Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-16 / 50. szám

egyének, de mindenesetre világiak is tartsanak felolvasá­sokat, szabad előadásokat, egyháztörténelmi, vallás-erkölcsi, társadalmi s a jelenlegi protestáns egyházi életet érdeklő kérdésekről, elméleti és gyakorlati szempontokból, lehetőleg előre megállapított tervszerűséggel. A társas estéken a nemesen szórakoztató időtöltések közben (kötő, fonó stb.) beszéltessék meg az egyházi élet, annak fejlesztése módja, bajai és orvosszerei s propagál­tassanak a javítás eszközei 2. A szükséghez és alkalomhoz képest rendezzünk »Szeretetvendégségeket*, pl. a reformáció emléknapján, húshagyón, karácsony és húsvét szombatján, a hol gazdag és szegény együtt részesül a közös asztal s az ezt meg­előző szivet-lelket vallásosait emelő beszéd és beszélgetések áldásaiban. 3. Fordítsunk gondot a vallás-erkölcsi élei tisztasá­gának felügyeletére, megóvására és fejlesztésére, híveink feddhetetlen életére, egyháziasságára, templomba járására, az eltévelyedettek jó útra térítésére, a sakramentumokkal való rendes élésre, a házassági egyházi áldás és szertartások igénybevételére stb. 4. Gondosan őrködjünk egyházunk és felekezetünk érdekei és jogai felett, akár a politikai, akár vármegyei és közigazgatási, akár társadalmi és iskolai téren, hogy az állam törvényeiben lefektetett felekezetközi jogegyenlőség megtartassék, vagy megsértetvén, orvosoltassék. Különösen legyünk éberek a házasságkötéseknél, a születendő gyer­mekek vallásának megállapításánál és használjuk fel ér­dekeink megvédésér a törvény minden szabados útját. 5. Tartsuk figyelemmel hitsorsos gyermekeink okta­tását s különösen egyházias vall ás-erkölcsi neveltetését. Szorgalmazzuk az iskolába járást, igyekezzünk segíteni az ezt akadályozó szegénységen és ruhátlanságon, mozdít­suk elő a tehetséges gyermekek megfelelő pályán való kiképzését; fordítsunk gondot az egyházi ének- és vallás­tanításra, a gyermekeknek a gyülekezeti istentiszteleteken való pontos és munkás részvételére, a hidegebb évszakokban külön gyermekistentiszt el etek tartására, a reformáció em­lékünnepének istentiszeteleti és egyházias megünneplésére. 6. De gondot kell fordítanunk felnőtt ifjúságiink lelki életére is. Korukhoz és helyzetükhöz méltó szórakozá­sok mellett, ki kell jelölnünk számukra az egyházi életben teljesítendő munkakört is. A lelket nemesítő dal, zene s nemes mulatság gyakorlása mellett az egyházközségi ifjú­sági szervezetekben volna legjobban megoldható a velük szemben gyakorlandó lelkipásztori gondozás, és önként kínálkozik, hogy ezekre volna első sorban bízandó tem­plomaink, cintermeink, temetőink rendezése, tisztántartása gondozása és megfelelő szépítése. 7. Kántoraink és tanítóink vezetése mellett alakítsunk egyházi dalkarokat (akár férfi-, akár nő-, akár vegyes karokat), a melyek első sorban egyházi énekeinket gyakorol­ják, templomban, temetésen, ünnepélyeken szerepeljenek, s akár egyszólamú, de korrekt éneklésükkel segítsenek gyülekezeti énekügyünk felvirágoztatásán, megkedveltetésén. 8. Szervezzünk református olvasóköröket, népkönyv­tárakat, terjeszszük a protestáns és református vallásos iratokat, újságokat, naptárakat, hogy ezek által is terjedjen és erősödjék a protestáns vallásos gondolkozás felvilágo­sodás, élet- és világnézet. Vegyünk igénybe ezekhez saját erőnkön túl a m. kir. földmivelésügyi miniszter és az E M. K. E. támogatását a népkönyvtárak tekintetében. 9. Fel kell karolni a szegények, árvák, aggok, bete­gek, elhagyottak, ügyefogyottak ügyét; felkeresni, megláto­gatni, bajaikat kitudni, pártfogolni, gyámolítani, gondozni őket anyagilag és az evangélium vigasztalasával egyaránt. E pont különösen felhívja figyelmünket, keresztyén lelkü­letünket. Ha az Isten anyaszentegyháza is elhagyja ezeket a szerencsétleneket: ugyan hol van számukra menedék?! Itt egy árvát helyezhetünk el örökbe, amott jó családok gondjaira bizhatjuk csekély segedelemért. Talán felébred a jobbak, tehetősebbek lelkiismerete is és teremthetünk szegény-, agg-menházakat, árvaházakat, szerényebb beteg­ápoldákat is. Csekély kezdetet is segít a jó Isten, és a világon számtalan példa mutatja, hogy mit tehet e téren a szegény gyülekezet is. Csak kezdjük, csak szervezzük ezt a dolgot kivétel nélkül mindenütt! Hisz' ha egyéb nem, a zsinati törvény is kötelez erre! 10. Nem kis gondot kell fordítanunk az anyagi megélhetés eszközeinek teljesítésére is. Jó magyar népünk s köztük nem utolsó helyen a kálvinista magyar és szé­kely ijesztő mérvben szegényedik. Ez a baj felköltötte már az állam figyelmét is. Az állam támogatja a takarékos­ságra alapított, uzsoráktól mentesítő 'Hitelszövetkezeteket', a melyek az országos Hitelszövetkezet tagjai; buzdít és utasításokat ad terményeink értékesítésére a kisgazdák községi szövetkezése útján ; földmives népünknek a téli idő­ben szakszerű előadásokat tartat az okszerű gazdálkodás­ról, háznál folytatandó egyszerűbb, de jövedelmező ipar­ágakat (kosár, szalma-fonás, kefekötés, faragas, játékszerek stb.) készséggel taníttat néptanítóink vagy vándortanítók által. Minden effele kínálkozó eszközt meg kell ragadnunk, mert népünk anyagi jóléte bár nem biztosítéka, de támo­gatója a szellemi és erkölcsi emelkedésnek. 11. Még csak egy pár dologra hívjuk el a figyelmet, a miket különösen városi gyülekezeteinkre nézve tartunk rendkívüli fontosnak. A felserdült ifjúság gondozását érinti mindenik és pedig az élethivatások szerint egyik a tanuló, másik az iparos és különösen iparos-tanonc, a harmadik a szolgálattevő cselédség gondozását. A teendők előszámlálva; most már a második kér­dés előtt állunk, t. i. hogy mindezeket II. Hogyan végezzük? Feleletünket e kérdésre általánosságban abban adjuk meg, a mi kifejezésre jutott, úgy az Egyházi értekezlet alapszabályaiban, mint az e kérdésről tartott értekezésben, hogy a megvalósítás és a munka kivitele ne egyesek ön­kéntes szabad vállalkozására bizassék, hanem az egy­házközség hivatalos testülete, a presbitérium alkosson ezekre egyházközségi szervezeteket, a melyek a presbitérium felügyelete, anyagi és erkölcsi támogatása és irányítása mellett működjenek a számukra kiielölt munkakörben. 1. Az egyháztársadalmi munka alaposabb végez­hetésére az egynél több lelkészszel bíró gyülekezetek, leg­alább e célra, annyi parókliiára osztandók, a hány lel­kész ott Működik. A nagyobb gyülekezetek e parókhiái és az egy lelkészszel biró egyházközségekben azután a presbitérium meghatározza a * Körök* számát, területét és nevét (felső, alsó, közép; vagy kétvizköz, Szentgyörgy­utca stb.). Aztán minden ilyen körbe kiküld egy, — lehetőleg ott is lakó presbiteri, ki ily megbízott *diakónus-presbi­ícr«-nek nevezhető, a ki ott összehiván alkalmas időben és helyen az illető körben lakó református férfi család­főket, kiknek gyűlése maguk közül bizonyos szükségszerinti számú (3, 5) tagot — nevezzük »diakónus*-riak — választ, kiknek külön-külön való és közös munkamezeje lesz a teendők 3., 4., 6., 7., 8. pontok alatt felszámlált munka, az 1., 2., 9., 10. p. alattiakan való segédkezés a bizottság­nak vagy lelkésznek. 2. E családfők férfi organizációja mellé sorakozik, az annak mintajára alakuló parókliiális vagy egyházköz­ségi női szervééit, a mely esetleg valamely kiváló ref

Next

/
Oldalképek
Tartalom