Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-16 / 50. szám
egyének, de mindenesetre világiak is tartsanak felolvasásokat, szabad előadásokat, egyháztörténelmi, vallás-erkölcsi, társadalmi s a jelenlegi protestáns egyházi életet érdeklő kérdésekről, elméleti és gyakorlati szempontokból, lehetőleg előre megállapított tervszerűséggel. A társas estéken a nemesen szórakoztató időtöltések közben (kötő, fonó stb.) beszéltessék meg az egyházi élet, annak fejlesztése módja, bajai és orvosszerei s propagáltassanak a javítás eszközei 2. A szükséghez és alkalomhoz képest rendezzünk »Szeretetvendégségeket*, pl. a reformáció emléknapján, húshagyón, karácsony és húsvét szombatján, a hol gazdag és szegény együtt részesül a közös asztal s az ezt megelőző szivet-lelket vallásosait emelő beszéd és beszélgetések áldásaiban. 3. Fordítsunk gondot a vallás-erkölcsi élei tisztaságának felügyeletére, megóvására és fejlesztésére, híveink feddhetetlen életére, egyháziasságára, templomba járására, az eltévelyedettek jó útra térítésére, a sakramentumokkal való rendes élésre, a házassági egyházi áldás és szertartások igénybevételére stb. 4. Gondosan őrködjünk egyházunk és felekezetünk érdekei és jogai felett, akár a politikai, akár vármegyei és közigazgatási, akár társadalmi és iskolai téren, hogy az állam törvényeiben lefektetett felekezetközi jogegyenlőség megtartassék, vagy megsértetvén, orvosoltassék. Különösen legyünk éberek a házasságkötéseknél, a születendő gyermekek vallásának megállapításánál és használjuk fel érdekeink megvédésér a törvény minden szabados útját. 5. Tartsuk figyelemmel hitsorsos gyermekeink oktatását s különösen egyházias vall ás-erkölcsi neveltetését. Szorgalmazzuk az iskolába járást, igyekezzünk segíteni az ezt akadályozó szegénységen és ruhátlanságon, mozdítsuk elő a tehetséges gyermekek megfelelő pályán való kiképzését; fordítsunk gondot az egyházi ének- és vallástanításra, a gyermekeknek a gyülekezeti istentiszteleteken való pontos és munkás részvételére, a hidegebb évszakokban külön gyermekistentiszt el etek tartására, a reformáció emlékünnepének istentiszeteleti és egyházias megünneplésére. 6. De gondot kell fordítanunk felnőtt ifjúságiink lelki életére is. Korukhoz és helyzetükhöz méltó szórakozások mellett, ki kell jelölnünk számukra az egyházi életben teljesítendő munkakört is. A lelket nemesítő dal, zene s nemes mulatság gyakorlása mellett az egyházközségi ifjúsági szervezetekben volna legjobban megoldható a velük szemben gyakorlandó lelkipásztori gondozás, és önként kínálkozik, hogy ezekre volna első sorban bízandó templomaink, cintermeink, temetőink rendezése, tisztántartása gondozása és megfelelő szépítése. 7. Kántoraink és tanítóink vezetése mellett alakítsunk egyházi dalkarokat (akár férfi-, akár nő-, akár vegyes karokat), a melyek első sorban egyházi énekeinket gyakorolják, templomban, temetésen, ünnepélyeken szerepeljenek, s akár egyszólamú, de korrekt éneklésükkel segítsenek gyülekezeti énekügyünk felvirágoztatásán, megkedveltetésén. 8. Szervezzünk református olvasóköröket, népkönyvtárakat, terjeszszük a protestáns és református vallásos iratokat, újságokat, naptárakat, hogy ezek által is terjedjen és erősödjék a protestáns vallásos gondolkozás felvilágosodás, élet- és világnézet. Vegyünk igénybe ezekhez saját erőnkön túl a m. kir. földmivelésügyi miniszter és az E M. K. E. támogatását a népkönyvtárak tekintetében. 9. Fel kell karolni a szegények, árvák, aggok, betegek, elhagyottak, ügyefogyottak ügyét; felkeresni, meglátogatni, bajaikat kitudni, pártfogolni, gyámolítani, gondozni őket anyagilag és az evangélium vigasztalasával egyaránt. E pont különösen felhívja figyelmünket, keresztyén lelkületünket. Ha az Isten anyaszentegyháza is elhagyja ezeket a szerencsétleneket: ugyan hol van számukra menedék?! Itt egy árvát helyezhetünk el örökbe, amott jó családok gondjaira bizhatjuk csekély segedelemért. Talán felébred a jobbak, tehetősebbek lelkiismerete is és teremthetünk szegény-, agg-menházakat, árvaházakat, szerényebb betegápoldákat is. Csekély kezdetet is segít a jó Isten, és a világon számtalan példa mutatja, hogy mit tehet e téren a szegény gyülekezet is. Csak kezdjük, csak szervezzük ezt a dolgot kivétel nélkül mindenütt! Hisz' ha egyéb nem, a zsinati törvény is kötelez erre! 10. Nem kis gondot kell fordítanunk az anyagi megélhetés eszközeinek teljesítésére is. Jó magyar népünk s köztük nem utolsó helyen a kálvinista magyar és székely ijesztő mérvben szegényedik. Ez a baj felköltötte már az állam figyelmét is. Az állam támogatja a takarékosságra alapított, uzsoráktól mentesítő 'Hitelszövetkezeteket', a melyek az országos Hitelszövetkezet tagjai; buzdít és utasításokat ad terményeink értékesítésére a kisgazdák községi szövetkezése útján ; földmives népünknek a téli időben szakszerű előadásokat tartat az okszerű gazdálkodásról, háznál folytatandó egyszerűbb, de jövedelmező iparágakat (kosár, szalma-fonás, kefekötés, faragas, játékszerek stb.) készséggel taníttat néptanítóink vagy vándortanítók által. Minden effele kínálkozó eszközt meg kell ragadnunk, mert népünk anyagi jóléte bár nem biztosítéka, de támogatója a szellemi és erkölcsi emelkedésnek. 11. Még csak egy pár dologra hívjuk el a figyelmet, a miket különösen városi gyülekezeteinkre nézve tartunk rendkívüli fontosnak. A felserdült ifjúság gondozását érinti mindenik és pedig az élethivatások szerint egyik a tanuló, másik az iparos és különösen iparos-tanonc, a harmadik a szolgálattevő cselédség gondozását. A teendők előszámlálva; most már a második kérdés előtt állunk, t. i. hogy mindezeket II. Hogyan végezzük? Feleletünket e kérdésre általánosságban abban adjuk meg, a mi kifejezésre jutott, úgy az Egyházi értekezlet alapszabályaiban, mint az e kérdésről tartott értekezésben, hogy a megvalósítás és a munka kivitele ne egyesek önkéntes szabad vállalkozására bizassék, hanem az egyházközség hivatalos testülete, a presbitérium alkosson ezekre egyházközségi szervezeteket, a melyek a presbitérium felügyelete, anyagi és erkölcsi támogatása és irányítása mellett működjenek a számukra kiielölt munkakörben. 1. Az egyháztársadalmi munka alaposabb végezhetésére az egynél több lelkészszel bíró gyülekezetek, legalább e célra, annyi parókliiára osztandók, a hány lelkész ott Működik. A nagyobb gyülekezetek e parókhiái és az egy lelkészszel biró egyházközségekben azután a presbitérium meghatározza a * Körök* számát, területét és nevét (felső, alsó, közép; vagy kétvizköz, Szentgyörgyutca stb.). Aztán minden ilyen körbe kiküld egy, — lehetőleg ott is lakó presbiteri, ki ily megbízott *diakónus-presbiícr«-nek nevezhető, a ki ott összehiván alkalmas időben és helyen az illető körben lakó református férfi családfőket, kiknek gyűlése maguk közül bizonyos szükségszerinti számú (3, 5) tagot — nevezzük »diakónus*-riak — választ, kiknek külön-külön való és közös munkamezeje lesz a teendők 3., 4., 6., 7., 8. pontok alatt felszámlált munka, az 1., 2., 9., 10. p. alattiakan való segédkezés a bizottságnak vagy lelkésznek. 2. E családfők férfi organizációja mellé sorakozik, az annak mintajára alakuló parókliiális vagy egyházközségi női szervééit, a mely esetleg valamely kiváló ref