Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-02 / 48. szám

országon, hogy mikor a protestantizmus harcolt, azt sohasem csak magáért tevé, hanem mindig a magyar szabadságért is ? Ugyan mikor volt az evangélium a magyarságnak ellensége? Soha, soha! Ezekben áll az evangéliumi vallásos egyesületek létjogosultsága, szemben a Róma felé ponderáló, minden más egyház tagjai iránt felekezeti gyűlölséggel égő egyesületekkel szemben. Tudjuk, hogy még egyházunk vezető emberei közül is megtévesztett sokakat az álliberalizmus ezekben a kérdésekben. Ezért hiányzik belőlünk is, egyházunk életéből is a propagativ erő. Már pedig, ha valaminek jussa van a propagálásra, ak 3j F cl sajtó, akár a szószék, akár egyesületek útján: akkor az igazságnak van. Nem akarunk mi, sem egyházunkban, sem egyesületeinkben, sem semmiféle küzdelmeinkben se, harcolni pápista, zsidó, tót vagy oláh honfitársainkkal ; hanem igenis harcolni akarunk a bűn ellen. A bűn, a bűnök ellen, melyek elsorvasztják, elemésztik nemzetünk erejét. Minden veszésnek indult lélek: magyar lélek — és hány van ilyen?! — egy-egy hatalmas jogcímünk a munkára. És ha eme temérdek ellenség ellen, melynek neve légió, harcra sorakozunk, azt gáncsolni bűn. Nem az bánt bennünket, hogy vannak más egyház tanait követő magyarok is, mint mi ; hanem az, hogy vannak bűnök, speciális magyar bűnök, melyek nemcsak szétszaggatják, hanem el is emésztik a magyart. Azért dolgozunk, azért serkentünk munkára, azért kiáltunk segítségért, mert jogunk van azt mondani, a mit Hegedűs Sándor a Farkas-jubileumon oly szépen fejezett ki, — hogy »a mi kötelességeinket más nem teljesíti, mulasztásainkat más nem pótolhatjacc. Igenis azt látjuk, hogy nem teljesíti más azokat a kötelességeket. Azt látjuk, hogy legyezgetik a bűnt, eltusolják a mulasztásokat; szépítgetik a ledérséget; visszaélnek a hiszékenységgel ; megmosolyogják a jó bolond becsületest; idegcsiklandó szenzációvá teszik a borzalmast; törvényt csinálnak a törvénytelenségből ; rendszert a hazugságból, talpnyalásból; hatalmat a népbutításból; megvásárolják a férfi-becsületet és asszony-tisztességet; anyagi és szellemi tönkremenésig hajszolják az élvezeteket; sportot űznek a csalásból ; azt látjuk, hogy elaltatják a lelkiismeret szavát, és nemzetünk félmámorosan, félöntuclatlan megy romlása elé, és nincs, a ki oda kiáltsa neki: megállj boldogtalan! Mi pedig ezt kötelességünknek érezzük. Ne bántson hát bennünket senki, ha erre a munkára tömörülni akarunk, hanem nyújtson becsületes segítő kezet. »A mi mulasztásainkat nem pótolja senki.« Ha mi gyáván tovább is elhallgatnánk eddigi mulasztásainkat, hogy nem tömörültünk, nem kiáltottunk: ki tenné meg helyettünk? Ki tette meg a múltban ? mikor mi sokszor képzelt, hamis okból elhitettük magunkkal, hogy hallgatnunk kell. Ki teszi meg ma? A pápista egyesületeknek másra van gondja, a gazdaságiaknak is. Ki pótolta eddig, a mit mulasztottunk ? Ki küzdött a mértékletlenség, a paráznaság, a bűnös fényűzés, a léhaság, a mértéktelen élvezetvágy ellen ; ki harcolt az elesettekért, ki emeli fel a megtérő bűnöst, ki táplálja a materializmus sarától megunclorodót ? A napi sajtónak vannak hasábjai, lóversenyek és dicső paripák pedigré-je számára, főhercegi kutyák egészségi állapotának közlésére, secessziós demimonde történetek finom mérgei terjesztésére; néha egy sikoltása, filozofémája valamely égbekiáltó bűn felett, — de igazi komoly nagy akciót a kisebb-nagyobb bűnök ellen, melyek veszedelmesebb ellenségek töröknél tatárnál, ugyan melyik indított? Azt a szívességet megtették, hogy mikor munkába álltunk a részegeskeclés ellen, a mely a börtönök lakóinak legalább hatvan, a tébolydák szerencsétlenjeinek talán még nagyobb százalékát szolgáltatja, egyébb pusztításán túl, — hát akkor szellemesen kifiguráztak. Feltétlen igazság az, hogy a Gondviselés mindenkinek kijelölte a maga munkáját, melyet helyette senki más el nem végezhet. Kijelölte az evangéliumi egyházét is édes hazánkban. Történelmünk úgy tanítja, hogy ez a működés áldás volt a hazán, dacára Zichy János gróf kijelentéseinek Ezért van jogunk el nem mulasztani a jelenben is, a mi ránk bízatott. Épen azért alakítunk és bár minél többet alakítanánk, nem más felekezetekkel torzsalkodó felekezeti, hanem evangéliumi vallásos egyesületeket egyházunk belső építésére, és minden néven nevezendő bűn ellen való küzdelemre. Küzdelemre a bűn ellen és azon ideál mellett, a ki az Úr Jézus Krisztus. És a mikor ezt teszszük, tudjuk, hogy a mi édes hazánknak is szolgálatot teszünk és nem tépjük darabokra a magyarságot, hanem olyan erővel fűzzük össze, melytől még Róma se, de a hitetlenség se tudja elszakítani. A kinek pedig van lelke tovább is ellenezni, gáncsolni az evangéliumi vallásos egyesületeket, az ne felejtse el, hogy ezzel az ultramontánizmust, a reakciót és a széthúzást szolgálja, a melynek nem vethet gátat más, csak az evangélium. Mert mint a sötétséget is nem a lámpák milliói, de a királyi nap képes elűzni csupán: a lelki világ sötétjén is nem földi fényecskék és gondolatok, de egyedül a királyi