Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

ban bámulatos, es kell, hogy mindenkiben tiszteletet ébreszszen föl e derék nemzet iránt, mely semmi áldozatot sem tart nagynak, a mit a közművelődés oltárára kell meghoznia. Az amerikai a műveltséget tartja a legnagyobb kincsnek, s minden lehetőt elkövet arra nézve, hogy a nép legszegényebb része is élvezhesse a művelődés áldásait. Az igaz, hogy ágyúkra és puskákra kevesebbet költ, mint egy tizedrangú európai hatalom ; de hát nem is ebben áll egy nemzet valódi ereje és hatalma! Chicago. Ills. 8504 Superior ave. Harsányi Sá)idor. ev. reform, missziói lelkész RÉGISÉGEK. Szent István dekrétumainak keresztyénsége s a mai pápás világuralom. Az egyház történetéből ismeretes, hogy a reformátoroknak eszök ágában sem volt »új hitet* alkotni, vagy »új egyházat* létesíteni. A régi egyetemes hitnek s az idők folyamán tévútakra került egyházaknak az evangélium alapján való megtisztítás képezte az ő kizárólagos feladatukat. Ép azért az ágostai hitvallás az irás mellett az őskeresztyén egyházi atyákkal is érvei; sőt Melanchton, mint a schmalkaldi cikkek függeléke is igazolja, jure humano, az evangéliumi igehirdetés szabadságának feltétele mellett a püspöki hierarchiai szervezetet is hajlandó volt meghagyni. Csak a tridenti zsinaton került a r. kath. egyház a középkori pápás római keresztyénségnek ama végzetes lejtőjére, a melyen haladva csak a pápás világuralmat s az ultramontánizmust szentesítő vatikánumig juthatott el. S ezzel Hasénak, a nagy jenai egyhaztörténetironak jellegzetes szava szerint »el is készült*, »épülete betetőzést uyert*, s a jövőben a pápai infalli bilitást már csak a pápa büntetlenségének dogmája követheti. A reformátusoknak eme közönséges keresztyén apos toli hite I-ső István dekrétumaiban is kifejezésre jutott, és messze távol áll a mai pápás keresztyénsegtől és az annak szolgálataban álló ultramontánizmustól. Ime egy néhány szemelvény állításunk beigazolására a dekrétumok két könyvéből, Nagy Gyula fordításában: Az »elöljáró beszéd« ezzel kezdődik: »A szent Háromság egy Isten*, sőt a turóci kódexben: »A mi Urunk, a Jézus Krisztus neveben«. Ennek 1 §-ában hangsúlyozza »az Isten akaratát és bizonyos eleve látó végzését*, »az isteni parancsolatot és rendelést*, 'Isten kegyelmét*, a mindenható engedelmét és atyai kegyességét* stb. »A keresztyén hit megtartásáról* szóló 1. fejezetben hangsúlyozza a királyi méltóság rendjéhez tartozó • közönséges keresztyén apostoli hitet<, »a szent vallást*. »Isten egyházát*, »Krisztus vallását*; ismétli »az apostoli hitvallás háromságos tartalmát*, és kemény büntetessel sújtja »a háromság alkotmányának megbontóit*. Sehol egy szóval sincs megemlítve a mai (tridenti és vatikani) római pápás vtdlás. »Az egyházról és az egyház állapotjának megtar tásáról* szóló 2-ik fejezetben a dekrétum azt mondja: »A királyi palotában bizonyára másod helyen áll a vallás után az egyház, melynek elsőben, a mi fejünk, t. i. a Krisztus hinte magot, azutan az ö tag.jai. úgymint az apostolok és a szent atyák által elplántáltatván és megépülvén erősen, mind az egész földkerekségén eláradott*. Tehát I-ső István dekrétuma szerint a Krisztus és nem a pápa az egyház feje, és az apostolok és a szent atyák, nem pedig a hierarchiai püspökök az egyház »elplántálói«. S a midőn szerinte »a vallás után az egyház* következik, ebben a keresztyén vallás és az empirikus egyház közötti megkülönböztetésnek protestáns alapelve jut kifejezésre, a mely nem engedi Krisztus vallásának és a hierarchiai pápai egyháznak azonosítását. Miután a fejezet 1. §-ában »arról a jóról* beszél, >a mit a kegyelmes Isten az ö véghetetlen irgalmából (tehát nem a pápa kegyességéből!) nekünk érdemünk felett adott*, a 2-ik §-ban igy folytatja >a szentegyházról* szóló fejtegetéseit: »Mert valaki a szentegyház méltóságát kisebbíti avagy szeplővel illeti: Krisztus testének (és nem a római pápás egyháznak) megcsonkítója az. Lám, az Űr maga mondotta Péternek (Máté 16, 18. v.), kit az ő szentegyháza őrizőjének és elöljárójának állata: Te, Péter, kőszikla vagy, és ezen a kősziklán építem föl az en anyaszentegyházamat. Ugyanis ő magát nevezi vala kősziklának, de sem fából, sem kőből épült egyházról nem szólott, hanem a megtérteket, Isten választott népét, hitre hajtott nyáját, mely keresztvízzel megmosatott, megkenetett, mondotta az ő szentegyházának*. Ime, az egyházfogalomnak evangéliumi keresztyén és protestáns meghatározása, a mely szerint az »Istennek választott népe«, és a »Krisztusban hivők közössége*. E meghatározás szerint az egyház lényege a »populus fidelis*, mely korántsem »appendix* az egyházon, mint Bellarmin és a mai római egyház is tanítja. Ez egyházat a 3-ik §-ban »az igazak gyülekezetének* (»communio vere credentium« vagy »sanctorum«-nak mondanák a reformátorok) is mondja. Ehhez az egyházfogalomhoz a mai hierarchiai pápás egyháznak csakugyan semmi köze. Ennek az egyháznak »oltalmát és felsegélyezését* ajánlja »buzgó törekvéssel' István »szerelmes Imre fiának*. A 3-ik fejezet »A püspök nevezetéről és a főpapokat illető tisztelet megadásáról* szól. Pál apostol intelmeire emlékeztet, a midőn az 1-ső és 2-dik §-ban a püspököket »véneknek«, »az emberi nemzet őrizőinek*, »lelkipásztoroknak»az egész egyház vigyázóinak* és »a szent sákrámentom sáfárainak és osztóinak' mondja. Semmi nyoma sincs itt a tridenti zsinat későbbi meghatározásainak, a melyek szerint a főpapoknál a »praeesse«, és nem a j>docere* a fődolog. Természetes, hogy kora keresztyénségének hibáját István is osztja, a midőn a püspökökről a 3-ik §-ban azt mondja, hogy »az ö közbenjáróságok által töröltetnek el az embereknek bűneik*. Igy értették felre »a kötés és az oldás* apostoli hatalmát. A halotti beszéd is csak azzal elégszik meg : »kinek odutt hotolm oudonia és kötnie*. Ugyancsak kora vallásos tévedéseiben osztozik István »az imádságról és annak módjáról* szóló 9-dik fejezet -ben is, mely »imádság gyakorlásáról* azt mondja ugyan, hogy az »fóeszköz a királyok idvességéhez*, de kora leifogásának megfelelőleg hozzáteszi, hogy »a szüntelen való könyörgésben megtisztulás és bűnbocsánat vagyon*. A jócselekedetek theóriája és érdemet szerző mükegiessége jut itt kifejezésre az ingyen való kegyelemből eredő bűnbocsánattal és megigazulassal szemben. I)e méltán idézi itt Bölcs 9, 10. és Sirak 23: 4, 5 és 6. versét, s a 3-ik § ban már »az Istennek* tulajdonítja »minden bűnöknek eltörlését « Végül az I. könyv 10-ik fejezete »a kegyességről és irgalmásságról es egyéb jóságos cselekedetekről* szól. Az evangeliumi keresztyén ethikára és annak rövid kom-