Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-11 / 6. szám

Ezért szeretném, hogy a magyar protestantizmusnak ily fontos érdekénél, mint az egyetemi fakultás, egyfelől meg legyen hallgatva minden nézet, akár helyeslő, akár aggodalmaskodó, másfelől előlegesen számba legyen véve az ügynek minden ága-boga, akár fontosnak, akár kicsinyesnek tűnik is fel egyik vagy másik ember előtt. Mert szilárd meggyőződésem, hogy a tudományos törekvéseknek a méltányolása és fejlesztése az érdeke egyházunknak, nem pedig az elnyomása és kicsinylóse; ezért szükségesnek látom, hogy a theologiai magántanárság ügye, mely magában a mi egyházi szervezetünkben is még mindig függőben levő ügyként szerepel, legalább az állami fakultás felállításakor komolyan rendezve legyen, mert sok visszásságnak, sőt visszaélésnek lehet és kell vele elejét venni. Az előzetes elintézni valók sorozatában az általam felhozottakon kivül a Mayer ós legújabban Baczoni Lajos által a »Debreceni Protestáns Lap«-ban említett theologiai internátust is fölveendőnek tartom, a mely nagyon helyes ós áldásos, s ennélfogva múlhatatlanul, súlyos áldozatokkal is megalkotandó intézmény, de ezt már a két egyházegyetem által külön-külön szervezendőnek gondolom, mivel így nem egy tekintetben célszerűbb lesz, még akkor is, ha a fakultást, a mint én óhajtom, közösnek fogja csinálni az állam. A közös fakultást azonban rettenetesen perhorreskálja az ismert irányú »Evangólikus Egyházi Szemle« cikkírója, sőt némileg, bár nagyon körültekintően, Mayer is. Azzal a merev confesszionálizmussal szemben, mely az Evangélikus Egyházi Szemle cikkezőjét arra a kijelentésre indítja, hogy a szabadabban gondolkozók, a kik előtt szerintem elavultak a két protestáns felekezet közti dogmatikai különbségek, »nem szokták az egyházat építeni«, habár ő a maga bizonyságául a tapasztalatra hivatkozik is, céltévesztett s hiábavaló erőlködés volna azt bizonyítgatni, hogy az egyházat sem nem a konfesszionális, sem nem a szabadelvű theologia építi, hanem — egyóbb körülményeket nem tekintve — a lelkész hithűsége, kötelessógtudása ós tevékenysége, valamint esetleg ezek mellett egyéb különleges képessége. Bizonyosan még kevósbbó győzhetem meg a felől, hogy a közös protestáns theologiai fakultás az egész hazai protestantizmusra előnyösebb lesz a két külön fakultásnál. Azokkal akifogásokkal ellenben, a melyeket Mayer Endre hoz fel, aki elvi szempontból szükségesnek, jónak ós áldásosnak tekinti a közös fakultást, sőt végül gyakorlatilag is a mellett nyilatkozik, érdemes foglalkozni, már csak azért is, nehogy másokat az övétől eltérő eredményre vezessenek. Mindenek előtt tiltakozom az ellen, a mit Mayer nekem imputál, hogy t. i. a theologiai fakultást ón »csak azért« tartom szükségesnek, hogy »az uniót szolgálhassam Én ilyen oktalanságot sohasem beszéltem, még véletlenségből sem ; el se tudom képzelni, honnan vehette Mayer? A mi a kifogásait illeti, ezek beltartalmokra nézve voltaképen egyetlen egyre zsugorodnak össze : a két egyháznak egy helységben levő gyülekezetei közötti állítólagos »örökös harcra«. Pedig hát ez nem létezik, legalább általánosságban bizonyosan nem. És ha néhol tényleg meg is van, nincs-e a református egyház kebelében is igen sok helyen folytonos harc, ós nincs-e meg ugyanaz az evangélikus egyházban is? Én merem mondani, hogy a hol a két felekezet nincs egymással békességben, az többnyire a helyi vezető személyek rovására irandó. Mayer úr ilyenről csak közvetve tudhat valamit, én ellenben személyes tapasztalatból tudom, hogy az általa képzelt »örökös harc« nem létező valami. Nekem például Kolozsvárott is a legjobb barátaim közé tartozott az ottani ev. egyház első papja, s a másikkal is állandóan jó viszonyban voltam ; itt Tiszaföldvártt se zavarta meg hat év óta soha semmi az ev. kollegám iránti őszinte tiszteletemet s az ő irántam való igaz rokonszenvét, pedig egyházunk érdekéért mindketten készen vagyunk mindenkor síkra szállani. A két felekezet tagjai közt szintén a legtürelmesebb indulatot tapasztaltam egymás irányában mind a két helyen. Az a Mayertől felhozott eset, hogy a reformátusok Eperjesen vagy Pozsonyban önálló egyházközséget szerveztek, vagy, a mit ő elhallgat, hogy viszont az evangélikusok Debrecenben, Tokajban és Sátoraljaújhelyen ugyanazt tették (szerintem mindkét fél fölöslegesen), nem egymás ellen lehetett intézve, s ha igen, annyival nagyobb szükség van rá, hogy a közös protestáns fakultáson az összes leendő protestáns lelkészek megismerjék egymást, s megszokják ós megkedveljék az együvé tartozást. Bizonyosnak veszem, hogy nem egy református hittanhallgató fog esetleg több jó barátot szerezhetni evangélikus kollegái közt, mint saját hitsorsosai közt; és ez megfordítva is úgy fog történni. Nehéz kérdés a közfelfogás szerint ós szerintem is az állam ós egyház hatáskörének elhatárolása a fakultás ügyében. De sokan, köztök kivált Pokoly, még nehezebbnek tartják, mint a milyen valósággal. Úgy, a mint ő s legközelebb Baczoni kontemplálja az állami fakultást, csakugyan túlságosan nehéz, sőt majdnem lehetetlen megszabni a kettőnek külön hatáskörét, s kielégítni mindenkinek a jogos igényeit. Valóban méltán lehetnek e tekintetben tekintélyes egy-