Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-11 / 6. szám

legfölebb a templomban, a nagyon elég, ha az ember vasárnap délelőttönként végig hallgat egyegy prédikációt, sőt sokak szerint — bocsássanak meg a jelenlevő férfiak — különösen a férfiak szerint, még az is felesleges. Óh bizony, a vallás olyan dolog, a mit érezni kell ; olyan dolog, a mi egészen át kell, hogy hassa lényünket, beleszövődjék életünkbe; olyan dolog, a minek erejéből cselekedni is kell.' Mert hogy arról, a mi bennünk oly hatalmasan uralkodik, ne akarjunk beszélni, arról, a mi bennünket oly mélyen, oly bensőleg érdekel, ne szeressünk hallani, abból, a mi bennünket annyira boldogít, a mi lelkünket úgy fölemeli, megnyugtatja, ne óhajtsunk másokat is részeltetni, ez lehetetlen, ez képtelenség. Oh, én félek, hogy a kik az Isten igéjét nem óhajtják, vagy épen nem akarják hallani, azok nem óhajtanak ós nem akarnak róla gondolkozni sem, s a kik oly hide gen és közönyösen elkerülik az alkalmakat, mikor vallásos beszédeket hallhatnának, a vallást magát is kissé közönyösen veszik. Talán tisztességes életet élnek, nem követnek el semmi olyant, a mit világi nyelven bűnnek szokás nevezni, sőt talán imádkoznak is minden este, de nem érzik az Isten irgalmába, az ő szent Fiának váltságába s a Szentlélek erejébe vetett hitnek azt a hatalmát, mely által újjászületik az emberi lélek, s olyan boldogságot talál a hitben, mely mellett mindaz a földi boldogság, mit a világ annak tart és nevez, vagyon, hatalom, dicsőség, eltörpül és elhomályosodik, s mely által a nemesebb értelemben vett földi boldogság : a békés valódi élet, becsületes munkakereset, embertársainknak irántunk nyilvánuló becsülése és szeretete igazán boldogsággá válik számunkra, mert mindebben fölismerjük és szüntelen érezzük az ő gyermekeit szerető és soha el nem hagyó mennyei Atyának áldó kezét. »A kinek szivét egyszerre igazán megragadta az evangélium, az semmi iránt sem tud többé annyira érdeklődni, mint az iránta, mondá az előbb említett vallásos esték egyik szónoka, s az ón szivemben, s hiszem, hogy mások szivében is, visszhangra talált ez a mondás. S ez nem azt teszi, szeretett hallgatóim, hogy a hivő keresztyén nem érdeklődhetik minden iránt, a mi szép és jó, hogy nem ápolhatja szivében hiven és melegen a hazaszeretetet, a családja iránt való szeretetet ós kötelességórzést, hogy nem gyönyörködhetik mindenben, a mit költészet, művészet, tudomány szépet ós nemeset alkotott, de lelkében legelső helyet ad az Isten iránti szeretetnek, s nem feledkezik meg róla soha, hogy neki adjon hálát minden örömért és boldogságért, minden szépért ós nemesért, a mit számára ez a föld nyújt. Óh, mert Isten nem feledkezett meg rólunk, megmutatta, hogy nagyon is törődik velünk, mikor elküldte szent Fiát, hogy testet öltve a mi bűneinkért szenvedjen és megszerezze mindnyájunk számára, a kik abban hitünk által részesülni akarunk, az örök üdvösséget. S ez az, a miért legfőbb hálával tartozunk Istennek, ez az a szent szövetség, melyet ő velünk kötött, ez az evangélium, melyet szivünkbe kell fogadni, s mely legfőbb örömünkké válhatik már e földön is. De be kell azt fogadni szivébe minden embernek, s nagyon igaza volt egy másik szónokunknak, midőn így kiáltott fel Ezaiás prófétával . »A Sión kedvéért nem hallgatok és a Jeruzsálem kedvéért nem nyugszom!cr s ezzel mindnyájunkat, a kik az igaz, erős, semmi világi körülményekkel nem alkuvó keresztyén hitnek üdvözítő voltát megértettük, arra buzdított, hogy a mi Sionunk és a mi Jeruzsálemünk, a mi egyházunk és a mi országunk kedvéért ne hallgassunk és ne- nyugodjunk, hanem hirdessük az evangéliumot, míg az meg nem ragadja minden embernek szivét. Es mi hirdetjük, és nem szégyeljük a Krisztus evangéliumát. Hirdetjük a mi egyesületünkben, hirdetjük varró-óráinkon, hirdetjük vallásos összejöveteleinken, hirdetjük szeretetvendégségeinken, hirdetjük családunkban, hirdetjük mindenütt. A Lorántfly Zsuzsánna egyesületet gyakran hallottam jótékony egyesületnek neveztetni, pedig ez a szó nem fejezi ki annalc valódi lényegét. Jótékonyságnak nevezik az emberek, ha valamely emberbaráti célra, szegények fölsegélósére, árvagyermekek neveltetésére évenként bizonyos összeget adnak, vagy pl. jótékonysági egyesületek tagjai közé lépnek, s a tagsági díjat rendesen lefizetik. Az ilyeneknek a Lorántffy Zsuzsánna-egyesület valóban csak jótékonysági egyesület. De mi magunk keresztyén egyesületnek nevezzük, mert főtörekvósünk, vágyunk, hogy valódi keresztyének legyünk, s másokat is arra buzdítsunk. S buzdítjuk úgy az Ige hirdetésével, mint a szeretet munkáinak gyakorlásával. Óh mert az élő hit nem puszta szó, Élet az, megelevenítő és megszentelő élet. Belőle fakad önként, minden külső kényszer nélkül az emberszeretet, mely embertársaink javán munkálkodni ellenállhatatlanul késztet ós ösztönöz. A keresztyén ember nem nézheti közönyösen, hogy embertársai szűkölködnek testi és lelki javakban, hogy nemzedékek nőnek fel Isten igaz ismerete nélkül, hogy ifjú leányok a bűn, az erkölcsi romlás útjára térnek, s hogy míg egy oldalon a legiszonyúbb nyomor tárul szemeink elé, más oldalon az emberek őrült hajszát folytatnak, a vagyonszerzés ördöge által űzetve, mely míg