Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-24 / 8. szám

a ))legkatholikusabb« országokban hagyják cserben a hívei ós részben még a papjai is. Fájhat az, hogy az egész újkori szellemi fejlődés: a tudomány, a közművelődés, a politika, az irodalom, a napi sajtó, az erkölcsiség, a humanizmus, sőt még maga a vallásosság is határozottan szakított azzal a papuralmi, külső tekintélyre helyezkedő eszmekörrel és irányzattal, a melyet a romanizmus minden áron ós minden eszközökkel fenn akar tartani. Fájhat az, hogy legerősebb országaiban, nevezetesen Francziaországban, Spanyolországban, Ausztriában stb. egész erővel megindult a Rómától való elszakadás áramlata. Fájhat az, hogy Ausztriában csak úgy dühöng a »Los von Roma mozgalma; hogy Francziaországban a saját fiai fordultak az egyház ellen s kemény rendszabályokat hoznak az elhatalmasodott szerzetes-rendek, kongregácziók ellen; hogy Spanyolországban valóságos lázadás tört ki a jezsuiták és mindenféle papok ellen. Fájhat annak elgondolása, hogy a római katholiczizmus, a hol akadály nélkül és következetesen érvényesítheti a maga elveit, ott mindenütt szellemi, erkölcsi, politikai és anyagi romlás lejtőjére juttatta a nemzeteket. Es fájhat, mindezekkel szemben, annak a látása, hogy a hol meg az evangéliumi protestantizmus elvei szerint alakult a tudomány, rendezkedett a kultura, szervezkedett az államélet, működik az irodalom és alakul ki az erkölcsiség : ott mindenütt pezsgés, haladás, lendület, virágzás és előmenetel tapasztalható, mind szellemi, mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben. A romanizmusnak ez a szellemi, erkölcsi és politikai csődje méltán fájhat oly mélyen érző és erős gondolkodású léleknek, minő az egri érsek. Mert mélyen lesújtó az a történelmi tapasztalat, hogy a római katholiczizmus a maga egyházi, erkölcsi, tudományos és politikai elveivel a XIX. század folyamán mindenütt szellemi, erkölcsi és anyagi tönkrejuttatta a nemzeteket, s mindenütt ellentétbe sodortatott a valódi szellemi ós anyagi haladás tényezőivel. A közélet összes vezető ós döntő tényezői : a tudomány, az irodalom, a politika, az erkölcsi gondolkozás, tehát az emberiség elméje, szive és lelkiismerete elfordultak a római katholiczizmustól, a melyet még hierarchiai szervezete kultuszának miszticzizmusa és rengeteg anyagi ereje még sokáig fentarthat; de ha csak szóval hirdetett, valósággal pedig elhagyott krisztusi evangéliumhoz vissza nem tér, sorsa fölött önmaga mondja ki az ítéletet, a mely a romanizmusnak világszerte tapasztalható gyümölcsei szerint a folytonos sorvadás és pusztulás. Sz. F. Evangéliumi Ifjúsági Egyesületeket,!... (A budapesti ref. ifj. ifjúsági egyesület studens-osztályának február 10-dikL közgyűlésén tartott felolvasás). Tisztelt közgyűlés! Sok egylet alakult már az ifjúságnak különféle irányban való fejlesztésére a fő- és középiskolák falai között; de ez egyesületek ma már, úgy a vezető tanárok, mint az ifjúság mélyebb érdeklődését nélkülözve — elismerés a kivételeknek •— úgy szólván csak tengődnek s legfeljebb csak az iskola-év kezdetén, egy-két hónapig mutatnak némi tevékenységet, azt is inkább a tisztviselő karban történt változások okozzák. Szóval az egyleteskedésre nem járnak szerencsés idők? Miért? Talán megváltozott volna az a sarkigazság, hogy l-f-l=2, hogy egyesült erővel többre megyünk ? Nem. Hanem azért, mert a szükség, a mi megteremtette annak idején e köröket, elmúlt. Részben maga az iskola vette át kötelező órákon, különböző tantárgyak kibővített tanításával ez egyletek szerepét, feladatát; részben keresztül menve a tűzpróbán, csökkent értéke azoknak az elveknek, a melyeket alkalmaztak, azoknak a feladatoknak, a melyeket kitűztek. Ily körülmények között valóban hálátlannak Ígérkezik az a fáradságunk, a melylyel egy újabb egylet alakítására komolyan hívjuk fel iskoláink növendékeit és szeretettel kérjük az ifjúság vezetőit, hogy ne hagyják félelet nélkül kiáltó szó gyanánt a pusztában elhangzani kérésünket, mert ha ők hallgatnak, eljön az idő, a mikor felelni fognak a kétségbeesés, az önvádak, a haldoklás, a mikor egyházaink és nemzetünk is felébred késő bánatra, a sír szélén. Mert ha volt valaha szükség, mely az ifjúságot sürgős öntevékenységre buzdította, úgy az most van. Ha forgott valaha koczkán drága és becses érdekünk, a melynek megmentésére slirű csatasorokban, kéz kezet fogva, összedobbanó szivekkel, minden eszközt felhasználva vonult fel a magyar ifjúság, úgy most koczkán forog, mert alapjában meg van támadva lelkünk sava, örökéletiink biztosítéka: a hit és ezzel egyéni, egyházi és nemzeti életünk legelső feltétele és fundamentuma : a tiszta erkölcs. Ezzel nem merültem ki ama nagy veszedelem vázolásában, a mely már régóta pusztít közöttünk s a végkatasztrófa hírnökeit mindig előbbre küldi; de többet mondottam, mint a mennyi másnemű érdekeink megtámadtatásánál szükséges arra, hogy mindenki ne csak gondoljon a védekezésre, de minden más dolgát félre téve, kétségbeesett erőfeszítéssel ragadja meg a védelem legczélszerűbb eszközeit. A kór oly pusztító már, hogy a laikusok is észreveszik; az árnyék oly nagy, hogy csak a vakok nem látják. Folyik is a védelem óriási küzdelemmel és munkával, de sikertelenül, mert nem czélszerű módon. Lelki bajokat gyógyítanak lőfegyverekkel, pénzzel, törvényekkel. Hihetetlenül következetlenek és együgyűek vagyunk. Azt tudjuk, hogy a gyomor éhséget vagy a test megfagyását rábeszéléssel, dorgálással, remény kel-