társulás s egyesületi tömörülés által való belmisszió mellett szólanak. S ha a belmisszió nagy eredményeit és azt a nevelő hatást veszszük figyelembe, a melylyel az bír: az egyesületi formának kell előnyt adnunk. Mayer Endre. ISKOLAÜGY. Magyarország közoktatásügyi viszonyai 1899-ben. A napokban vettük kézhez a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a közoktatásügy s az egyházi- és a hitélet 1899. évi állapotáról szóló jelentését A mi az egyházi- és a hitéletet illeti, annak képét Homola István, lapunk fáradhatatlan munkatársa már feltüntette; de nem kevésbé fontos, hogy összefoglalva közoktatásügyünk állapotát is megismerjük. A rendelkezésünkre bocsátott statisztikai adatok alapján, pusztán csak a végeredményeket véve, a következőkben számolunk be erről. Hiszsziik, hogy nem cselekszünk vele felesleges munkát, sőt jó dolgot művelünk, a mikor mindeneknek hozzáférhetőkké teszszükanem mindenki által megszerezhető adatokat. A miniszteri jelentés a népoktatásügyet ismerteti legelső sorban s úgy halad felfelé a legfelsőbb fokú intézetekig. Összefoglalásunkban mi is e szerint fogunk haladni, hogy így fokról-fokra bontakozzék ki előttünk minden részlete a közoktatásügy nagy épületének. A népoktatásügy a lásdedóvásnál kezdődik, mint a mely egyfelől a gyermekvédelmet szolgálja, másfelől pedig az elemi iskolák munkáját készíti elő. Kisdedóvó intézeteink száma, fájdalom, még mindig lassan szaporodik és még beláthatatlan messzeségben van az az idő, a mikor nem lesz Magyarországnak egyetlen községe sem óvóintézet nélkül. Maga a jelentés is panaszosan említi ezt fel: okául pedig azt a szintén szomorú tényt említi fel, hogy a kisdedóvóintézetek tulajdonképeni kötelezett fentartói: a községek annyira túl vannak terhelve minden egyéb kötelezettséggel és költséggel, hogy alig szoríthatók kisdedóvók felállítására. Az állam és a kultusztárcza költségvetése is oly szegényes, hogy évenként 30 kisdedóvóintézetnél nem képes többet szervezni, azt is csak a községek jelentékeny hozzájárulásával. Elég szomorú dolog. A hadseregre meg kell lenni mindennek, a mi csak kívántatik, ujonczban és pénzben egyaránt. Ám jól van. De milyen hadsereget lehetne már kiállítani azokból az ártatlan gyermekekből, a kik a szülői gondozás és a kisdedóvás hiánya miatt pusztultak el Magyarországon? ! Bizonyára