Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

Károlynak nem ő rá illő palástját, és miért nem engedtetik meg, hogy mindenki a saját, önmagához szabott palástját viselje? A sablonszerű tananyag-beosztás és a rendszeres hites erkölcstan helyett vegyük kezünkbe a bibliát. A vallástanításnál csak a biblia az egyetlen természetes eszköz; minden más eszköz csak mesterkélt, nem természetes és igy csak annyiban használható fel, a mennyiben a bibliával szoros összefüggésbe hozható, vagy a bibliának természetes folyománya. Épen azért csak a bibliát tanítsuk mindig és mindenütt. Másik főtétele a módszerre vonatkozik. E szerint elvetendő, különösen az alsó osztályokban, főként pedig a hit- és erkölcstani igazságok közlésénél a magoltató köny vnélkülöztetés, s a Jézusnak, a legjobb tanítómesternek a módszere alkalmazandó. A két első osztályban mondjuk el a bibliai történeteket szabadon, meseszerüleg, s igy, könyvet nem használva, tanítsuk meg azokat a gyermekeknek, a nélkül, hogy tanulságokat vonatnánk el. A 3-ik osztálytól kezdve olvastassuk el magukkal a gyermekekkel a bibliai történeteket és bibliai részeket, majd pedig részleteikre bontva és a szükséges segítő magyarázatokat megadva, magukkal a gyermekekkel vonassuk el belőlük a fiit— és erkölcstani igazságokat. Ne készen adjunk tehát bemagolandó tanulságokat és hit- és erkölcstani tételeket, hanem olvastassuk a bibliát és abból magából fejtessük ki, magukkal a gyermekekkel azt, a mi hit- és erkölcsi tudatuknak kell hogy tartalmát képezze. Módszertani elvét igy formulázza: »Sohasetn szabad a gyermeknek előre megmondani valamely hittani igazságot, vagy valamely erkölcsi törvényt, hanem arra kell törekedni, hogy az adott bibliai lecke alapján ő maga, saját lelki munkássága által vonja le azt.« Ez Péntek Ferenc két főelve. Helyes-e, megfelelő-e a vallástanításban ? Hogy vallástanításunk anyagát maga a biblia képezze, s hogy a hittani igazságokat és az erkölcstani tételeket magából a bibliából s magokkal a gyermekekkel vonassuk el, önmagában véve teljesen helyes elv; azonban mérlegelnünk kell a gyakorlati keresztülvitel mikéntjét is. Ha már ily szempont szerint tekintem Péntek Ferenc tananyagbeosztását és módszerét, több skrupulusom támad, különösen a módszer keresztülvitelét s a hit- és erkölcstani igazságok levonását illetőleg. Skrupulusaiin annál inkább feltámadnak, mert epen Péntek Ferenc füzete maga mutatja, hogy mily veszedelmes útra tévedhet vallástanításunk, ha a sürgetett teljes tananyag és tanmódszer szabadságát megadná az egyház vallástanitóinak. Nincs semmi kifogásom ellene elvi szempontból, iiogy vallástanításunk forrása, anyaga, eszköze (eltekintve az egyház történetétől) a biblia legyen; sőt azt szeretném, hogy az lenne, mert abban van egyedül az örök életnek beszede, s a Krisztusnak evangéliuma, mely Istennek ereje minden hívőnek üdvösségére, — s mert hiszem és vallom, hogy csak a szentírásnak megismerése és megszerelése támaszthatna és nevelhetne az anyaszentegyhaznak öntudatosan hivő, szerető és áldozatra kész tagokat. Nincs kifogásom az ellen sem, hogy kihagyjuk vallástanitásunkból a száraz, a gyermekeknek emészthetetlen rendszeres hites erkölcsian tanítást (főként olyan tankönyvek mellett, mint a miiyenek ma a Dunamelléken rendelkezésünkre állanak), s magokkal a gyermekekkel vonassuk le magából a bibliából a hitigazságokat és erkölcsi tételeket. Ez a módszer mindenesetre megfelelőbb és célravezetőbb volna szerintem is, mint a száraz emléztetés és jobban is lelkébe vésné a gyermeknek azt, a mit, mint református keresztyén embernek és egyháztagnak tudnia és cselekednie kell; azonban a kérdés itt nem az elven fordul meg, hanem annak gyakorlati keresztülvitelén. Nem elég elvül kimondanunk, hogy : »csak a bibliát', és hogy : »magukkal a gyermekekkel vonassuk le a hitigazságokat és erkölcsi tételeket*, hanem főként azt kell tekintetbe vennünk, hogy az a vallástanító, a ki ez elveket a gyakorlatban keresztülviszi, miként vélekedik a biblia és annak tanítása felől, s hogy egyéni hite és meggyőződése fedezi-e a bibliát és annak az egyháznak a felfogását és hitvallását, a melynek szolgálatában működik és a melynek új tagokat nevelni van hivatva ? Péntek Ferenc kijelenti és hangsúlyozza ugyan, hogy tananyaga és módszere csak a budapesti elemi iskolákra vonatkozik és kizárólag lelkész-tanító kezébe való; de én mindennek dacára is annak a teljes és korlátlan egyéni szabadságnak a megengedését, a melyet ő a maga és kollegái számára követel, nemcsak helyesnek nem tartom, hanem épen veszedelmesnek Ítélem. (Folyt, köv.) Hamar István. TÁRCA. Ének a magyar királyság és keresztyénség kileneszázados ünnepére. Irta: Sántha Károly. Dallam: Jövel Szentlélek Úristen. 1. Zengjen minden ajkon ének, Magyarok és keresztyének! Szárnyát a lélek kibontva, Szálljon a magas mennyboltra. Áldjuk a mi Istenünket, Ki megáldá nemzetünket ; Őt illeti csak a hála, Millióknak egy az imája: Dicsőség légyen Islennek! 2. Kilenc század ejjelében Mi lündölik tündér-fényben'? Szent Istvánnak koronája, Világ szeme tapad rája. Dárga gyöngye könny, dicsőség És gyémántja magyar hűség: A királyért, a hazáért És a százszorszent szabadságért — Dicsőség légyen Istennek!