Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-11 / 6. szám

a) az egyesült leunygyülekezet mindkét egyházához tartozó hívek és gyermekekről a tanító mindkét egyház illetékes anyagyülekezeti lelkészének külön számol. Ha mindkét egyház egyházkerülete megadja a tanítónak (a ki esetleg praeoráns levita vagy fakultált egyén) a keresztelhetési engedélyt: szigorú kötelessége a tanítónak az általa végzett keresztelésekről, mindkét prot. egyház híveiről külön-külön pontos jegyzéket vezetni és azon jegyzéket minden hó végével, külön-külön mindkét illetékes anyagyülekezet lelkészi hivatalának beküldeni, valamint annak kézhez vételéről a választudósításban, melyet önigazolása végett kérni és megőriznie kell, meggyőződést szerezni. Ha az egyesült leánygyülekezet mindegyike egy és ugyanazon, ugyancsak egyesült anyaegyházközséghez tartozik, a tanító a mindkét részre kereszteltekről csak egy jegyzéket vezet; b) ha a keresztelhetési engedély csak az egyik egyházkerület által van a tanítónak megadva, a másik egyházhoz tartozók keresztelésétől óvakodni köteles; a jogosan kereszteltekről vezetett jegyzéket pedig az illetékes anyaegyházközség lelkészének az előbbi pont szerint nyújtja be. c) a két egyházhoz tartozó növendékek konfirmációi oktatását és a hittantanítást a tanító külön órákban — az ezen oktatást az anyagyülekezetekben szabályozó 8. §. c) d) pontjai szerint tartozik teljesíteni; a vallástan többi tárgyainal az oktatás közös. Úgy a külön, mint a közös órákban a tanító — fegyelmi büntetés terhe alatt — kerülje mindazt, a mi bármelyik egyházhoz tartozó hívek hitvallásbeli érzékenységét a legcsekélyebb mérvben is sérthetné; d) bármelyik egyház hallottait az egyesült leánygyülekezetben a tanító csak akkor temetheti el, ha a felek a halalesetet illetékes anyagyülekezetük lelkészénél bejelentették és a lelkésztől az eltemetésre engedélyt hoznak. E szabály alól kivétel csak a távol eső leánygyülekezetben van megengedve és csak akkor és azon tanítónak, ha és a melyik tanítónak az illetékes egyházmegyei gyűlés, tekintve az anyagyülekezet távolságát, egyszer s mindenkorra engedélyt adott a távollevő illetékes anyagyülekezeti lelkész külön engedélye nélküli temethetésre. Ezen esetben azonban köteles a tanító az általa eltemetett halottakról pontos jegyzéket vezetni s azt az illetékes anyagyülekezeti lelkészi hivataloknak, minden hó végén pontosan beküldeni s annak kézbevételéről ezen §. a) pont szerint meggyőződést szerezni. (Folyt, köv.) NEKROLOG. Sulez Endre. 1857—1900. H.-M.-Vásárhelyen a mult hónap 27-ikén egy koporsót kisértek ki az ág. ev. temetőbe. Hosszú kocsisor s óriási közönség kisérte a koporsót, mintha csak nem akart volna megválni attól, a kit a koszorúkkal borított halottas szekér takar üveges falai között. A mélységes bánat mellett, mely elfogta a sziveket s könyeket csalt a szemekbe, ott ült az arcokon a kételkedés és megdöbbenés, mintha csak nem akarta, nem tudta volna hinni senki, hogy Sulcz Endre, az ev. ref. főgimnázium egyik legkiválóbb tanára, a közszeretetben s becsülésben álló ember, a munkásságnak és szorgalomnak ez a megtestesült mintaképe, halott legyen. Kételkedve fogadta mindenki a hírt, mely hollószárnyaival hihetetlen gyorsasággal átlebegett a nagy alföldi város felett. Hogy is hihették volna, hiszen maga volt a csupa életkedv és öröm. Arcán a szeretetnek ama mosolyával, mely derültté tette egész környezetét, bizalmasává avatott mindenkit, kit jó sorsa vele ismeretségbe hozott. Mint ember szinte meghazudtolni látszott az írás ama szavait, hogy »Jaj nektek, mikor minden ember jót mond felőletek«. Mert ő róla igazán alig mondhatott rosszat valaki. Pedig nem kereste senkinek a kegyeit, nemes nyíltsággal mondta meg véleményét felsőbbek és alantasok iránt; férfias erővel ostorozta a túlkapásokat, az önzést, a tétlenséget, de gvön»éd lelkű támogatója volt minden igaz és jó ügynek. Erélvévei s munkakedvével sokaknak megmutatta az utat, miként lehet az élete a szó nemes értelmében okosan és kellemesen használni; élni igazán boldogan s használni övéi kis körének s a szélesebb körű társadalomnak. Sok szegény áldva íogjt: nevét emlegetni, mert miután Isten a lélek kincseinea bősége mellett, az anyagiakban sem vonta meg tőle kezek sok szegénynek munkát s a munka után kenyeret adott, A legegyszerűbb szolgában is tudta becsülni az embertt. nem nézett le senkit, sőt szeretetével, nemes humanu bánásmódjával s természetes közlékenységével annyira lekötelezte az egyszerűbb nép fiait is, hogy ezek benne önzetlen barátjukat, szóban és tettben pártfogójukat találták, kifiez mindig bizalommal fordulhattak. Nemes lelkületének egyik természetes következménye vala, hogy kicsiny egyházát őszinte odaadással szerette ; annak javáért, mint presbiter s mint a békési ág. evang. egyházmegye egyik tanácsbirája mindent elkövetett. Általában alig volt igaz ügy, nemes célú intézmény, mely fogékony lelket, buzgó tevékenységet s anyagi áldozatot kívánt, hol az ő nevével ne találkoztunk volna. De áldásos működésének főtere mégis a tanügy volU s ennek középpontja az a főgimnázium, a melyben az 1893/94. iskolai év óta működött. Mint tanár egyike volt azoknak, a kiket igazi hivatás visz e s'zep, de nehéz pályára. Alapos tudás mellett általános széleskörű műveltség s rendkívül finom pedagógiai tapintat jellemeztek tanári működését. A gyermeki lélek világának sokszor rejtett utaif, az ifjúi szív életenek hullámzatait kevesen teszik olyan lelkiismeretes tanulmány tárgyává, mint ő tette. Szeretett tanítani, de tanítása nemcsak az úgynevezett »előadásra< szorítkozott, hanem fő, főtörekvése a nevelés volt. Ideálista volt e tekintetben igazán, lelkében az igazi tanár eszményképe élt s ez eszménykép sohasem hagyta el. Örömmel, szelíd mosolylyal lépett a tanterembe, igazi élvezettel elemezte nyelvünk, költészetünk szépségeit s kedvet tudott kelteni a tanultak iránt tanítványaiban is. A nevelésnek különösen bírta azt a titkát, mely szinte magában hordja a sikert, t. i. a tananyagnak megkedveltetését s a növendék szeretetének s bizalmának felköltését. A fegyelmezésben atyai szigor és következetesség jellemezte; hanyagságot, tétlenséget, roszakaratot nem nézett el; de buzdító szavaival, jóakaratú támogatásával, szelíd szeretetével mindig közel volt akkor, amikor egy kis javulást, igyekezetet és törekvést tapasztalt növendékeinél; a legőszintébb öröm töltötte el szivét, ha rámutathatott egy-egy ifjúra, kinek lelke az ő gondozása alatt fejledezett s mint a gondos kertész keze alatt az oltott fáé, alkalmas lett a nemes irányú tevékenységre.