Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

őket, bárhol tudunk is róluk, az egyháznak és az inquisitoroknak felfedjük; esküszünk, hogy az ilyen dögvészes személyekre hivatalokat nem ruházunk, de azokra sem, kiket az inquisitorok a hivatal viselésétől eltiltottak; azt se tűrjük, hogy az ilyenek hivatalaikban megmaradjanak; esküszünk, hogy eretneket sem családunk, sem ismeretségünk körébe, sem szolgálatunkba be nem fogadunk, de ha tudtunk nélkül megesnék is ez, azonnal elűzzük őket, a mint azt az inquisitorok tudtunkra adják. Ebben és minden egyebekben a mi az inquisitori hivatal körébe vág, engedelmeskedünk Istennek, a római egyháznak és az inquisitoroknak. Isten minket úgy segéljen és ezek az ő szent evangéliumai.« Mily óriás hatalom volt ezzel az inquisitor kezébe adva, s mily korláttalanul dühönghetett egyesek és társadalom, szegények és gazdagok, polgárok és fejedelmek ellen, — elképzelni is rettenetes! És mindebben az államhatalom csak puszta eszköz, egyszerű közeg ! S hogy célja szerint is merőben egyházi volt az inquisitio, u. a. hiteles tekintély igazolja: »Az inquisitio célja az eretnekség kiirtása. Az eretnekek pedig két módon semmisíthetök meg: először, ha az eretnekségből a katholikus vallásra visszatérnek és másodszor, ha a világi hatóságnak átadatva testben megégettetnek.« De bárha igy lehetetlen is letagadni a pápaságnak az inquisitióban való bünrészességét, mégis az Ítélet végrehajtása és igy a sok vérontás miatt a polgári hatóságok talán a hibásak és az egyház részéről talán fentartható az a fennen hirdetett igazság : ecclesia non sitit sanguinem! ? Ennek az igazságnak is tekintsünk a szemébe. Raffay Sándor, (Folyt, köv.) theol. tanár. ISKOLAÜGY. A vallástanítás módszere és tananyaga. A mióta mozdulni kezd a régóta tespedő Bethesda tava egyházunkban, s a mióta, ha nem is annyira a gyakorlati egyházi élet, mint az egyházi sajtó terén, foglalkozunk régi mulasztásainkkal, azokból eredt bajainkkal s az alkalmazásba veendő orvosszerekkel: azóta mindinkább eljutunk arra a meggyőződésre, hogy a szabadulás a most és a jövőben fejlődő generáció megfelelő vallásos és egyházias neveléséből támadhat, s hogy ennélfogva egyik legfontosabb kérdésünk az, hogy mit és hogyan tanitsunk a vallás és az egyház igazságaiból iskoláinkban. Ezt a nagyfontosságú kérdést bőven tárgyalták egyházi lapjaink az utóbbi időben, s a tárgyalás általában amellett bizonyít, hogy iskolai vallástanításunk és vallásos nevelésünk, ugy a hogy ma van, sem a tananyag beosztása, sem a módszer tekintetében nem felel meg az elérendő célnak és in capite et membris reformálandó. A közép- és népiskolai vallástanítás reformálása nagy kérdésével foglalkozott a budapesti ref. egyház hitoktatói-testülete is, s véleményét, egyházi főhatósága utján, felterjesztette a kerületre, illetve a kerület által az egyetemes konventre. Hogy ennek a véleménynek melyek a fő elvei s miket foglal részleteiben ? nem tudjuk, mivel a testület azt nem publikálta; a testület egyik tagja, Péntek Ferenc azonban, a mint a testületnek e lap mult heti számában közölt nyilatkozata mutatja, az elemi vallástanítás módszere és tananyaga tekintetében a testületétől eltérő álláspontot foglalt el és a maga véleményét, pusztán a fővárosi elemi iskolákra és pusztán lelkészjellegü vallástanítókat tartva szem előtt, egy 40 lapos füzetben, az egyház és a konvent által leendő figyelembevétel végett ki is nyomatta. A kérdés fontossságát megillető figyelemmel tanulmányoztam át a kis füzetet, s nemcsak érdemesnek, hanem szükségesnek is tartom, hogy annak álláspontjához, elveihez és fejtegetéseihez hozzászóljak; mert ha valahol igen gondosan mérlegelnünk keil, hogy miként és hogyan változtassunk s hogyan kerüljük el nemcsak a megcsontosodott sablont, hanem a korlátnélküli és már a szabadosságba átcsapó szabadságot: úgy a vallástanításnál kell azt főként megtennünk, miután meggyőződésem szerint egyháztagjaink hitének tisztasága, öntudatossága, érzéseiknek s elhatározásaiknak keresztyénség és egyháziassága a gyermek- és serdülő kor vallástanításánál és vallásos nevelésénél dől el jobra vagy balra. Quo semel imbuta est recens serbavit oderem testa diu, — mondja a latin közmondás, nagy igazán; épen azért nagyon vigyáznunk kell, nemcsak arra, hogy a vallástanításban miként adjuk azt, a mi! adunk, hanem arra is, mit adunk a lélekbe befogadandó és megőrzendő igazságok gyanánt ? A >mi« és a »miként« a legszorosabban összetartozik minden ismeretközlésnél ; de sehol sem jobban mint a vallástanításnál. Egyéb ismereteknél a >mi«, vagyis az, a mit igazságképen tanulunk, meglehet, hogy nem is a teljes igazság, hanem csak tanítónk egyéni meggyőződése, csak theória, vagy hipothezis, a melyet megdönthet, túlszárnyalhat a tudomány újabb haladása és felfedezése; de a hitigazságoknál és az erkölcsi törvényeknél féligazságot, olyan egyéni meggyőződést, a melyet a szentírás nem fedez, tanítanunk nem lehet és nem szabad, különösen nem akkor, a mikor nem mint privát emberek, hanem mint az egyház szolgái és megbízottai fungálunk. Csupán csak elvi szempontból kívánva hozzászólani Péntek Ferenc nézeteihez és tervezetéhez, nem bocsátkozom fejtegetéseinek részleteibe, hanem csak fő tételeit emelem ki, hogy megtegyem rájuk észrevételeimet. Egyik fő tétele, mely a tananyagot illeti, az, hogy ki kell küszöbölni vallástanításunkból a jelenlegi sablonszerű beosztást, főként pedig a rendszeres hittan és erkölcstan tanítását, a mely a gyermekekre nézve megemészthetetlen valami, a vallástanítóra pedig lealázó nyűg, mert nem engedi érvényesülni annak egyéniségét, egyéni felfogását és egyéni hitét. Miért rákényszeríteni a lelkészjellegü vallástanítóra Szász Károly, Filó Lajos vagy Papp