Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-02-04 / 5. szám

bácsi* és méltó versenytársai játszadoznak a gyermeki lélek húrjain, azóta Szenczi-Molnár Dávid-hárfája sokat vesztett élvezhetőségéből s tápléléknak a régi zsoltár az újabb költemények mellett kemény eledel. Ezt tudják a katekheták különösebben is, de tudja minden jóravaló szüle, a ki egy kissé figyelemmel szokta kisérni gyermekeinek tanulmányait. Ha valaki minden áron dogmatikus kérdést akar csinálni a zsoltárok szaraiból s az átdolgozott zsoltárokban mellőzött elemeket ilyen szempontból próbálja visszakövetelni, az elfeledte az új-szövetség nagy intelmét: »A betű megöl, a lélek az, a mely megelevenít«. Mi azok közé tartozunk, a kik a felsorolt zsoltárokban jelentkező újításokat egészen időszerűeknek tudják tartani. A mi közelebbről illeti a szóban forgó zsoltárokat, közöttük mindjárt az első helyre sorozott 19-dik zsoltár magasan kiemelkedik a régi felett, sőt kedvesebb, tetszősebb a IV. füzetben olvasható kísérletnél is. A Szenczi-Molnár 19-ik zsoltárjában is ott van az istenség kettős kijelentésének ünneplése; de csak a dologhoz igen értő tudja ott ezt a kettős kijelentést a szavak közül kiérezni s kiolvasni. Az egyszerű olvasó megakad egy-egy homályos képen (vőlegény, ágyasház) s hányódik-vetődik a sok rövid sor és a sok gyönge rím között és szinte szabadulni kiván a sok élvezettől, mint a szekéren utazó a göröngyök közül. Az átdolgozott 19-ik zsoltár már nem ilyen. Tartalmilag, formailag világosabb, érthetőbb, megnyerőbb. A Szenczi-Molnár 7 versszakát 5-re vonta össze az átdolgozó (ép úgy, mint a IV. füzetbeli 19-ik zsoltár szerzője). A két elsőt és a két utolsót egybe-egybe szorította s úgy alakította az eredetit, hogy elejtesse abból a törvény magasztalását, s a bennünk, lelkünkben, elménkben szívünkben élő isteni elemre fektette a súlyt a betű-törvény helyett s a bennünk lévő isteni kijelentést dicsőíti a természetben felénk mosolygó isteni kijelentés mellett, sőt azon felül is. — A kik megszoktuk már e zsoltár első versét, nehezen fogjuk az nélkülözni; de hát az új énekeskönyv a jövő nemzedék számára készül!... Nem is lehetetlen, hogy újabb átdolgozás még közelebb hozhatja e zsoltár első versét a régihez, s a harmadik vers elején (az Isten törvényére való átfordulásnál) mutatkozó szökkenést is elsimítja majd, a mi bizonyára előnyére leend. Kívánatos ez a simítás, mert a két első versben nincs szó az Isten törvényéről, hanem csak fenségéről, bölcseségéről és mindenhatóságáról (a napnak mindent átható fényében) s épen azért nincs is előkészítve azokban az ilyen folytatás: De Isten törvényét, Hatalmát, erejét Mi zengjük méltóan; Szent, igaz igéje Leikeinkben élve, Tündöklik legjobban. Elménk is az Úrra Mutat mint tanúra, Ha bölcsesége tiszta. Szivünkben égi láng, Szemüyikben új világ Nevét ragyogják vissza. Ha ez a 3-dik versszak szerencsés javításon mehet át, s ennek az utolsó, dűlt betűs részlete átlátszóbbá s népszerűbbé módosíttatik, s a 4-dik versben az utolsó előtti sor (»örökké örökkön*), a melyben csak a rím kedveért fordított az átdolgozó az »örökön örökké* ránk öregedett kiíejeezsen ; ha — mondjuk — ez a sor is elfogadhatóbb formát ölt : akkor ezzel az átdolgozott 19-dik zsoltárral beérhetjük. Utolsó versszaka meghatóan szép és csattanó, így hangzik: Istenem, megváltóm, Nevedet kiáltom, Küld reám szentséged! Mert csak a ki tiszta, Az tükrözi vissza A te dicsőséged. A bűntől óvj engem, Hadd ragyogjon bennem Szent igéd fényessége, S hadd hirdessem rólad, Hogy te legfőbb jó vagy, S kegyelmednek nincs vége! A második helyre sorozott 36-dik zsoltár is befogadható az énekeskönyvbe, bizonyos javítás után, mint bűnbánati ének. Sok ugyan benne az elmélkedés, s aránylag kevés a bánkódó, a töredelmes szív megnyilatkozása; de így is eléggé tartalmas, s az Istenség csodás dolgain merengő lélekben így is felkölt heti a jobbulás után való vágyakozást. Három versszak itt is, mint Szenczi-Molnárnál; de az utolsó versszakról letörölte az átdolgozó az üldözött zsidó gyűlölködő indulatát, s a [helyett, hogy a hitetlenek megesését, elsülyedését kivánná Isten erejével, azért imádkozik, hogy Minden ember lássa immár, Hogy a bűnös elvész nyilván S csak az igaz idvezül. Így illik ez mi hozzánk, a kik azt hirdetjük a mi Mesterünkkel: »Bocsáss meg a te ellenségednek ne hétszer, hanem hetvenhétszer*. — A miket javítani valóknak látunk a 36-ik zsoltáron, azok ilyen kifejezések: Ha a hitlen ember dolgán Gondolkozom, látom nyilván, Hogy Istent ő nem tekint. Ha csak a rím miatt kellett az eredetit átfordítani, úgy ez kevés ok a változtatásra. »Hogy Istenre nincs gondja«, ez nemcsak azért, mert megszoktuk, hanem mindenképen is jobb, szebb ennek újabb formájánál. A *ha-