Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-09 / 49. szám

lassan, de folytonosan fejlődéssel vált előbb püspökké, majd prímássá, végül pápává. A pápaság hatalma, úgy az egyházi, mint a világi téren is óriási özönné dagadt, saz ár sokszor tudatukon kivül magával sodorta a pápaság viselőit, a pápákat, az emberi határain túl, az istenség fenségébe. Egyszerre csak ott találták magukat a hegy ormán, a melyről az egész világot lábaik alatt látták és ama szavakban: * mindezeket neked adom, ha leborulva imádsz engemet*, az Isten szavait vélték felismerni. Feled­ték, hogy ép az, a kinek »helytartójáulc adták ki magu­kat, a Krisztus, ugyanezen szavakat, mint a gonosz incsel­kedését, mint az Isten megtagadására vezető csábítást utasította vissza. Ilyen magasságból aztán önként leszállani minden­esetre lehetetlen volt, annál is inkább, mert az istenségre irányuló igény századokon át csaknem ellenmondás nél­kül elismerésre talált. De hagyjuk most a pápák ama bűnének vizsgálatát, a melylyel az »isteni« pápaság óriási hazugságában részes. Mi nem a kifejlődés mikéntjével, hanem magával a világtörténeti ténynyel foglalkozunk. Az »isteni* pápa­ság itt all előttünk; munkánk tárgya megvizsgálni, hogy annak az óriási fának, melynek gyökerei az istenségből táplálkoznak, már ér etten szemlélt gyümölcsei jók-e vagy roszak ? Az ultramontánizmus alap és záróköve, a melylyel áll vagy esik, az »isteni* pápaság. Az ultramontánizmust, mint keresztyénellenes poli­tikai hatalmi rendszert más helyt jellemeztem (Der Ul­tramontanismus, sein Wesen und seine Bekámpfung. 2. Auflg. Rerlin, H. WaltherJ, itt az »isteni« pápaság istentelenségét s a vallás és erkölcs terén pusztító mun­káját mutatom meg. Az előadás különösebb ékítéséről szándékosan tar tózkodtam. Reszéljenek a tények, ne én. S e tények fen­szóval hirdetik, hogy a pápaság valóban istentelen intéz­mény, s nincs a világnak még egy másik hatalma, mely az emberiség legbensőbb szentélyébe: a vallásba annyi átkot és romlást, véres irtózatosseigot és gyalázatot vitt volna be, mint ez. Könyvem ehhez való anyaggyüjtemény. Mint ilyen, de meg terjedelme miatt sem igen lesz népszerű. Az itt nyújtott anyag értékesítését másokra bízom. De ezeket értékesíteni kell. A hatalomnak és befolyásnak talán eddigelé is pél­datlan birtokában levő ultramontánizmussal szemben csaknem egyetlen, de mindenesetre leghathatósabb fegyver: lényegének és történetének megvilágítása. De ép ezt az igazi, megbízható megvilágítást sajnálatos mértekben th l­külöeeük. Végtelen sokat irnak és beszélnek az ultramontá­nizmusröl és a papaságról, valamint az ultram')ntánÍ2tnus és a pápaság ellen; de ezek legnagyobb része vagy fel­színes és megokolatlan, vagy — a mi meg sokkalta rosz­szabb — tudatlan és nem igaz. Az ultramontanizmust pedig nemcsak azok a hazugságok védik és szolgálják. melyeket párthívei terjesztenek, hanem talán még inkább azok az igaztalanságok és ferdítések, melyeket ellenesei han­goztatnak. Az ilyen tarthatatlan támadások ugyanis folyton folyvást kitűnő alkalmul szolgálnak neki a mosakodásra, s a világ előtt annak hirdetésére : ime, engem rágalmaznak, nem vagyok én olyan rosz. a milyennek kikialtanak. Nagyon sajnálatos jelenség az, hogy épen akkor, a mikor az ultramontán óriás a politika és kultura egész körében megveti az ö mindent letipró lábát, — a Chiná­ban most ömlő vér is nagyrészt az ő műve, — a mikor az »tudománvával« az igazságot lenyűgözi és a szellem egész világát elposványosítja: vele szemben a határozott, tudatos, jól szervezett visszaverés csaknem teljesen hiány­zik. S e tekintetben ép ott áll a dolog a legroszabb lábon, a hol azt a legnagyobb erélvlvel és ügyességgel kellene vezetni: a népképviseletben, s különösen a porosz nép­képviseletben. Azok az ultramontánellenes beszédek, me­lyeket ott évről-évre csaknem mindig ugyanazon egyé­nek tartanak, arra a papirra és a nyomdafestékre sem érdemesek, a melylyel azokat sokszorosítják. Nem nyúj­tanak azok az állam és művelődés ellenségének meg­világítására semmit. Persze, hogy valaki a felvilágosodást terjeszthesse, ahhoz ismeretek kellenek; az ultramontán­ellenes képviselők pedig az ultramontánizmust egyáltalán nem ismerik. A Konversations lexikonok »tudománya*, az olvasott és gyűjtött mesék, élcek és ötletek az ilyen ellenfél legyőzésére bizony nem elegendők. Ha legaiább rájött volna már valaki, hogy az ultra­montánizmus egy mélyen járó, magasra törő, széles körű, hatalmasan szervezett, minden oldalúlag kifejlett valóságos rendszer; ha akadna már végre valahára valaki, a ki ennek a páratlanul hatalmas és hasonlíthatlanul romboló rendszernek komoly, beható tanulmányt szentelne! Nyo­morúságos jelszavakkal, üres frázisokkal mire se megyünk ellene; de botrányos történetkék és esetlen adomák ter­jesztésével még kevésbé! Az ultramontánizmus ellen az egyetlen eredményes fegyver nem egyes ultramontán sze­mélyiségek leleplezése, hanem az ultramontánizmus alap­jainak felderítése. Népkepviseletünk antiultramontán tudatlansága a kormányban is folytatódik, s már csak jelentősege miatt is e téren is a porosz kormány vezet. Az ultra­montánizmust egyetlen miniszter és egyetlen egy előadó tanácsos sem ismeri alaposan. Innét van aztán, — elte­kintve a jellemtelenségtől és az Ízetlen politikai oppor­tunizmustól, — az ultramontanizmus elleni rendszabályok alkalmazásában az ügyetlen kapkodás, innét a sok ku­darc, mely a kormányt és a népkepviseletet az ultramontá­nizmussal szemben éri. Még egy fontos mozzanat járul ehhez. A kormány ostoba rövidlátással elmulasztja, hogy az ultramontánizmus elleni harcban olyanoktól kérjen tanácsot és felvilágosí­tást, kik ezt a közveszélyes rendszert alaposan ismerik. A mit minden körültekintő ember meg szokott tenni, azt itt népünk pótolhatatlan kárára mellőzik. S hogyan állunk az ultramontánizmus ellen irányuló

Next

/
Oldalképek
Tartalom