Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-09 / 49. szám

Ámbár kora ifjúságomban az egyetemen bepillantottam már a nem ultramontán tudományokba is. s ez a bepillantás olyan dolgokat leplezett le előttem, a melyekről mint hivő katholikusnak fogalmam se volt, de nem is volt szabad fogalmamnak lenni; olyan gondolatokat és okoskodásokat keltett bennem, a melyek homlokegyenest ellenkeztek mindazzal, a mit az ultramontán nevelés tanított és elhitetett, — de ezek a bepillantások csak loppal történtek és felszínesek voltak. Vallási okok, a bűntől és kárhozattól való félelem visszatartottak tőle, hogy szemeimet nyugodtan és termékenyítően pihentessem a történeti igazságon. Gondolataimat és fontolgatásaimat, az ezekből származó kétségeket és aggályokat nem gondoltam egészen végig, hanem a római egyház tekintélyhitének óriási sírkövével födtem le. Évek multak; látszólag megmásíthatlanul elfordultam a felvilágosultságtól és világosságtól : a jezsuita-rendbe léptem. Egy teljes évtizeden át, szellemi és kőből való vastag fahk választottak el a világtól; a rend érdekében való aszketikus és tudományos kiképzés testemet, lelkemei lefoglalta. A mint kiképzésem be volt fejezve, a jezsuita engedelmesség a rend írói gárdájába sorozott és a » Stimmen aus Maria-Lacit* munkatársává rendelt. A rám bizott munkakör az egyháztörténelem s különösen a pápaság története volt. Az ide vonatkozó tanulmányok érdekeben kívánatos volt Lrüsselben, a bollandisták * házában való tartózkodásom. S tényleg ott, a gazdag könyvtárban, a mely szabad rendelkezésemre állott, tanulmányaim igen előhaladtak : megismertem a pápák történetét a maga igaz valóságában. Mennyi ideig tartott, mennyi nehézséggel kellett küzködnöm, mennyi harcot kiállanom, a mig ez az ismeret bennem gyakorlati eredményig érett: — nem tartozik ide. A berlini egyetemen való hosszabb tartózkodás, a hová szintén a jezsuita engedelmesség küldött (ott Harnack, Paulssen és Treitschke előadásait hallgattam) és a berlini tudományos segédeszközök szabad, ellenőrizetlen, buzgó használata az eredmények gyorsabb érleléséhez lényegesen hozzájárultak. Rövidesen ez e mű létrejöttének katholikus története. Természetes, hogy e mű lényegében polemikus. A pápaság azzal az ö igényével, hogy ö magától a keresztyénség alapítójától a Krisztustól származó isteni intézmény s fel van ruházva a hit és erkölcs minden kérdésére kiterjedő aalatkozliatlansággal: az egész világtörténetnek legnagyobb, legvégzetesebb és eredményekben leggazdagabb hazugsága. S e roppant hazugság még az * A bollandisták szintén jezsuiták, az Acta Sanctorum nagy művének kiadói. Nevüket az első kiadótól Bollandus jezsuitától vették. Ezek tényleg a belga provinciához tartoznak, de látszólag azon kivül állanak s egy tudósokból álló oly kis köztársaságot alkotnak, melynek saját vagyona, saját napi rendje és tulajdon könyvtára van, melynek fejlesztésére gazdag pénzforrással rendelkeznek. Akkor a bollandisták élén Páter de Smet állott, szeretetreméltó skeptikus, kivel néha igen érdekes órákat töltöttem. őt védő hazugságok ezrével van körülbástyázva, a melyek mind egy hatalmi és uralmi rendszerért, az ultramontánizmusért küzdenek. Itt az igazságnak csak egyetlen lehetősége maradt: a harc. Sokszor hangoztatják, hogy a történetírásnak — és az én müvem történet — nem szabad polemikusnak lennie, hanem olympusi nyugalommal kell a dolgokat tekintenie. Nekem nem ez a nézetem. A történetíró is, sőt épen ő az igazság szolgája, az igazság harcosa. Ha úgy találja, hogy a történeti igazság ferdítésekkel és hazugságokkal van telve: ott a szó fegyverével közbe kell vágnia. Sehol sem hazudnak pedig annyit és oly rendszeresen, mint az ultramontán tudományban, kivált az egyház és a pápák történetében, és sehol sem kárhozatosabbak a ferdítések és a hazugságok, mint épen itt; mert ezek a r. katholikus vallás lényeges alkotórészeivé váltak. Ezeket a részeket abból a környezetből, a melybe nem tartoznak, a r. katholikus vallásból csak a vérig metsző polemika éles késével irthatjuk ki. A pápaságot a világtörténet legnagyobb, legvégzetesebb, eredményekben leggazdagabb hazugságának mondottam; de világosan és félreérthetlenül hozzátettem, hogy ez a rettenetes hazugság milyen vonatkozásban az. Mint a r. katholikus keresztyénség történetileg kifejlett vallásos középpontja, nem hazugság az. Mint ily középpontnak joga van a létre, életre és működésre, s csak az idő és a folyton haladó vallás-erkölcsi felvilágosodás teremt majd itt is változást, tehát ezek fogják majd a pápaságot, mint a r. katholikus keresztyénség történetileg kifejtett vallási középpontját is helyzetéből kiforgatni. Addig azonban a pápaság, mint történetileg kifejlett nagy intézmény — s ez a legnagyobb valamennyi között — az őt megillető tisztelettel tárgyalandó. Ha a pápaság a maga tisztán emberi keletkezésének és fejlődésének, szóval a maga igazságának köréhen maradt volna: sem azzá a nagy hazugsággá nem vált volna, a milyenül előttünk áll, sem azt a borzasztó szociális-kulturális pusztítást nem okozta volna, a melynek részben való vázolása e könyv tartalmát képezi. De a pápaság az emberi földi légkörből az isteni, föld felettibe vivő óriási lépést megtette, s annak a mérhetetlen magasságnak, melybe magát felküzdötte, megfelelő aztán az árnyéknak és sötétségnek az a nagysága is, melyet népekre és nemzetekre vetett. De kérdés, hogy a pápaság amaz állítása, hogy eredete isteni és hogy a hit és erkölcs, az emberi művelődés és előhaladás terén ő az isteni vezető, egyszerű igaztalanság-e, vagy egyúttal tudatos hazugság ? A pápák azzal az ő igényükkel, hogy ők a »Kriszlus helytartói* csalók-e vagy megcsaltak ? Hogy a csalás és a tudatos hazugság a pápák kezében hatalmuk emeléséné! gyakorta használt eszközök, — azt a törtenelem tanúsítja. Mégis azt hiszem, hogy a mikor a pápák magukat »Krisztus helytartóinak« és »csalatkozhatlan tanítóknak« mondják, inkább a megcsaltak, mint a csalók közé tartoznak. A római egyház elöljárója