Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-24 / 8. szám

nem kell azt bilincsekbe verni vagy a korszellemhez való alkalmazkodásában megakadályozni. A ki a hittől elveszi az értelmet, legbecsesebb javától és legnagyobb erejétől fosztja meg azt. A „Renaissance" folyóirata legyen találkozó központi organuma az erők egyesítésének s a vallásos állapotok megjavításának, a miért is kiváló figyelemmel lesz a vallásos mozgalmak fejlődésére. A folyóirat a más vallásfelekezetűekhez is fordul a „valódi kath. szellem megértése s a közös kulturélet művelése tekintetében." — De vájjon alkalmas-e a mai pápás világuralmi katholiczizmus az ilyen reformtörekvésekre? — az más kérdés. A róm. kath. egyház marianizálása folyton emelkedőben van. Mária ott az istentisztelet s a vallásos imádás tárgya, és nem a Krisztus. A pápás vallásosság napjainkban már idáig fejlődött. Nézzük csak a búcsúkat és figyeljük meg zsolozsmáit, s meggyőződhetünk a mondottak igazságáról. Ez a fejlődés eddigelé egy pontot nem érintett, s ez az oltári szakramentum. S bármennyire el van is az torzítva a római egyházban, mégis úgy tűnhetett fel, mint a Krisztus-tisztelet egyik maradványa. Legújabban azonban a római egyházban azon az úton vannak, hogy egy mariánus szakramentumot létesítsenek. Ugyanis — mint Luthardt lapjában olvasom — Gácsországban a jezsuiták missziói körútaikou evésre szánt, levélbélyeg formájú Mária-képeket terjesztettek, s csudálatos, hogy az oltári szakramentumnak ezt az utánzását a püspökök is támogatják. Legalább megerősítette ez új szokást a prsernysli s a krakói püspök egyaránt. Püspöki pecséttel és aláírással jóváhagyták a következő tartalmú brosürát : „Az istenanyának miniaturképei Campo Cavallóból, a melyek a naponkénti imáknál lenyelendők, a hozzánk érkezett hiteles jelentések szerint oly hatásúaknak bizonyultak, hogy a valódi hivők általuk különböző kegyelemadományokban részesülnek. Otthon és nem a templomban kell ezeket a képeket lenyelni. Egy Campó Cavallóból eredő képe az istenanyának 1 krajczárba kerül". Valóban jól haladnak a róm. kath. egyházban, a melyhez Harnack szerint az evangéliumnak csakugyan semmi köze ! A bajorországi ev. luth. tartomány egyházban az elmúlt évben 72 lelkészi állás volt üresedésben, a melyeknek felét azonnal sikerült betölteni. Kinevezések 52 esetben fordultak elő; 39 véglegesített lelkész más állásra költözött; a többi 29 kínevezés kandidátusokat ért. Két lelkész és egy kandidátus más pálvára lépett. Elhunyt a tartományegyház kötelékén belől 17 lelkész és 2 kanditátus. A nyugdíjasok közül meghalt 6, de 14 újabb lépett nyugalomba. Forrásunk a maga tudósítását azzal végzi, hogy bármilyen elismeréssel veszszük is azt, hogy a nyugdíj állami emelésével a hivatalukban elfáradt öreg lelkészeknek meg van adva a mód a nyugdíjaztatásra, mégis szorgalmaznunk kell a nyugdíj emelését, miután annak eddig nyújtott összege nem áll arányban azzal a szolgálattal, a melyet egy hű lelkipásztor teljesített, s nem áll arányban azzal, hogy mi illeti meg a hű lelkipásztort nyugdíjaztatása állapotában. Örvendünk rajta, hogy német prot. testvéreink is törekesznek a lelkészi nyugdíj emelésére, s a nyugdíjalapnak nagyobb állami segélyeztetésére. De mi ezzel szemben a mi kongruánk s a mi egyetemes nyugdíjunk? Valóban a szolgálatképtelenség esetére csak „morzsalék". De így is jobb a semminél! Németországban a mi prot. testvéreinknél a belmisszió s az evangélizáczió leghathatósabb eszköze a jótékony adományok mellett a sajtó. így mindkét irányban igen áldásosán működik az északi német qo. egyesület. Ev. ker. népies iratok terjesztésére gyűjtött az 1900-ik évben 18,957, s kiadott 23,616 márkát. Az 1899. évben nagyobb mennyiségben kiadott és terjesztett három vallásos tartalmú elbeszélést és egy védő iratot a biblia szolgálatában. Az 1900. évre három mulattaió népkönyv van előirányozva. Mily másként van nálunk Magyarországon ! Nálunk nemcsak a népnek, hanem egy némely tudósnak is felvilágosításra volna szüksége az ev. keresztyénség dolgában, igy Goneha jogtanárnak és politikai írónak következő nyilatkozatot tulajdonított a sajtó „a protestantizmus vallásellenes mivoltáról": „Kétségtelen, hogy a protestantizmus által a vallás önálló léte, az állami mellett önálló hatású, inkább van veszélyeztetve, mint a katholiczizmus által. A katholiczizmus élesebben kiemeli a vallás önállóságát, hathatósabban fentartja a végtelennek érzületét, melynek benne több erőforrása van, mint a protestantizmusban, s így a jelen kor ellentételei, a modern állam és a katholicizmus küzdelmei ellenére is, az emberinek megvalósulásában nélkülözhetlen tényező fog maradni". Valóban ilyen nyilatkozat egy tudományos férfiú szájában vagy tankönyvében még nálunk is megbotránkoztató ! Ily tájékozatlanságot nem vártunk volna magyar tudományos körökben! A lipcsei belmissziói egyesület áldásos munkásságáról. nevezetesen az ő nyilvános vallásos előadásairól már egyik régebbi szemlénkben is dicsérőleg emlékeztünk meg. Az ádventi időben Lipcse ev. lelkészei (köztük Pank lipcsei generálszuperintendens is) rendeztek ilyeneket, míg a mostani tavaszi évadra a távolból nyertek meg előadókat. A feldolgozandó théma czíme : Sokfele a nyomor, de csak egy az üdvözítő. A mint olvasom, a következők fognak vallás-erkölcsi előadásokat tartani : Stöcker a nagyvárosi nyomorúságról, Henirig berlini lelkész az ifjúság nyomorúságairól, Büttner bremerhaveni lelkész a tengerészek nyomorúságáról, Littmann magdeburgi lelkész az iszákosságról, Heinersdorf elberfeldi lelkész a bukott nők nyomoráról és Lieber (Bielefeldből) a lakásviszonyok nyomorúságáról, íme egy darab keresztyén szocziálizmus a modern emberiség szolgálatában ! Németországban nem rejtik véka alá, hanem világoltatják és gyümölcsöztetik az evangélium világosságát és szocziális erejét és hatalmát ! Ezt kellene nekünk is nagyobb arányokban tennünk a fővárosban és nagyobb vidéki helyeinken. Württernbergben a betegápolónők (Károly—Olga nővérek) stuttgarti egyesülete a minap adta ki anyaházának mult évi jelentését. Az intézet vezetője és házi lelkésze Deckinger; a nővérek száma 85-re emelkedett. Kifelé kevés a teendője, s tisztán csak az anyaházban foglalkozik a betegápolással. Kivételt a „Wilhelmsheim" képez a maga férfi tüdőbetegeivel, a hol két nővér áll a szolgálatban. Segédszolgálatokra az elmúlt évben kiképeztek 16 nővért, a kik az egyes gyülekezetekben ápolják, a diakonisszákhoz hasonlóan a betegeket. Az egyesület mult évi bevétele 186,014, kiadása 183,012 márka volt. Az úgynevezett filléres kollekta az egyesület czéljaira az elmúlt évben 3570 márkát jövedelmezett. Uxküll württembergi kir. palotahölgy adományából az egyesületnek 39,000 márka jutott, a mely egy új háznak fölépítésére van szánva. Ennél a hírnél az ev. áldozatkészségre nézve csak az nagyobb és örvendetesebb, hogy a nem rég elhunyt Arthington Angliában, ki 1876-ban 100,000 márkát adományozott a középafrikai misszióra a londoni missziói társulatnak, s a ki tavaly is 200,000 márkátjuttatott hasonló czélokra a társulatnak, — vagyonát is, körülbelől 5 millió értékben, e társulatra hagyta. Valóban fejedelmi adomány !