Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-23 / 51. szám

kivetkezett fanatizmus vétkes túlkapásaival szemben védelmet vár és kiván, még az államhatalmat is szolgálatába bírta szegődtetni, céljai számára meg tudta nyerni. S hogy ez ma is úgy van, mutatja a kor szelídebb és simább formáiban az erdélyi püspöki cím, a zárdai növendékek vallásoktatása és a Kölber-féle gimnázisták elcsábításának az államhatalom szemei előtt lejátszódó szomorú, de tanulságos története. Igy volt ez a múltban is, csakhogy durvább formában. A pápaság és ultramontánizmus mindig tudott és tud alkalmazkodni. Régebben inquisitióval, ma lélekhalászattal pusztítják azokat, kik érdekeiket nem szolgálják. S az államok mindig és mindenütt meghódoltak a pápás érdekek igényei előtt. Nemcsak a ma története mutatja ezt, — még a protestáns Németországban is, — hanem mutatja különösen a múlté. Ezért mondhatja Hoensbroech: »A világi fejedelmek és felsőbbségek, a keresztyének ezernyi ezerjeinek lemészárlásánál a hóhér szerepét töltötték be a »Krisztus helytartói* mellett. Az inquisitio egész története egy szakadatlan példája ennek a megrendítő igazságnak«. A pápák bulláinak, a fejedelmek rendeleteinek, az országok és városok törvényeinek egész tömegével igazolja Hoensbroech ezt a történeti igazságot, a melyre tamaszkodva igyekszik az ultramontánizmus megtéveszteni a világ ítéletét. De nem csodáljuk, ha minden módon erre törekszik. A bün tényét le nem moshatja ugyan soha, de a látszatot megmentheti, s ez a fő, mert az emberek a látszat szerint ítélnek. S a mikor a fejedelmek elrendelik az egyedül üdvözítő egyház tanításától eltérőleg gondolkodó és tanító emberek kiirtását, megparancsolják az anyanyelvű iratoknak, a nemzeti irodalom kincseinek, s magának a szentírásnak megegetését: minden kiontott csép vérért, a börtönben éveken át sínlődők minden jajszaváért, minden, a nemzeti érdeket, nyelvet és irodalmat ért veszteségért a fejedelmekre tolni a felelősséget — a látszat szerint és a látszat alapján, ez az ultramontánizmusnak régi, kipróbált s napjainkban is tapasztaljuk, hogy eredményes szokása. Mind azt a rémes irtózatosságot, melyet a világtörténelem az inquisitio gyűjtőneve álatt ismer, nem atallolta a pápaság vallási színezetűvé is tenni. De itt is csak megszokott játékát folytatta. Undor és borzalom fog el, ha meggondoljuk, hogy a »szent« inquisitio minden ülését imádsággal és a szentlélek segítségül hívásával kezdette és ítéletét hasonló blaszfémiával hirdette ki. De még tovább mentek. Az inquisitio jogosultságát és keresztyén, sőt biblikus és istenes voltát szentírási helyekkel igyekeztek igazolni s Menghini Tamás dominikánus barát, XII. Incze papanak ajánlott De Sacro arsenale 1693. c. könyvében szó szerint ezt írja : »Inquisitor volt maga Isten is, midőn Ádámot és Évát a paradicsomban megfenyítette; inquisitor volt .lakob patriarcha, inquisitor volt Abimelekh, ki Sichemet lerombolta; inquisitor volt Saul, inquisitor volt Dávid, inquisitor volt Josua, inquisitor volt Jehu, inquisitor volt Nabuchodnezar, inquisitor volt Cyrus. inquisitor volt Júdás Makkabaeus, inquisitor volt Keresztelő János, inquisitor volt Jézus Krisztus, inquisitor Péter apostol, ki Ananiast és feleségét halálba küldte, inquisitor volt szent Domokos* stb. stb. —A jezsuita irásértelmezésnek ime az igazi jellemét itt láthatjuk — eredményeiben. Az inquisitio lényegének és céljának meghatározása is világosan bizonyítja, hogy az teljesen egyházi és nem politikai volt. A pápai bullák, de maguk az inquisitorok s igy nevezetesen Guidonis Bernát domonkos rendű inquisitor ezt a meghatározást adja: *Az inquisitor hivatása az eretnekség kiirtása; de ez ki nem irtható, ha csak maguk az eretnekek ki nem pusztíttatnak; de ezeket ki nem pusztítja senki, ha csak azok minden pártfogóját és védelmezőjét ki nem irtják«. Ez a kegyes barát 17 évig volt a touiousi inquisito iszonyú hatalmú pápai biztosa s lelkét 637 »eretnek* halála terheli. »Áldásos* működésének a gyümölcse a »Practica Inquisitionis haeretica pravitatis* c. müve. Igazán hivatásos és jogosult iró ezen a téren. Méltó, hogy a Hoensbroech-nál közölt szemelvényekhői mi is legalább azl idejegyezzük, hogy 13u0 körül hogyan ment végbe az inquisitorok istentisztelete: »Elsőbb egy rövid prédikáció tartatott és a szokásos bűnbocsánat hirdettetett ki. Másodszor : az inquisitorok felvették a világi, királyi hivatalnokok esküjét. Harmadszor: azokról, kiknek megengedtetett, levettek a bűnbánat keresztjét. Negyedszer: a férfiakat és nőket kivezették a börtönből s bűnbánatot, vezeklést és búcsút szabtak rájuk. Ötödször: az egyesek vétkei, kiket el kellett ítélni, anyanyelven felolvastattak a következő sorrendben : 1. azoké, a kiket a bűnbánat keresztjének viselésére vagy búcsúra vagy megszabott életmódra ítéltek; 2. azoké, kiket bebörtönöztek; 3. azoké, kiket hamis tanúságért bün'ettek meg s csuktak le; 4. a lefokozott és bezárásra itélt papoké és klérikusoké; 5. azoké az elhalt eretnekeké, kiket, ha meg életben volnának, bezárnának ; 6. azoké az elhalt eretnekeké, kiknek tetemét sírjaikból kiásták; 7. a megszökött eretnekeké; 8. a visszaesett eretnekeké, kiket a világi hatóságnak adtak át ; 9. Végül kihirdették ama házaknak lerombolását, melyekben eretnek lakott vagy feltaláltatott*. Hát ilyen irtózatosságokat, mint a milyent a »keresztyén«, az »egvedül üdvözítő* római katholikus egyház története felmutat, nincs az a vad pogány nép. mely ezek mellé állíthatna. S hogy mindezeknél a világi hatalom csak egyszerű segítő volt, mutatja ez a bűnlajstrom, de mutatja a következő eskü is, melyet a hivatalnokok letellek : »Mi . . . esküszünk az Isten szent evangéliumára, hogy a mi urunknak, a Jézus Krisztusnak és a -szent római egyháznak a hitét megőrizzük és erőnk szerint minden ellen megvédjük: esküszünk, hogy a hol csak érjük az az eretnekeket és azok pártfogóit, üldözzük, elfogjuk és