Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-16 / 50. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 50. szám. 786 Nem akarom felsorolni, hogy hány lelkósz-és tanító-társunk fogott hozzá csak ez évfolyamán is ki a biblia és a vallásos iratok terjesztéséhez, ki más egyházépítő munkához ; nem kívánom egyenként megnevezni, hol alakultak protestáns s ifjúsági ós nő-egyesületek, hol nyiltak meg protestán olvasókörök, felolvasást rendező protestáns, református ós vallásos esték, hol szerveztettek vasárnapi bibliai iskolák s ifjuság-nemesítő dal- és énekkarok ; annak statisztikájára sem hivatkozom, hogy hány helyen, hány gyülekezetünkben foly immár tényleg az evangéliumi protestáns öntudat erősbítósére célzó társadalmi, egyesületi és irodalmi mrnkásság. Ezeket mellőzve, most csak arra a nagyobb szabású egyháztársadalmi szervezkedésre hivom föl olvasó közönségünk figyelmét, a mely túl a Királyhágón Erdély bércei között megindult. A szervezkedés céljáról, alapjáról, módjairól ós eszközeiről kellő tájékozást nyújt a »Belfölcicc »Mit tegyünkíc cimű cikkelye, ez a »Tájékoztató Felhívása az Erdélyi ev. ref. egyházkerület Egyházi Ertekezletének igazgató-választmánya részéről a kerületbeli egyházközségek lelkészeihez ós elöljáróságaihoz. Ez a »Tájékoztató Felhívás» valóságos egyháztársadalmi munka-programm és szervezeti javaslat a melynek az a kifejezett célja, hogy »anyaszentegyházunk egész társadalma megmozduljon, megelevenedjék s az egész egy harmonikus vallás-erkölcsi ós egyházépítő tevékenységbe folyjon össze, a melyben midőn mindenki követi egyfelől az egyéniségében nyilvánuló isteni elhivatás belső hangját: ugyanakkor a munka a gyülekezeti megbízatás és elhívás külső pecsétjével is el legyen látva®. A »Felhiváscc-ból kidomborodó egyháztársadalmi szervezkedésnek röviden összefoglalva az a veleje, hogy az egyházépítö munka kivitele ne egyesek önkéntes, szabad vállalkozására bizassék. hanem az egyházközség hivatalos testülete, a presbitérium, alkosson ezeknek egyházközségi szervezeteket, a melyek a presbitérium felügyelete, anyagi és erkölcsi támogatása és irányítása mellett működjenek a számukra kijelölt munkakörben. A helyesen végezhető egyháztársadalmi munka előfeltétele a nagy gyülekezeteknek annyi külön parókhiára osztása, a hány rendes lelkész van a gyülekezetben. Ezek a külön parókhiák a terület- ós szükséghez képest egyházi körökre osztatnak, a melyek egy-egy presbyter vezetése alatt (ez lenne a diakonus-presbiter) de a lelkész irányítása mellett, a ki az illető körben lakó református családfőkből szervezné az egyháztársadalmi munkát, a mely kiterjedne a valláserkölcsi élet tisztaságára, egyházunk jogai feletti Őrködésre, a felnőtt ifjúság lelki gondozására, egyházi dalkarok fentartására, a ref. olvasókör, népkönyvtár, vallásos iratok, könyvek és lapok terjesztésére, s többi egyházépítő munkásságban való segédkezésre. A férfi családfők egyházi organizációja kiegészítendő a hasonlókép organizálandó parókliiális nöi szervezettel és az egyházközségi ifjúsági szervezettel, a mely három tényezőnek ekként való szervezésében a református egyház gyülekezeti és egyetemes papsági elve jutna intézményes megvalósulásra. Átgondolván az egyháztársadalmi munkának ezt a hivatalos és hatósági szervezését, a figyelmes olvasónak azonnal szemébe ötlik az itt ajánlott gyülekezeti, s az általunk ajánlott, a hazánkban és külföldön eddig követett egyesületi módszer közötti lényeges különbség. E különbség veleje abban van, hogy a Felhívás felülről szervez, mintegy ráparancsol a hivekre, hogy egyháztársadalmi munkát fejtsenek ki, tehát a testületi, quasi hivatalos és hatósági tevékenység elvére helyezkedik ; az egyesületi módszer pedig a hivek önkéntes, szabad egyesülését teszi a munkásság alapjául, az önként jelentkezőket tömöríti és csoportosítja munkára, tehát az önkéntes vállalkozás evangéliumi és a szabad elhatározás protestáns elvében gyökerezik. Melyik a helyesebb, elvszerűebb, életképesebb ? nem vitatkozom fölötte. Csak azt a tényt hozom olvasóim emlékezetébe, hogy úgy kül-, mint belföldön az eddigi egyháztársadalmi tevékenység csaknem kivétel nélkül, csaknem mindenütt a szabad egyesülés önkéntességi elvén nőtt nagyra s termette eddigi áldásos gyümölcseit; hogy az összes evangélizáló, gyermeknemesítő, ifjúság-védő, szeretet-munkát gyakorló, árvák-, szegények-, betegek- és elhagyottak ügyét felkaroló keresztyén és jótékony intézmények kivétel nélkül a szabad társulás gyümölcsei. Ez az első kritikai észrevételem az erdélyi egyháztársadalmi szervezkedésre. Második megjegyzésem a szervezkedés hitelvi alapjára vonatkozik. Minden figyelmes olvasónak feltünhetik az erdélyi egyháztársadalmi munka szervezetben, hogy az az alap, a melyre az organizációt fektetik ; hogy az az erőforrás, a melyből az egyházat erősíteni, ópiteni akarják, szóval, hogy a belső építkezés fundamentuma nem Jézus és az ő evangéliuma, hanem csak a földi egyház ós az emberi organizáció. A jézusi egy és örök fundamentumtól idegengedni látszanak; a vallásos összejövetelekből kizárják a közéneket, a közös imádságot s az Istenigéjót; a gyermekek, ifjak, nők és férfiak körüli egyháztársadalmi tevékenységben nem foglal helyet a biblia-olvasás és a bibliasmagyarázás; az evangélizációt elvből helytelenítik. Szóval ez az erdélyi belmisszió nem