Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-16 / 50. szám

is akar evangéliumi, hanem csak egyházi belmisszió lenni s elvből kizárja az egyháztagok evangélizálását. Merész kísérlet ez, édes atyámfiai! Nem Istentől, csak emberektől van ez a tanács. Vigyázzatok, erdélyi hitfeleim, hogy nagyot ne csalódjatok. Evangéliumi erő nélkül, Jézus életmegtartó és élet-nemesítő erői nélkül nincs, nem lehet sikere az egyháztársadalmi munkásságnak. Vigyázzatok, atyámfiai férfiak, mert a hitbeli és erkölcsi erőkben meggyengült egyház a maga gyarló tagjaiból, a maga elerőltlenült intézményeiből a saját sorvadásos lelkéből csak erőtlenséget, csak sorvadást propagálhat, de korántsem képes megujúlást, újjászületést és megszentelőclést támasztani, ha még oly erős gyülekezeti organizációt szerveztek is számukra. Erőtlenségből nem származhat erő. A hitet, az erkölcsöket, a lelket, a közszellemet kell az egyházban megújítani, erre pedig nem elégségesek a földi és gyülekezeti szervezetek, erre csak Jézus ós az ő evangéliuma képes, mert csak ő és csak ez az Istennek hatalma minden hivők üdvösségére. Azért hát helyezkedjetek bátran és szilárdan az evangélium alapjára ; mert más fundamentomot senki sem vethet azon kívül, a mely egyszer vettetett s a mely a Jézus Krisztus (I. Kor. 3: 11.) Nyiltan kimondom, bátran hirdetem, hogy egyháztársadalmi munkamódszeretek kétes, hitelvi alapótok bizonytalan, erőtelen, amelyen nem lehet szilárdan építeni. Ám azért mégis örömmel látlak, melegen üdvözöllek az egyháztársadalmi szervezkedés ós cselekvés mezején. Fő dolog az, hogy megindultatok. Az idők jelei felismerésének tartom mozgolódástokat. Az ébredés jelének tekintem szervezkedéseteket. A lelkek megmozdulását, munkára való készségét, cselekvésre való elszánását látom törekvésetekben. Ezért örülök, hogy a közgondolkozás nálatok is forrong, vajúdik, ébredez. Csak serkenjetek fel s meglássátok, hogy nektek is megvilágosodik a Krisztus. Ime, már ebben a munka-javaslatokban is van néhány igazi protestáns életmag s van evangéliumi kovász. Ott van az egyetemes papság elvének életrevaló gyülekezeti organizációja. Ott van a nagygyülekezetek parokhiákra osztásának egészséges és termékeny eszméje. S ha majd bele fogtok és mélyebbre merültök a munkába, a saját tényleges tapasztalatotok fog leginkább meggyőzni arról, hogy az általatok is hőn óhajtott vallás-erkölcsi és egyházi megújulás kimeríthetetlen kútfeje egyedül csak a Jézus Krisztus isten-emberi élete. Emberi erőink hamar kimerülnek, emberi eszközeink hamar el-megkopnak, de az lir és az ó igéje mindörökké megmarad. Azért munkára fel, de a Jézus nevében. Szervezkedjetek, építsetek, de arra az örök fundamentomra, a melyen kivül mást senki sem vethet! Szőts Farkas. A pápaság és az inquisitio. I. Nemcsak a szeretet vallásának, a keresztyénségnek, hanem általában az egész emberiség történetének egyik leggyászosabb s mindenesetre legszégyenletesebh szakasza az, mely a keresztyénséggel magát azonosító pápaságnak a másként vélekedni merészlő testvérek ellen viselt irtóháborújáról szól. S a legszomorúbb a dologban az, hogy a kik másként vélekedtek, a keresztyénség alapítójának, az Úr Jézus Krisztusnak igazi szellemét szólaltatták meg. De a pápaság nem azt nézte, kié az a szellem, hanem csak azt, hogy nem az övé. S megszületett a keresztyénség örök szégyen foltja: az inquisitio. A foltot tisztára kimosni mindig mohó vágya annak, a ki ejti. Ha nem sikerül, elfedi, leplezgeti, szépítgeti. S a r. katholicizmusnak mindenkor oly sok volt a leplezni és szépíteni való foltja, hogy nagvohb mester, mint ö, még e tekintetben nem élt soha ezen a világon. »Az inqusitio »hitbirásJcodása« a legirtózatosabb és legvérengzőbb .jelenség, a mi csak valaha a keresztyén világban a vallás köpenye alatt fellépettmondja Hoensbroech. A inquisitio a keresztyénség körében, a keresztyénség elvei és szelleme alapján egyenesen lehetetlen. A keresztyénség szelleme a szabadság és szeretet lényegében egy azonos forrásából táplálkozik, az inquisitio pedig a kényszer és a gyűlölet gyümölcse. Az inquisitiot létesítő és fenntartó egyház, — még az ultramontánizmus által hazudott szelídebb formában, a cenzúra alkalmazásában jelentkező inquisitiot gyakorló egyház is, — lemondott a krisztusi keresztyénség jogáról. S mert érzi, hogy e jogot elvesztette, azért lolja mindig és mindenütt előtérbe a maga torz igényét az egyedüli keresztyén elnevezésre, s azért tartja fenn a viszonyokhoz mért szelídebb vagy erőszakosabb formában a hitre gyakorolt kényszert. Pedig a keresztyénség a szabadság vallása, mely a lelkiismeret kérdéseiben, az Istenhez való személyes viszony, az Istennel való életközösség dolgában mindennemű kényszert és hatalmi rendszabalyokat feltétlenül kizár. Ez emeli ép a keresztyén embert szédítő magas méltóságra, melyben neki — miként Pál apostol mondja — minden szabad, de épen mint keresztyénnek, nem minden illik, nem minden felel meg az ö keresztyén méltóságának Isten által szabott s a Krisztus által mutatott hivatásának. A keresztyénség tényleg a szabadság vallása volt sok évszazadon keresztül. Az apostoli és egyházi atyák a hit és erkölcs dolgában a lehető legteljesebb szabadsággal tanítanak, okoskodnak, Ítélnek. Sohasem volt a keresztyénség szabadabb szellemű, mint a kanonizáló és dogmaiizáló zsinatok elöU és alatt. De ez természetes is H9*