Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-11 / 6. szám

segíti őket, addig a gőg, szívtelenség, fösvénység bűneit kelti föl bennük, mikor pedig cserben hagyja, akkor az őrület és öngyilkosság kárhozatába kergeti. Ezt nem lehet közönyösen nézni, ez ellen munkát kell indítani, nagy és hatalmas munkát, a Krisztus nevében. Emberi hatalom, emberi törvényhozás erre nem elegendő ; az evangéliumot kell hirdetni, míg az meg nem ragadja minden embernek szivét, mert akkor a gazdag nem azon fog igyekezni, hogy az ő gazdagságát a maga kényelmére, a maga gyönyörűségére még jobban gyarapítsa, hanem azt fogja nézni, hogy hol és mimódon használhatja föl azt az Úristen céljaira ; és a szegény nem durva és erőszakos módon fog magának részt követelni a gazdagnak vagyonából, hanem az ő irgalmas Istenére bízza a maga sorsát, a ki a mezők liliomát is ruházza, s a ki így szól mihozzánk : Kérjetek és megadatik néktek. És ha ez a mi kis egyesületünk, mint a járni tanuló gyermek, »a kit az édes apa és édes anya keze támogaU, még most ingadozó, bizonytalan léptekkel jár is azon az ösvényen, melyet a Szentírás világossága mellett jónak ismert, nincs-e vele az a jóságos és hatalmas mennyei Atya, hogy lépteit erősítse, az ő szt. Lelkével bennünket ihlessen, hogy mi is eszközei lehessünk az ő szent akaratának, s buzgalmunkkal, kitartásunkkal sokakat munkára indítsunk, hogy mindenki kivegye a munkából a maga részét. Mert a munka nagy, sok munkás kell hozzá, a munkák különfélék, de az erők és tehetségek is különfélék ; óh csak keresse mindenki erős hittel, szent akarattal a maga részét, s meg fogja azt találni. De akkor ne legyen előtte ahits a vallás olyan közönyös dolog, mivel csak úgy kényelmesen lehet végezni egy kis felületes imádkozással, hanem imádkozzék buzgón, erős hittel, s mint egykor Jákób, tusakodjék a maga Istenével s ne bocsássa el azt, mig az meg nem áldja őt. Óh, ha ezt a szent harcot megvívtuk, ha befogadtuk szivünkbe a Krisztust, a ki minden emberi szív ajtaján kopogtat, akkor megnyílnak a mi szemeink, s meg fogjuk látni az utat, melyen lelkünk üdvösségét kereshetjük. Akkor életünk minden eseményében és fordulatában ott fogjuk látni az Isten kezét, hálásak leszünk minden legkisebb jóért, mert nagynak fogjuk azt érezni, hisz Tőle jő; zúgolódás nélkül fogjuk viselni a szenvedéseket mert azokban is az O céljait keressük; s érezni fogjuk, hogy a szenvedés is áldássá válhat. S ha e sok áldásért szivünk megtelik hálával, kimutathatjuk-e azt másképen, mint ha mi is áldást és szeretetet igyekszünk magunk körül terjeszteni, s a jótékonyságot sem úgy gyakoroljuk, mint érdemünkből való jó cselekedetet, hanem mint az Isten irgalmáért szivünkből önként fakadó hála áldozatot. Óh szeretett testvéreim, fogadjátok be szivetekbe az evangéliumot, és hirdessétek azt, mert boldogság azt hirdetni mind szóval, mind cselekedettel. S ha azt tudnám, hogy a jóságos Isten kezében én is olyan eszköz voltam, a kinek szava által csak néhányotoknak szivét is igazán megragadta az evangélium, óh mily boldogan nyújtanám neki szivemnek égő hála-áldozatát! Vargha Gyuláné. Protestáns theologiai fakultás az egyetemen. Abban a szerencsében részesültem, hogy e lap 1898. évi 47. számában »Protestáns theologiai fakultás az egyetemen« címmel közölt cikkem három egyházi lapban keltett visszhangot. Az »Erdélyi Protestáns Lap«-ban Pokoly József theologiai tanár, az »Evangélikus Egyház és Iskolá«-ban Mayer Endre theologiai tanár, s az »Evangélikus Egyházi Szemlécc-ben D. jegyű cikkíró foglalkozott az általam hangoztatott eszmékkel. Idején és helyén valónak látom a cikkeikben előadottakra reflektálni, hogy lehetőleg tisztába jöjjünk a mindnyájunktól óhajtott fakultás létrejövetelét szükségképen megelőző tennivalókkal. Mert megelőzőknek mondom most is azokat a tisztába hozni valókat, a melyeket cikkemben fölemlítettem, annak dacára, hogy mindegyik cikkíró hangoztatja egy részöknek még korai voltát, s azt, hogy majd később lesz az ideje megvitatásuknak. Hanem ebben az az érdekes, hogy nem egyetértőleg állapítják meg azt, a minek megbeszélését halaszthatónak tartják. Egymástól is sokszor homlokegyenest eltérő ebbeli álláspontjok megerősít abban a nézetemben, hogy a mit cikkemben felhoztam, mind olyan dolog, mely nem a fakultás felállítása után lesz rendbe hozandó. Ugyanis vestigia terrent. Isten őrizz, hogy ezzel is úgy járjunk, mint a kongrua-törvénynyel ! Nem jobb lett volna-e előre megteremteni ennek a módozatai felől is egy protestáns közvéleményt, mint utólag sopánkodni és neheztelni miatta, miután az illetékes körök csak olyanokat kérdeztek meg egyházunkból, a kiknek a protestantizmus közjavánál és különösen lelkészi karunk tekintélyénél, úgy látszik, előbbvaló a politikai szempont. Ila a protestáns egyházkerületek meghallgatásával, s a protestáns sajtó előleges megszólaltatásával hozták volna meg a kongrua-törvényt, kétségtelenül meg lesz vala kiméivé lelkészi karunk annak sok olyan sérelmes intézkedésétől, melyek egyébre sem jók, csak tekintélyök és önérzetük csorbításara. 11*